A Nobel-díj bejelentése után pár nap alatt szinte az összes Krasznahorkai László könyvet megvásárolták. Ezzel nem csak azt értük meg, ami korábban elképzelhetetlen volt, hogy hiánycikké vált a Sátántangó, de azt is, hogy a történelem ismételi önmagát.
Koncz Zsuzsa lemeze, a Kertész leszek épp ötven évvel ezelőtt jelent meg, és kezdettől fogva mérföldkőnek számított a magyar könnyűzenében. Ez volt az első olyan popalbum, amelyen a „dalszövegírók” csupa költők voltak, Petőfi, Arany, Csokonai, Radnóti, a kortársak közül Devecseri Gábor, Nagy László, Weöres Sándor. És persze József Attila. Háromszor is. A lemezen hallható tizenhárom dalverset 38 percig tart meghallgatni, az majdnem egy tanóra, csak éppen olyan rendhagyó tanóra, amelyen nem azt várják, hogy mikor csengetnek ki. A zeneszerzők, a Fonográf teljes tagsága nem írtak világmegváltó műveket, ám azt mindenki számára világossá tették, hogy a költészetből lehet akár sláger is. A Kertész leszek nyomán divatba jött a vers, az egy évvel később megjelent Ady versekből összeállított Latinovits Zoltán lemezen nem volt zene, mégis tízezres példányszámban fogyott.
„Új író első regényét veszi kézbe az olvasó. Egy kamaszfiú életének egy esztendejét mondja el, az 1944-ről 1945-re forduló évét. Tárgya elsősorban a fiatal hős sorstalanságának, lassan-lassan előremozduló gyermeki tudatának az ábrázolása, de megmutatja a náci koncentrációs táborokban sínylődő emberek szenvedéseit, pusztulásukat, a táborok kegyetlen világát is (Szépirodalmi Könyvkiadó)” – ajánlotta az Kertész Imre Sorstalanság című regényét a Pesti Műsor ugyancsak 1975-ben, apró betűkkel szedve, sok egyéb könyvújdonság társaságában.
Néhány udvarias és bíztató kritikát leszámítva a regény szinte észrevétlen maradt, mivel az akkor 46 éves szerző a semmiből jött. A Kertész leszek 1975 szenzációja volt, Kertész Imre Sorstalansága nem.
Aki két év múlva ismét lehetőséget kapott a megjelenésre, ám az egy kötetben kiadott két kisregény A nyomkereső és a Detektívtörténet még csak meg sem bukott. Senkit nem érdekelt. Minden arra utalt, hogy ezzel véget ért Kertész Imre írói pályafutása. Bár a teljességhez tartozik, hogy a Sorstalanságot 13 évig írta (1960-1973), de a második kötet művei már „megrendelésre” készültek, az állandó időzavarban lévő Kertésznek legfeljebb egy-egy éve volt arra, hogy alkosson valamit. Nem igazán sikerült, ő pedig feltűnés nélkül távozott a magyar irodalmi életből.
És talán nem is tér vissza, ha nem akadnak „titkos” rajongói. Spiró György azonnal felismerte, hogy a magyar irodalom kivételes alkotása a Sorstalanság, amelynek 1985-ös második kiadásáról, vélhetően Spiró Sorstalanság – újraolvasva című esszéjének hatására döntöttek, amely 1983 nyarán jelent meg a Élet és Irodalomban, és ezzel zárul: „A könyveknek is megvan a maguk sorsa, vagy sorstalansága. Kertész Imre regénye 1975-ben jelent meg alappéldányszámban, kevesen írtak róla, igaz, ők szépet, például Ács Margit a Magyar Nemzetben és Éva Haldimann a Neue Zürcher Zeitungban. Azóta sem jelent meg újra, nem fordították le sehol. Ha nekem annak idején nem szól Hajnóczy Péter, hogy feltétlenül olvassam el, kevesebb lennék egy alapművel”.
Morcsányi Géza számára ugyancsak alapmű volt a Sorstalanság már a megjelenésekor. Amikor 1995-ben Magvető kiadó vezetője lett, az volt az első dolga, hogy megkeresse Kertészt. Már csak azért is, mert a Sorstalanság 1975-ben nem kellett a Magvetőnek… A kiadónak azóta sikerült helyrehozni a majdnem végzetes tévedést, hiszen Kertész Imre külföldi sikereit a kiadó készítette elő. És Kertész Imre 2002-ben Nobel-díjat kapott.
2025-ben Krasznahorkai László is.
Ugyanaz mégis más. Noha 2002-ben Kertész nevét is esélyesek közt említették, de el sem tudtuk képzelni, hogy ez lehetséges volna.
És hát az is igaz, hogy az utóbbi években annyiszor merült fel Krasznahorkai László neve a díj kapcsán, hogy már el sem tudtuk képzelni, hogy lehetséges volna.
Lehetséges.
És tegnap arról olvashattunk, hogy véget ért a könyvesbolti csata,
Krasznahorkai könyveit elkapkodták, hiánycikké vált – új kiadások kellenek.
Ez is ismerős 2002-ből, azzal a különbséggel, hogy huszonhárom éve az összes Kertész Ákos könyvet is eladták. Ha akkor valakinek az eszébe jut, hogy a Koncz Zsuzsa lemezt újból kiadja, talán azt is vitték volna.