Negyvenöt éve, március 20-29. között rendezték meg az első Budapesti Tavaszi Fesztivált, és e tíz napban a Főváros kulturális élete valóban kivirágzott. Mindeközben a lakosságnak sejtelme sem volt arról, hogy az eseménysorozat legfeljebb másodlagosan volt valamiféle magasabb rendű kultúrmisszió. A valódi cél ugyanis az volt, hogy a külföldi turisták minél több valutát hagyjanak a budapesti szállodákban, bárokban, ét- és hangversenytermekben.
„Noha Budapestet már 1975-ban felvették a Zenei Fesztiválok Európai Szövetségébe, a fesztivál múltja a Budapesti Művészeti Hetek, ill. az őszi Zenei Hetek eseményein túl nem támaszkodhatott jelentősebb, külföldi vendégeket is idevonzó rendezvényre.
"A Budapesti Tavaszi Fesztivál 1981. március 20-29. között kerül első alkalommal megrendezésre. Ha sikere lesz, ha Bartók és Kodály muzsikáját a hazai miliőben, saját termőtalaján messze zengően mutatjuk be, felfigyelhet ránk a nagyvilág, állandó fesztivált teremthetünk” – közölte 1980 decemberében a Belkereskedelemi Minisztérium alá tartozó Országos Idegenforgalmi Hivatal (OIH). A témával kapcsolatos sajtótájékoztatón a fő fellépő mégis a Művelődési Minisztérium kulturális államtitkára, Tóth Dezső volt, aki nem ejtett szót idecsábítandó nyugati turistákról, és egy szóval sem utalt külföldiekre, nagyvilágra, turizmusra… Az MTI tudósítása szerint minisztériuma nevében üdvözölte a kezdeményezést, mivel szerinte ez az első olyan alkalom, amikor az idegenforgalmi hivatal a kultúra jegyében szervez nagyszabású eseménysorozatot.
Ez jó példája a művelődés szélesebb értelmezésével kapcsolatos szemléletváltozásnak is. Művészeti életünk színvonala megfelel a fesztivál támasztotta magas követelményeknek
– mondotta. De a beavatottak nagyon jól tudták, hogy e szavak nem Tóth Dezső, hanem Aczél György szavai, aki pártvonalon volt a téma felelőse, vagyis a kultúrpolitika valódi irányítója volt. Aczélra jellemző az a sznob hozzáállás is, amely kultúra alatt kizárólag a vélt vagy valós magaskultúrát értette. Ezt bizonyítja Tóth lesajnáló megjegyzése is, mivel az Országos Idegenforgalmi Hivatal addig is rendezett egy rakás kulturális eseményt, még ha azok Aczélig (és Tóthig) nem is értek fel, szerintük ugyanis a közönség igényeihez való igazodás, a könnyedség, a kacagás stb., egyszóval a szórakoztatás meglehetősen távol esett mindattól, ami számukra a kultúra jegyében történhetett.
A beharangozó sajtótájékoztatón érdemi információkkal Lengyel Márton, az OIH igazgatóhelyettese szolgált, aki hangsúlyozta, hogy a program összeállításakor legfőképp a közelgő Bartók-centenáriumot tartották szem előtt, és a leendő fellépők közül Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Kovács Dénes és Simándy József, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Pécsi Balett, a Camerata Hungarica, és az Állami Népi Együttes nevét említette.
A fesztiválról szóló hírt átvették ugyan a megyei lapok és a napilapok is, de mivel a sajtótájékoztatót két nappal karácsony előtt, december 22-én tartották, érthető okokból nem kavart hullámokat. (Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy „össznépi" szinten Bartóktól többnyire idegenkedtek, a zeneszerző népszerűsége lakosság körében legfeljebb amiatt szárnyalt, mert az ő arcképe került az 1000 forintos bankjegyekre.)
„A fesztivált alapító rendezők célja művészetünknek olyan seregszemléjét létrehozni, amely zenénket, táncművészetünket, folklór kincsünket, népi és iparművészetünket itthon, teremtő közegben ajánlhatja Európa és a nagyvilág figyelmébe. A tavasz az újjászületést szimbolizálja. Ilyenkor ébred újra a hazai turizmus is, kelünk útra mi is, akik szeretünk utazni, látni, tapasztalni. A Budapesti Tavaszi Fesztivál bel- és külföldi vendégeinknek igyekszik feledhetetlen 10 napot nyújtani” – fogalmazták meg a OIH-ban,
ám arról szemérmesen hallgattak, hogy eredetileg mi járt az ötletgazda fejében, amikor kitalálta a Budapesti Tavaszi Fesztivált, és egyáltalán: honnan jött az ötlet?
