1969. január 20-án gyújtotta fel magát a Nemzeti Múzeum kertjében az akkor 16 éves Bauer Sándor, hogy így tiltakozzon a szovjet megszállás ellen. Ahogy a szüleinek szóló búcsúlevelében írta, szeretne élni, „de most szénné égett holt testemre van szüksége a nemzetnek”. Ahogy az egykori Index megírta, az előző napot még a nagyanyjánál töltötte, akinek arról mesélt, hogy szerelmes, és látszólag a néhány nappal későbbi Metró koncert foglalkoztatta. Este egy cukrászdában találkozott még a barátaival is, akik semmit nem tudtak a szándékáról. Huszadika délelőttjét viszont búcsúlevelek írásával és az utolsó előkészületekkel töltötte, majd bevillamosozott a Nemzeti Múzeumhoz, ahol benzinnel lelocsolta, és felgyújtotta magát. A kezeiben két kis piros-fehér-zöld papírzászlót tartott. Bauer Sándor teste 70 százalékán megégett, nagyrészt harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Három nappal később, január 22-én halt meg a Honvéd kórházban. Utolsó estéjén a rendőrök izgatás vádjával formálisan még őrizetbe vették a halálos ágyán. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén 2001-ben emléktáblát avattak a tiszteletére, amelyen azt írják, azért lobbantotta lángra magát, hogy „égő áldozatával csitítsa mindannyiunk háborgó lelkiismeretét, amiért tiltakozás nélkül viseltük a rabságot”, 2012-ben pedig Szájer József, akkori európai parlamenti képviselő és Kocsis Máté, akkori józsefvárosi polgármester avatott szobrot az emlékére a Mátyás téren. Sírja a Rákospalotai köztemetőben található.
Fotó: Bauer Sándor (középen kutyával) nem sokkal a halála előtt; Magyar Nemzet / Arcanum