FRISS

40 ezer forintot kért egy kétperces útért a budapesti taxis


Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Egy ír turista TikTok-videóban számolt be róla, hogyan húzta le egy budapesti taxis.

Több mint 40 ezer forintnak megfelelő összeggel, 110 euróval húzott le egy taxis egy ír turistát Budapest belvárosában. A nő csak akkor vette észre, hogy meglopták, amikor később ki akarta fizetni a vacsoráját egy bárban, de üres volt a nyaralásra elkülönített számlája.

A nő szerint a taxival megtett útért legrosszabb esetben is 10 vagy 20 eurót, azaz legfeljebb 4-8 ezer forintot kellett volna fizetniük, végül az összeg sokszorosát fizették.

„Budapesten nehogy beszálljatok taxiba az utcán, csakis telefonnal rendeljetek autót!” – hangsúlyozta a videóban, amelynek kommentjei között többen is hasonló tapasztalatokról számoltak be.

A Blikk megkereste Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét, aki elmondta, hogy a csalóknak új módszerük van: a bankkártyás fizetésnél egy nullával többet ütnek be.

„Miattuk a bulinegyed környékére sok tisztességes taxis már be sem jut, ezért állnak meg valamivel távolabb, és kérik az utast a diszpécserek, hogy sétáljon ki oda” – hangsúlyozta, majd hozzátette:

A csalók már nem azzal trükköznek, hogy menet közben babrálva felpörgetik az mérőórát, hanem bankkártyás fizetésnél egy nullával többet ütnek be a terminálon, így lesz a 4 ezer forintból 40 ezer, a turista pedig sokszor már csak a repülőn veszi észre, hogy átverték, amikor a kiadásait összesíti éppen.