Volt egyszer antológia, amelyben igyekeztek a lehető legtöbb Budapestről szóló verset összegyűjteni. Mai szemmel sem tűnik kudarcos vállalkozásnak, úgyhogy elhatároztuk, hogy bemutatunk négyet közülük.
„Szép antológia jelent meg a Kozmosz Könyvek sorozatban. Komlós Aladár vállalkozott arra, hogy a középkortól napjainkig terjedő idők legszebb Budapestről szóló verseit kiválogassa és kötetbe gyűjtse. Bornemissza Péter Siralmas énnekömjétől a ma költőinek meghitt vallomásáiig szép és hosszú a sor, s úgy érezzük, hogy a szerkesztő hibátlan munkát végzett” – lelkendezett a Népszava recenzense 1968 szeptemberében, amikor a könyvesboltok polcaira került az a olyan verseskötet, ami címében – Verses Budapest – egyértelműen a mai (akkori) fővárosra utalt, ám első felében még szó sincs városegyesítésről.
A korabeli kritika egyhangúan lelkesedett a kiadványért, ami ha nem is volt példa nélküli, ám a korábban megjelent fővárosi versantológiákkal szemben nem Budapest ostromának borzalmait, majd az újjáépítést helyezte fókuszába, nem is a munkásosztály mindennapjainak versbe szedett hétköznapjait, és ezzel máris nagy lépést tett a jó ízlés irányába.
Külön ciklusba szedte a csak Pestről s külön a Budáról szóló verseket, de nem feledkezett meg a régi idők nosztalgikus, Pestet dicsérő, vagy éppen fanyalogva elítélő költeményekről sem
– így a Népszava kritikusa, és ugyan a további ciklusokban „a külvárost és a munkásosztályt bemutató művek”, „az úri, a fellengzős városról szóló írások”, illetve a legújabb versek voltak, mai szemmel sem tűnik aránytévesztésnek a szerkesztői munka, Komlós Aladár válogatása annak ellenére is nagyszerű, hogy azért néhány gyengébb darab is helyett kapott benne – különösen a kortárs műveket illetően.
Mivel a kötetben több száz költemény sorakozik, Pion István kollégánk válogatása teljesen önkényes volt, amikor kiválasztott négy, számára kedves verset, sőt el is szavalta őket.
Gyulai Pál: Budapest
A költő-tanár-műkritikust (nem feltétlenül ebben a sorrendben) így jellemezte barátja, Eötvös Károly: „Hanem hát ő nem tegeződik minden pitty-potty emberrel. Nem is érzeleg és nem is pajtáskodik senkivel, hanem ehelyett vitába keveredik mindenkivel”, ami úgy jön ide, hogy a fővárosról írott versét oly mértékben átlengi a nosztalgia, pontosabban az újdonságtól való tartózkodás, hogy az kissé megüli a gyomrunkat. Az még hagyján, hogy az automobil a vers születése idején, 1906-ban még újdonságnak számított Magyarországon, de a villamosok ekkor már majd’ harminc éve járták a főváros utcáit.
Ha nem jön be elsőre a videó, frissítsd az oldalt!
Hollós Korvin Lajos: Tavasz az utcán
Amikor nevéről kérdezték, büszkén mesélte, hogy „a Korvin nevet a Horthy-ellenforradalomban kivégzett kommunista Korvin Ottó iránt érzett kegyeletből” vette fel, ám minden jel arra utal, hogy elvakult proletkult rajongóként, szélsőbalos szavalókórus-alapítóként sem veszette el a humorérzékét, ami azokban a körökben meglehetősen ritka dolognak számított. Legalábbis a tavaszi fővárost megidéző „urbán népdalában” elsősorban humora kelt figyelmet, a már-már kötelezőnek mondható szociális érzékenység mellett.
Eörsi István: Fényforrások nézzetek rám
Az 1956 után nyolc évre ítélt költő, későbbi a Demokratikus Ellenzék meghatározó egyénisége 1960-ban szabadult amnesztiával, de csak 1967-ben kapott állandó munkát az Élet és Irodalomnál. Ironikus, fanyar versében nyilvánvaló a város iránt érzett szeretet, ám egyúttal épp az esti fények felidézésével – ragadja azt a meg azt nyomasztó sötétet és szürkeséget is, ami sokkal inkább sajátja volt a hatvanas évek Budapestjének, mint a világvárosi fényfürdő.
Gutai Magda: Montázs
A költő 26 éves volt 1968-ban, ekkor jelent meg első verseskötete, Zászló a hóban címmel, amelyről a Jelenkor közölt recenziót, a hiányosságokat sem rejtve véka alá. Ám az egyértelmű dicséret, amikor azt írja a kritika szerzője, Arató Károly, hogy „hol az élmény melege, a téma ereje áttöri a megszokott, többnyire keresztrímes, félrímes strófaképleteket, a költő hangja átforrósodik, egyszeriben drámaibbak lesznek a versek”. Ilyen versnek mondható az antológiában megjelent Montázs is, amely valóban szívbe markoló, drámai mű.