A kulcsfigura így is, úgy is Lengyel Márton volt, aki 1980 végén nem kötötte az újságírók orrára, hogy merről fúj a szél. Az ekkor 40 éves Lengyel 1963-ban végzett el a (új ablakban nyílik meg)Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán, majd dolgozott a Hungarocoop Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat üzletkötőjeként. Azon kevés káderek egyike volt, aki valóban a tudásának, különösen angol, francia és orosz nyelvtudásának és nem politikai kapcsolatainak köszönhette előmenetelét, 1970-ben elvégezhette az Union International de Organismos Oficiales de Turismo (UIOOT) marketing tanfolyamot, 1973-ban a vietnámi békemisszió tagjaként, tartalékos tisztként szolgált. Leszerelése után az Országos Idegenforgalmi Tanács nemzetközi osztályát vezette, majd az (új ablakban nyílik meg)IBUSZ új (új ablakban nyílik meg)madridi
Lengyel tehát kellőképp magasan ült a Hivatalban ahhoz, hogy saját ötletei legyenek, és kellőképp művelt volt, hogy ne csak az ösztönök kielégítését és/vagy a bevételt tartsa szem előtt. De mivel akkoriban az összes külkapcsolatos hazai cég tevékenysége a nyugati valutaszerzés jegyében zajlott, Lengyel is ehhez igazodva járt el. És mivel ő még abban a világban élt,
amelyben nem Puskás Öcsi, hanem Bartók Béla volt a legismertebb magyar géniusz a nemzetközi közvélemény szemében,
ezért, úgy gondolta, hogy az épp 1981-ben esedékes Bartók-centenárium nyomán lehet olyasmit csinálni, amely Hegyeshalomon túl is érdekes lehet.
„Ekkor már ismert volt, hogy az ország eladósodott, ezért a fesztivállal a nyugati közönséget is meg kellett célozni. Tudtuk, hogy akkor lesz sikeres a rendezvény, ha sikerül Budapestre csábítanunk a vezető nyugati sajtóorgánumok tudósítóit” – mesélte évekkel később Lengyel, mivel – amúgy jogosan – Bartók önmagában kevés lett volna a nyugati tudósítók számára. Miattuk kellett politikai mézesmadzag, valami pikantéria is. „Szerencsére Lékai László bíboros vállalta, hogy Esztergomban fogadja az újságírókat. A szocialista állam és az egyház viszonya akkoriban az egyik legkényesebb téma volt. Az interjúlehetőség biztosításának köszönhetően a fesztivál is jó nemzetközi sajtóvisszhangot kapott” – emlékezett vissza Lengyel Márton.
Az első Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitánya 1980. március 20-án volt a Vígadóban, a következő napokon pedig 19 helyszínen 70 programot rendeztek a BTF jegyében. Ugyanebben az időszakban rendezték meg a Néprajzi Múzeumban az Utazás ’81 kiállítást is 14 ország részvételével. A fesztivált közvetlenül megelőző sajtótájékoztatón közölték, hogy a rendelkezésre álló 41 ezer jegyből 35 ezret már eladtak, ebből tízezret külföldieknek. „Japánból, Spanyolországból, Franciaországból, a Szovjetunióból, az NSZK-ból, Lengyelországból, Ausztriából, Csehszlovákiából érkeznek turistacsoportok a fesztiválra és itt lesz Robert C. Lonati, az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) főtitkára is” – nyilatkozta Juhár Zoltán a Belkereskedelmi minisztérium államtitkár, aki elmondta azt is, hogy teljes erővel készülnek a második Budapesti Tavaszi Fesztiválra – immár a Kodály-centenáriummal.
Az államtitkár megígérte, hogy világhírű magyar emigráns művészek, Cziffra György, Amerigo Tot, Victor Vasarely látogatnak Magyarországra a külföldi sztárok közül pedig Lamberto Gardellit és Kobajasi Kenicsirót említette.
A körülményeket is figyelembe véve az első Budapesti Tavaszi Fesztivál a vártnál is jobban sikerült. A teltházas előadások, közönségsiker, jó sajtó, egy rakás kísérő program. „Mi is volt ez az eseménysorozat valójában? Kulturális vagy idegenforgalmi megmozdulás? Népünnepély, vagy szakmai tanácskozások sora? Gasztronómiai vagy turisztikai bemutató? Utazási irodák reklámhadjárata, vagy a Bartók-centenárium ünnepségeinek része? Ha programjait tekintjük – valamennyi. Hiszen a turisztikai szakmai tanácskozások, az opera-, balett-, operett- és bábelőadások, a gyermekműsorok, a zenekari hangversenyek, a nemzetközi gasztronómiai bemutatók, a vendéglátóipari tanulók nemzetközi versenyei, az Utazás ’81 kiállítás, a divatbemutatók olyan sokféle programot kínáltak, hogy a fesztivált már-már profiltalansággal, jellegtelenséggel vádolhatnánk” – írta a fesztivál befejezése után a Népszava, a szervezők pedig elégedett dőlhettek hátra:
ilyen sok nyugati turista, ilyen sok nyugati valutát még soha nem költött március hónapban Budapesten.