Ilyen ma egy nemzeti ünnep.
A legutóbbi október 23-án már a nemzeti ünnep látszata is odalett a méricskéléssel. Mintha tényleg azon múlna minden, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter tud-e több embert utcára hívni egy pirosbetűs napon. Október 23-án tényleg azon múlt minden. A következő napok számháborúi elsősorban arra figyelmeztettek, hogy a legfontosabb kampányelemmé a hangerő lépett. Csakhogy az azóta eltelt négy hónapban hatalmas változások történtek, és abban mindenki kiegyezik, hogy nem lett jobb hely a nagyvilág, épp ellenkezőleg.
Pedig a Fidesz nagyon fogadkozott, de az annyit sulykolt béke-kisajátítással, minden idők legnagyobbjaként tálalt békementével, a Kossuth téren felállított hatalmas színpaddal, biztonsági emberekkel, biztonságos közönségével épp a mondanivalóvalóval került ellentmondásba, amit Magyar Péter pódiumos fellépése még inkább felerősített.
Noha a közelgő választás kifejezés október 23-án is érvényes volt, lehetett még aludni rá, és ki lehetett pihenni.
Lehetett várni a karácsonyt, illetőleg jövő március 15-ét. Egyesek gondolhatták azt is, hogy addigra okosabbak leszünk. Esetleg addigra valami eldől. Nos, legfeljebb annyi dőlt el, hogy az ország egy sok tekintetben vállalhatatlan kampány finiséhez érkezett. A jó hír az, hogy ezen nem rontottak még jobban a vasárnapi nagy menetek. Mintha a csodás időjárás, a szokatlan koratavasz egyszerűen orrot mutatott volna annak felelőtlen uszításnak és félelemkeltésnek, amely az utóbbi hetekben ugyancsak agresszív kampányelemmé lépett elő. Orbán Viktor kizárólag saját magát ünnepelte, Magyar Péter szót ejtett 1848-ról is. De azt is megkérdezte a tömegtől: „Milyen érzés történelmet írni?”
Mire lement a nap, kezdetét vette a méricskelés, a fideszesek közölték először, hogy ők voltak többen.
De októberben még többen voltak. Mondták is, hogy akkor a legtöbben. Gallov Adrienne és Merész Márton képei 2026. március 15-ről, amelyről csak utóbb derül ki: rajthely volt vagy végállomás.