Vélhetően énekszó és tánc is köszöntötte május elsejét Budapesten, de a legbiztosabb programnak 2024-ben is a majálisozás bizonyult.
Nehéz lenne meghatározni, hogy a „majálisozás" pontosan mit jelent, igazából mindenkinek mást. Vannak, akik ilyenkor engedik el a gyeplőt, mások inkább csak bámészkodnak, keresik az önfeledt szórakozást, és persze vannak, akik vonulnak egyik helyről a másikra, hogy – ha érintőlegesen is – részt vegyenek mindenféle programokban.
Távol a fővárostól leginkább a májusfa-állításban kicsúcsosodó népi hagyományok állnak az események fókuszában, Budapesten viszont a városligeti helyszín dominál, ott is elsősorban a sör/virsli menü, némelyek számára valamiféle mozgalmi jelleg, ami persze – ellentétben a kampánnyal – inkább palackba zárt szellemként van jelen. Már csak azért is, mert a 20. századot lassan negyed százada hagytuk magunk mögött.
Most azonban a múltidézést nem lehetett kifelejteni, de nosztalgiának mégsem nevezhetnénk. Merthogy nem a Dózsa György úti dísztribün, nem az előtte vállalatnevekkel feliratozott és/vagy politikusok arcképével díszített táblákkal menetelők, de nem is a kelet-európai Woodstockot fantáziáló Locomotív GT koncertek, netán a Felvonuló kérték című egykori televíziós kívánságműsor emlékezete adott okot a visszatekintésre. Az Európai Unióhoz csatlakozásunk 20. évfordulója volt az idei május elseje, úgyhogy mindenki eldönthette magában, hogy mit jelentett a számára, vagy akár az ország számára e történelmi esemény. Néhányunknak talán felderengett a csatlakozás gesztusa is, az a városligeti esemény, amikor 2004. április 30-án, éjfélkor, az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter megütötte a gongot, és az a bizonyos – azóta már raktárban porosodó – Időkerék működésbe lépett.
Húsz év telt el azóta, és talán már nem is jutnak eszünkbe a csatlakozás előtti dolgok, hogy nem volt magától értetődő a külföldre utazás, pláne a munkavállalás.
A Városháza Parkban megrendezett fővárosi majális az évforduló kapcsán kapta a Helló Európa! címet. „Hamisítatlan” május elsejei hangulatot ígért, és ezt maradéktalanul be is váltotta. Elsősorban a gyerekprogramok és a vendéglátás dominált, a körhintával a vurstli-hangulat is megidéztetett, de komolyabb dolgokról is lehetett beszélgetni – a szakszervezetek sátrában. De azoknak sem kellett csalódniuk, akik ajándékra vágytak: ha letöltötték a Budapest Brand ÉnBudapestem applikációját, nem kellett üres kézzel távozniuk, a Színes Budapest című kifestőkönyvet vagy éppen Helló Európa! feliratú zoknit vihettek haza.
A program az alkalomra megnyitott Városháza pop-up parkban a 20 év, 20 sláger című koncerttel zárult, amelyen az elmúlt két évtized 20 kedvenc slágerét adták elő olyan énekesek, mint például Bocskor Bíborka, Freddie, a Hősök, Kállay-Saunders, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, Wolf Kati, vagy Csorba Lóci.
(Kiemelt kép: Merész Márton/ÉnBudapestem)