KÖZÉLET

A lágymányosi katasztrófa kívülről és belülről


Nagypénteken súlyos robbanás történt a XI. kerületben. A halálos áldozatokat is követelő esemény rányomta bélyegét a húsvéti ünnepekre.

Március 29-én hajnalban hatalmas zaj ébresztette a XI. kerületi Kruspér utca több mint 100 éves társasházának lakóit. Nem sokkal a robbanást követően lángok csaptak ki az egyik harmadik emeleti lakás ablakából, majd hamarosan a szomszéd ablakából is. Csak a tűzoltók gyorsaságának és felkészültségének volt köszönhető, hogy a lángok terjedését rövid időn belül sikerült megakadályozni, és a tüzet eloltani.

Kiderült, hogy egy gáztűzhely robbant fel kávéfőzés közben, ennek nyomán keletkezett a tűz, nemcsak az érintett lakásban, hanem a szomszédban is, mivel a detonáció szó szerint lebontotta a válaszfalat. Az ott élő 95 éves asszony a helyszínen életét vesztette, a balesetes helyszínének lakóit válságos állapotban szállították kórházba. A mentés idejére mintegy ötven lakónak kellett elhagynia otthonát; az utcán kellett kivárniuk azt is, hogy a tűzoltás mellett az épület statikai vizsgálatát is elvégezzék. Ez délelőtt 11 óra után ért véget.

-
Kép: Újbuda/Facebook

Az utcán való több órás várakozást megkönnyítendő, a BKK melegedőbusza érkezett a helyszínre, a lakók ételt és vizet is kaptak. A nap folyamán, még a statikai vizsgálat idején, László Imre újbudai polgármester is a Kruspér utcába ment, ésisbiztosította az érintetteket, hogy minden szükséges dologban számíthatnak az önkormányzat segítségére. – Jelenleg az a feladatunk, hogy elhelyezzük azokat, akik egyelőre nem költözhetnek vissza a lakásaikba, és más módon nem tudják megoldani a lakhatást. Mindent megteszünk, hogy a tragédiában érintetteket segítsük” – mondta Újbuda polgármestere, aki ekkor még nem tudta, hogy erre a lakók többségének szerencsére nem lesz szüksége.

Egy tulajdonos félelmei

Nos, március 29-én, a reggeli órákban körülbelül ennyit lehetett tudni az esetről, de a felrobbant lakás melletti másik lakás tulajdonosa ennyit sem tudott.

– Én pár hónapja elköltöztem onnan, de a barátnőm még ott lakik – jegyezte meg az 59 éves férfi, akit az egyik utcán veszteglő lakó értesített 10 óra tájban, hogy „hallotta-e”, „olvasta-e” mi történt.

– Szerencsére nem hallottam és nem olvastam semmit, ha láttam volna azokat a beszámolókat, amit addigra a sajtó közölt, valószínűleg helyben szívrohamot kaptam volna – mondta a Kruspér utcai lakás tulajdonosa, hozzátéve, hogy ugyan a szomszéd meglehetősen plasztikus beszámolót tartott az esetről, de csak azt mondta vissza, amit olvasott, neki is el kellett hagynia a lakását, így a károkról sem tudott semmi pontosat.

-
Kép: Újbuda/Facebook

De a férfit elsősorban nem is az izgatta leginkább, hogy mi történt a lakásával. – A szomszéd azt mondta, hogy a barátnőm biztosan nem lehet otthon, mivel nem látja sehol a utcán. Én csak akkor ijedtem meg igazán, mert éjszaka beszéltem vele, és akkor a lakásból jelentkezett.

Ám mint megtudtam, sem hajnalban, sem délelőtt, a rendőrök újbóli próbálkozására nem nyitott ajtót. – emlékezett vissza a tulajdonos, aki igazából attól ijedt meg, hogy mindenki egybehangzóan állította, hogy kizárt dolog, hogy a nő lakásban lenne, ugyanis, ha a detonációra nem is, a már-már elviselhetetlen füst szagára miatt muszáj volt felébrednie. Mindez a férfit még jobban megijesztette, ő volt ugyanis az egyetlen, aki biztos volt abban, hogy a nő a lakásban van.

– Mivel éjszaka sokáig nem alszik el, nem is szokott felébredni 11 óra előtt. Noha egyből hívni kezdtem, de tudtam, hogy 10 órakor semmi esély nincs arra, hogy felvegye a telefont. Ráadásul a város másik végében voltam, a szomszéd azt is mondta, hogy úgysem engednének be a házba… – jegyezte meg a férfi, aki úgy érzi a következő egy órában tíz évet öregedett.

– A barátnőm végül fél 12-kor hívott azzal, hogy iszonyú büdös van a lakásban, és fogalma sincs mi történt. Azt is mondta, hogy muszáj innia egy kávét, mert nagyon fáj a feje, és hogy utána visszahív. Mivel lekapcsolták az áramot, nem tudott visszahívni, mire pedig újra hívott – fél 12 körül – már a lakókat is visszaengedték a házba. Tőlük tudta meg, hogy mi történt, és hogy ő ezt az egészet végigaludta… A lakásban semmiféle kár nem keletkezett, még az ablakok sem törtek be.

Bombatámadás után

A Kruspér utcai lakás tulajdonosa már délután értesült arról, hogy a kórházban szomszédja is életét vesztette. Mint mondja, nagyon sajnálja az elhunytakat, a szomszéd nemrégiben költözött oda, és újította fel a lakást, a nénit pedig gyerekkora óta ismerte.

– A nagyszüleim 1938-ban költöztek ide, én kisebb-nagyobb megszakításokkal a közelmúltig itt laktam – mondta a férfi, hozzátéve, hogy nem ez az első szerencsétlenség a házban: amikor 1942. szeptember 9-én váratlan szovjet légitámadás érte Budapestet, az egyik fel nem robbant bomba éppen erre a Kruspér utcai házra esett.

-
Kép: Magángyűjtemény

 

– A nagyapám készített is róla egy fényképet. Azt mesélte, hogy annyira hirtelen történt az egész, hogy még arra sem volt idejük, hogy az óvóhelyre lejussanak. Akkor az egész ház ünnepelt, hiszen még sérültek sem voltak, viszont ha robbant volna a bomba, akkor a ház a föld színével lett volna egyenlő.

A mostani eset súlyosabb károkat okozott, mint 82 évvel ezelőtti. A két lakás teljesen kiégett, a kormos ablaknyílások látványa azokra a felvételekre emlékeztet, amilyeneket a háborús tudósításokban lehet látni. A robbanáskor hősiesen helytálló tűzoltók közül hárman kaptak polgármesteri jutalmat: Németh Ferenc Zoltán, Péceli Tamás és Nagy Tamás László tűzoltó őrmesterek. Az elismeréseket László Imre, Újbuda polgármestere és Hintsch György alpolgármester közösen adták át.

(Kiemelt kép: Énbudapestem)