Budapest-Józsefváros majd' száznegyven évig működő vasútállomás, sőt pályaudvar volt, egyúttal a magyar közlekedés történetének jelentős létesítménye. Tíz éve átépítették és más funkciót kapott, de azóta is üresen áll.
A józsefvárosi vasútállomás a második pesti állomásként nyílt meg 1867-ben, „Losonci pályaudvar" néven, tulajdonosa a kizárólag a Hatvan-Salgótarján-Losonc vonalat üzemeltető a Magyar Északi Vasút volt, ám a társaság ezt sem bírta, egy év alatt csődbe ment. A vonalat (az állomással együtt) az ekkor alapított állami vasúttársaság, a MÁV vásárolta meg. Noha e tényt általában elintézik azzal, hogy ez volt a MÁV történetének első vonala, sokkal többről volt szó.
A losonci vonallal az állami vasút azonnal fővárosi vonalhoz és állomáshoz jutott, ezért 1868-ban már gyakorlatilag is megkezdhette a munkáját és innen terjeszkedhetett.
Vagyis nem volt szükség kisajátításra, engedélyek megszerzésére, ingatlanvásárlásra, építkezésre ahhoz, hogy megvethesse a lábát Pesten. Valószínű, hogy ebben az esetben évekig tartó, ám kétséges kimenetelű procedúra vette volna kezdetét. Ehelyett 1872-ben már az is eldőlni látszott, hogy a MÁV-nak szűkössé vált Józsefváros és új állomásra lesz szükség. Más lapra tartozik, hogy ez több mint tíz év huzavona után valósulhatott meg – a Központi pályaudvar, a későbbi Keleti pályaudvar 1884-es átadásával. A józsefvárosi egység ettől kezdve több mint ötven évig kizárólag teherpályaudvari funkciót látott el. Igaz, hogy 1936-tól ismét megindult a személyforgalom, és ez 2005-ig így is maradt, de nem volt jelentősnek mondható.
Agóniája azzal kezdődött, hogy a rendszerváltás után a teherszállítás egyre veszteségesebbé vált. A MÁV próbálta szolgáltatásbővítéssel, létszámcsökkentéssel, ilyen-olyan korszerűsítéssel menteni a menthetőt, de az ezredfordulón már sejteni lehetett, csak idő kérdése a teherpályaudvar bezárása. Aztán 2004-ben megszűnt az áruforgalom, és 138 év után először személypályaudvarrá vált Budapest-Józsefváros.
Szinte ugyanolyan egyvonalas pályaudvarrá, mint 1867-ben.
Igaz, hogy ekkor két vonal tartozott Józsefvároshoz, de innen induló vonatok a mindössze 60 kilométerre lévő Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklós-Tass vasútállomást és 54 kilométerre lévő Pest megyei Nagykátát érintették, ez összeségében ugyanakkor táv, mint az 1867-es Pest–Salgótarján. Amihez érdemes hozzátenni, hogy a nógrádi megyeszékhelyre immár évek óta nincs közvetlen vonat a fővárosból.
Az viszont ugyancsak a nyitást idézi, hogy az üzemeltető egy évig sem húzta; miként 1868-ban a Magyar Északi Vasút, úgy 2005-ben a MÁV sem erőltette tovább. A társaság az állomás korszerűtlen, elavult állapotára, a kulturált utaskiszolgálás feltételeinek hiányára, valamint a „fejlesztési perspektívák beszűkülésére" hivatkozva úgy döntött, hogy Budapest-Józsefváros „erőn felüli üzemeltetését, felújítását a gazdaságossági számítások nem indokolják".
2005. december 11-én, a menetrendváltozás előtti utolsó napon, 19.40-kor, vasútbarátok jelenlétében gördült ki az állomásról az utolsó szerelvény.
A mozdonyon koszorú, a első kocsi ajtaján pedig egy oda-ragasztott cédula tudatta mindezt. A MÁV vezérkara nem volt kíváncsi az első MÁV pályaudvar utolsó vonatára.
Akkoriban úgy tűnt, hogy belvároshoz közeli lepusztult terület hamar felkelti a beruházók érdeklődését, és jelentős fejlesztések kezdődnek. Erre különböző okok miatt – nem egységes tulajdonosi kör, a 2008-as világválság, a föld mérgezettsége stb. – nem került sor, a 2010-es kormányváltást követően pedig az új kormány (rövid ideig) megkülönböztetett figyelmet fordított a vasútra, és a terület privatizációja (amelynek Budapest-Józsefváros állomás csak egy részlete) lekerült a napirendről.
