A Magyarországon 35 éves lánc legelső egységének újranyitására menő ötletekkel állt elő a Régi posta utcai McDonald’s étterem: Rácz Jenő séf vacsoraestet ad, Pálfi György filmet rendez, a Margaret Island zenét ír.
Michelin-csillagos menüvel ünneplik a 35. évfordulót
Az első budapesti étterem pár hónapja felújítás miatt bezárt, de ahelyett, hogy csendben újranyitna, a cég különleges ötletekkel állt elő. Az egyikkel a gasztronómiában maradnak, a Michelin-csillagos séfet, Rácz Jenőt bízták meg, hogy szedjen szét egy hamburgert, és az alapanyagait rendezze újra úgy, hogy azok fine dining ételeké avanzsálódjanak. Erre az étteremlánc eseményt is szervezett: az október 19-én és 20-én tartott vacsorákkal az igazi rajongókat akarták jutalmazni, a zártkörű csúcsgasztro bulikra a hűségpontok beváltásával lehetett jelentkezni. A helyek nyilván azonnal be is teltek.
Közösségi filmmel is ünneplik a 35. évfordulót
Az évforduló alkalmából a McDonald’s egy másik akcióval is készül, egy ideig képeket és videókat gyűjtöttek az elmúlt 35 évből, vendég és dolgozói oldalról egyaránt. A legjobbakat pedig Pálfi György (többek között a Hukkle, a Taxidermia és Az úr hangja rendezője) fogja filmmé varázsolni. Az alkotáshoz ráadásul a Margaret Island (Eső, Senki nem felel, Veled minden című számok előadója) írja majd a zenét.
Kis történelem
Sokan ma már el sem tudják képzelni, hogy volt olyan időszak, amikor még nem voltak gyorséttermek Magyarországon, meglepetésre, a City Grill négy évvel meg is előzte az amerikai céget (és annak megjelenése után szinte azonnal tönkre is ment). Alapítása után 34 évig tartott, mire Budapestre eljutott a McDonald’s, 1988. áprilisi nyitása után a fővárosiak tárt karokkal várták, sőt tülekedtek a hamburger- és kóla ízű amerikai életérzésért. Az újságok cikkeztek is róla, hogy a megnyitó után még hónapokig világcsúcstartó volt a Régi posta utcai étterem a hamburgerek eladásában – az étteremlánc tízezer egysége közül a budapestinek volt a legnagyobb forgalma.
(Kiemelt kép: Gábor Viktor/Fortepan)