Amikor Budapestet járjuk, külön élvezzük, ha olyan helyeket is megmutathatunk, amelyeket nem látni mindennap: megnéztük hogyan lesz a szemétből fény és meleg, jártunk szennyvízcsatornában, metróalagútban és a Lánchíd tetején. Ezek a helyek Budapest mindennapi működésnek fontos és nagyon izgalmas részei, kimondottan szépnek viszont nem gondoltuk a közműveket. Egészen mostanáig. Kovács Krisztina írása.
A társasház méretű WC tartály
A Fővárosi Vízművek kőbányai víztárolója lenyűgöző. Nem csak a méretei miatt, bár tízméteres magassága, 24 méteres szélessége és a 66 méteres hosszúsága egy nagyobb társasház méreteivel vetekszik. Összesen 10 800 köbméter vizet képes elraktározni, amennyiben feltöltik a maximális 8 méteres vízszintig.
Ami még ennél is elképesztőbb, az a hangulata. Van benne a barlangok misztikus légköréből, amit csak aláfest az állandó vízcsöpögés és az apróbb tócsákban tükröződő fények. Van benne a tudomány mindenhatóságából, hiszen az egész hatalmas építmény úgy működik, mint egy WC tartály, pontos műszaki számításokon alapul és még túlfolyója is van, persze más, mint az otthoni mosdókagylónak. És a bélyegzett téglák időtlen szimmetriájában ott van a történelem és a hit, hogy együtt, közösen valami nagyot lehet létrehozni – például legyőzni a betegségeket, amelyek egy-két évszázaddal ezelőtt milliókat pusztítottak el.
Ha lenne időgépünk…
…és visszautaznánk mondjuk a kiegyezés korabeli Pest-Budára, nem biztos, hogy a közismert épületek hiánya lepne meg minket a legjobban. Arra végül is jól képzett időutazó trenírozhatja magát, hogy nem lesz Parlament a Duna-parton. De mit gondolnánk azokról a jóemberekről, akik csacsifogattal járják az utcákat és azt kiabálják, hogy „Tónavósz”?
Ezek kérem a vízárusok, a „tónavósz” pedig a Donauwasser, vagyis Duna-víz. Akkoriban ugyanis nem volt még vezetékes csapvíz. Volt viszont számos, komoly betegség, mint például a kolera: egy bakteriális fertőzés, ami a szennyezett vízzel vagy élelemmel terjed. 1831 és 1915 között Magyarországon csaknem egymillió áldozatot szedett. Az 1866-os pesti járvány után sikerült először beazonosítani az egyik szennyezett kutat, ami nagy lendületet adott a pesti vízműhálózat kiépítésének, hiszen ha nincsenek szennyezett kutak, nem lesz járvány sem. Még a kiegyezés alapjául szolgáló jogi részletekben is előkelő helyen szerepel, hogy Pest-Budának önálló csatornahálózattal kell bírnia.
Mi volt a Kossuth téren a Parlament előtt?
Az új vízműhálózathoz szükség volt rengeteg munkásra, tervezőre, földmunkára, csatornára és különféle egyéb létesítményekre, például szivattyúkra. Szivattyúházat tervezett már a Lánchíd konstruktőre, Clark Ádám is, már a nagy kolerajárvány előtt is. A Hölgyfutár már 1856-ban beszámol arról, hogy
„A budai vizvezetésre Clark Ádám úr által készített gőzgép, egy bizottmány előtt már letevé a próbatétet, s minden tekintetben jelesnek találtatott. A gép már most minden percben megkezdheti működését, s ha a várbeliek mindennel oly bőven lesznek ellátva, mint vízzel, úgy sz. György napra mind hozzájuk hurcolkodunk.”
Folytatásként szivattyúház épült a mai Kossuth térre is és 1868-71 között elkészült két víztározó medence Kőbányán, amelyek ma is állnak. Ide normális esetben csak vízmolekulának álcázva juthatnánk be, de szerencsére az Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvény keretében a mezei halandók számára is nyitva áll.
Uszodaszag és akusztika
A sorban állás után csinos kis csigalépcsőn jutunk a föld alá. Az érzékeink lassan dolgozzák fel a változást: először a párás uszodaszag tűnik fel, utána a visszhang, ahogy az előttünk beengedett vendégek háttérzaját meghalljuk.
És utána nyílik ki a tekintetünk előtt a hatalmas tér – mintha egy középkori katedrálisban vagy egy őskori barlangban járnánk. Ideális családi program: a gyerkőcöknek van hely futkározni, az anyukák élvezik a hangulatot, az apukák pedig örömmel tanulmányozzák a technikai megoldásokat.
Elveszünk a részletekben
Külön élvezeti faktor, hogy a Vízművek kollégai valamennyi kérdésre hallatlan türelemmel válaszolnak. Van valami nagyon megható abban, amikor egy fegyveres biztonsági őr ecseteli a csápos kutak működését (a kőbányai telep Ferihegytől Cinkotáig több százezer ember háztartását látja el a Szentendrei-sziget csápos kútjaiból származó vízzel), vagy abban, amikor kiderül, hogy egyes családokban már a negyedik generáció dolgozik a Vízműveknél. Azt se felejtsük el, hogy ezeket a falakat áram nélkül, puszta kézzel építették – angol tervek alapján, olasz kőművesek vezetésével, tatai téglából. Még a lépcsők görbülete is úgy van kialakítva, hogy ne álljon meg rajtuk a víz, nem is beszélve az egész víztározó tervezett lejtéséről – minek villanymotor, ha van gravitáció?
Aki pedig aggódna a kolera miatt, biztosan örömmel hallja, hogy évente 11 ezer mintavételből 250 000 tételt vizsgálnak – van, hogy biológiai munkatársakkal. A tengeri kék algák képesek ugyanis leggyorsabban jelezni a vízminőség romlását, őket használják a Vizműveknél is – kérdés, hogy kapnak-e érte prémiumot és hogyan.
2023-ban is megnyit a helyszín, szeptember harmadik hétvégéjén a Kulturális Örökség Napok alatt szeptember 15-én, pénteken az iskolai csoportoké, 16. és 17. pedig elsősorban a családoké lesz a terep. Szombaton és vasárnap a medence lenyűgöző látványa és üzemeltetési szakemberek bemutatója mellett megismerkedhettek a Vízművek tevékenységének néhány más részletével is. Vízminőségi és környezetvédelmi szakembereik a vízminőség-vizsgálat hátterébe avatják be az érdeklődőket. Biztonsági osztályuk munkatársai délelőtt és délután bemutatják, hogyan őrzik vízbázisainkat és létesítményeinket. A város alatt húzódó, 5000 kilométernyi vezetékrendszert üzemeltető szakembereik pedig műszerekkel, többek közt a csőtörés-kereséskor használt talajradarral, és a gyerekek nagy kedvencével, a megmászható munkagéppel készülnek elkápráztatni mindenkit.