Tudomásunk szerint 2012-ig semmiféle ötlet nem volt a a felvételi épület hasznosításával kapcsolatban, így a legvalószínűbb forgatókönyvnek a felhagyott MÁV-épületekre oly jellemző lassú lepusztulás tűnt. Ám 2012-ben Szita Szabolcs, a Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont (HÖKE) vezetője meglepő ötlettel állt elő: legyen az állomás Wallenberg-emlékhely,
egyúttal a holokauszt európai oktatási központja.
Szita ötlete – ebben a formában – nem nyerte el sem a kormány, sem a zsidó szervezetek tetszését. Utóbbiak túlzottnak tartották a Wallenberg-kultuszt az 1944-ben történtek összességének és feldolgozatlanságának fényében, az állam pedig... Nos, nekik talán az lehetett a legnagyobb bajuk, hogy ők nem gondoltak erre.
De Szita jelentkezése után olyannyira magukévá tették e hasznosítási ideát, hogy gyorsan ki is nevezték Schmidt Máriát az élére. A terv az volt, hogy a Sorsok Háza nevet viselő egykori vasúti objektum a Holokauszt gyermekáldozatainak emlékhelye, illetve oktatási központot legyen, ám Schmidt Mária személyét – korábbi megnyilvánulásai alapján – nagyon sokan hiteltelennek tartották.
Ám többen – köztük a Mazsihisz – is aggódtak amiatt, hogy Schmidt irányításával a magyar hatóságok felelősségét mentegető kiállítás jön létre, a tanácsadó testületből pedig kiváltak nemzetközi tekintélyű szervezetek. Schmidt akkor azt mondta,
gondolni sem akarnak arra, hogy a Sorsok Házát nem sikerül megnyitni 2014 áprilisáig, a Holokauszt-emlékévre.
Nem sikerült: a komplexum az F. Kovács Attila (Cube Design) tervezte bravúros épületátalakítás- és kiegészítés végül 2015-re készült el, amelyről az Építészfórum is részletesen beszámolt.
Mivel 2014-ben Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, Lázár János, az akkori miniszterelnökséget vezető miniszter utasítására indított egy vizsgálatot az intézménnyel kapcsolatban (hogy mi köze ehhez a miniszter által életrehívott Zsidó Kerekasztalnak és az ott folytatott tárgyalásoknak, azt nem tisztünk megítélni), és 2015-ben Lázár János a Mazsihisz tiltakozására állíttatta le a beruházást és közölte, hogy a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják. Hogy ő itt pontosan kikre gondolt, azt nem fogalmazta meg világosan" – írta 2018-ban az Egység című folyóirat, de az erre adott válasz egyértelművé tette, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Az egyház vezetője, Köves Slomó el is mondta, hogy ő más zsidó szervezetek, leginkább
a Mazsihisz fenntartásai ellenére is megegyezett a kormánnyal és optimista a jövőt illetően is.
„A koncepció eddig elkészült anyagát ismerem. Az állandó kiállítás koncepciója nagyjából hatvan százalékban van kidolgozva… Rokonszenves volt, mert a központi kiállítás koncepciója alkalmas arra, hogy legyen egy érzelmi bevonódás azok részéről, akik ezt meg fogják tekinteni… El szeretnénk érni azt a célt, hogy ezt az intézményt, amely nemcsak egy állandó kiállításnak, hanem több időszaki kiállításnak, valamint oktatási és kutatási központnak is helyet ad, minél több mindenki a sajátjának érezze, függetlenül attól, hogy zsidó vagy nem zsidó, vallásos vagy nem vallásos, magyar vagy nem magyar.
Fontos feladatunk még, hogy az a kontextus, amely gyakran hiányzik a holokauszt prezentálásából, ugyancsak megjelenjen.
Itt arra gondolok, hogy a holokauszt áldozataivá váló zsidók nem egy ismeretlen közösséget alkotnak" - nyilatkozta Köves, de rögtön hozzátette, hogy az idő sürget, vészesen közeleg az újabb határidő, mert a Sorsok Háza 2019-ben megnyitja kapuit... Nem nyitotta.
„Az EMIH magyar és nemzetközi szakértők bevonásával, két év intenzív munka eredményeképpen alkotta meg az Éc Hájim – Az Élet Fája c. kiállítás koncepcióját, amelynek filozófiai alapvetései a zsidó hagyomány történelemszemléletében gyökereznek. Célja, hogy rávilágítson az emberi létezéshez elengedhetetlen erkölcsi normákra, miközben arra vállalkozik, hogy a történelem egyik legnagyobb tragédiáját mutassa be" – olvasható azon a honlapon, amelyen virtuálisan is bejárhatjuk a Sorsok Házát, amely tervszinten teljesen késznek tűnik, bár átadási határidőt nem közölnek. Az is csak később derült ki, hogy Köveséknek a Sorsok Házára elköltött addigi 8 milliárd forint mellé kellett volna még 5 milliárd, ám kormányzat 2024-ben megvonta a további támogatást.