Budapest tele van olyan szobrokkal, amelyeknek a története legalább olyan érdekes, mint maga az alkotás. Többségüket minden nap látjuk a játszótérre menet vagy a villamosról, de sosincs idő elgondolkodni azon, hogy miért éppen ott áll, ahol, miért pont úgy tartja a kezét, vagy mi volt a helyén régen. Pedig titkokat, és szuper sztorikat rejtenek.
Kovács Krisztina írása.
A Szilágyi Erzsébet fasori Wallenberg emlékmű Varga Imre alkotása. Amellett, hogy emléket állít a jeles svéd diplomatának és embermentőnek, felállításának körülményei jól illusztrálják a késő Kádár-kor „balra indexel, de jobbra kanyarodik” politikáját. Azt gondolnánk, hogy nincs még egy hős, aki ennyire egyértelműen megérdemelne egy szobrot, hiszen munkatársaival, saját élete kockáztatásával budapestiek ezreinek mentette meg az életét.
Wallenbergnek szobrot állítani a szovjet érdekszféra egyik országában ugyanis kockázatos vállalkozásnak számított, hiszen máig semmi biztosat nem tudni arról, hogy mi történt vele, miután az oroszok elfoglalták a Nemzetközi Vöröskereszt irodáját – valószínűleg egy szovjet börtönben halt meg. (Hivatalosan csak 2016-ban nyilvánította halottá a svéd állam.) Ez pedig nem vet túl jó fényt a hős felszabadítókra.
Pátzay Pál még 1948-ban készített egy emlékművet amelyre a Wallenberg által megmentettek adták össze a pénzt – ezt azonban 1949-ben a felavatás előtti éjszakán ledöntötték. 1984-ban az amerikai nagykövet, Nicolas Salgo kérte fel Varga Imrét egy új emlékmű elkészítésére, amelyet az amerikai nagykövetség területén állítottak fel. Varga, Pátzay Pál tanítványaként az első emlékmű kontúrját is rárajzolta egy nagy kőtáblára, amelyet eltört és a törésbe állította be Wallenberg alakját egy koncentrációs tábor fapapucsában és darócköpenyében, annak jelképeként, hogy aki ezreket mentett meg, önmagát nem tudta megmenteni.
Erre utal a latin Ovidius-idézet is: “Donec eris felix, multos numerabis amicos, / Tempora si fuerint nubila, solus eris” (Sorsod amíg kedvez, szám nélküli lesz a barátod, / ámde magadra maradsz, hogyha eged beborul – Muraközy Gyula fordítása).
Ahhoz azonban, hogy az emlékmű kikerülhessen magyar közterületre két nagykövet és egy kisebb összeesküvés kellett még 1987-ben is. És számos szerencsés egybeesés. Kádár János éppen akkor készült Stockholmba, ahol jó benyomást kellett tenni a rendkivül valutahiányos, ám a szovjet blokk országai közül legliberálisabbnak tartott Magyarország vezetőjeként, úgyhogy jól fel akart készülni. A svéd nagykövettel is egyeztetett, aki felhívta a pártfőtitkár figyelmét arra, hogy a nemzetközi sajtó meg fogja kérdezni, hogy van-e Wallenbergnek szobra Budapesten. Az amerikai nagykövet – aki persze része volt az összeesküvésnek – pedig „véletlenül” éppen másnap ment Kádárhoz a hazautazása előtti utolsó látogatásra és felajánlotta búcsúajándékként a magyar népnek a náluk kész emlékművet.
Az szobor két hét múlva, – persze minden hivatalos átadót mellőzve – a mai helyén állt. Wallenberg pedig 2003 óta Budapest díszpolgára.