FRISS

Íme, ezeket a házakat látogathatjuk meg az idei Budapest100 alatt


A 150 évvel ezelőtti Budapest mindennapjai tárulnak fel előttünk az idei házünnepen és fesztiválon május 11-14. között. Elegáns bérpalotától az 1870-es évek frissen felhúzott közintézményein át régi mesteremberek hátsó udvaráig közel 50 épület nyílik meg, íme a lista!

Az idei Budapest100 alatt több Andrássy úti elegáns bérpalotának is megnyílnak a kapui. A Dohány utcai bérháznak, ahol Mikszáth lakott és alkotott és a háznak, aminek hátsó udvarában Csonka János elkészítette a négyütemű gázmotort. De Kőbánya első népiskolája és egy titkos belsőudvaron álló 150 éves, hatalmas platánfa is csak ránk vár ezen a tavaszon. 

A 2022-ben négynaposra bővített városi fesztivál népszerűsége után a nyitott házak hétvégéje ismét egy szakmai konferenciával és egy sétanappal gazdagodik 2023. május 11-14 között. Ezen a hosszú hétvégén egy múlttól a jövőig ívelő városi időutazás vár mindenkit, amelynek középpontjában Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése áll. A 150. évforduló kapcsán felderíthetjük, milyen volt a város másfél évszázaddal ezelőtt, hogyan fejlődött azóta, és milyen utak állnak előtte.

Az építészeti- és kulturális fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre és építészeti értékekre. A 2011-ben indult rendezvénysorozat a közösségek és a város ünnepe, egy hétvége melynek az értékek megőrzése mellett célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a városlakókat és a szomszédokat.

A Budapest100 összegyűjtött több mint 220 házat, melyek pont 150 éve épültek a mai Budapest területén, és nagyrészt eredeti állapotukban fent is maradtak.

Többek között látogatható lesz a Dohány utca 28. alatt található Pán József és Hanisch Antal tervei alapján épült 1872-es háromemeletes lakóház, melynek harmadik emeletén Mikszáth Kálmán is évekig lakott családjával. Ebben az időben írta meg többek között az 1889-ben megjelent „A beszélő köntös” című regényét is.

A Budapest100 összegyűjtötte a látogatható házak teljes listáját, ezek a következők:

  • Andrássy út 36. 
  • Andrássy út 38. 
  • Andrássy út 46. 
  • Andrássy út 49. 
  • Andrássy út 63-65. 
  • Angyal utca 23. 
  • Bacsó Béla utca 22. 
  • Bajcsy-Zsilinszky út 37. 
  • Bajcsy-Zsilinszky út 39. 
  • Baross utca 10. 
  • Baross utca 36. 
  • Baross utca 6. 
  • Bródy Sándor utca 14. 
  • Bródy Sándor utca 2. 
  • Dessewffy utca 15. 
  • Dohány utca 28. 
  • Fiumei út 16. 
  • Fiumei út 3. 
  • Gönczy Pál utca 3. 
  • Hársfa utca 4. 
  • Horánszky utca 5. 
  • Horánszky utca 7. 
  • Hunyadi tér 2. 
  • II. János Pál pápa tér 1. 
  • II. János Pál pápa tér 25. 
  • Jókai tér 4. 
  • József nádor tér 9. 
  • Kálmán Imre utca 24. 
  • Kazinczy utca 14. 
  • Kazinczy utca 23-25. 
  • Költő utca 1/a 
  • Lázár utca 20. 
  • Lovag utca 18. 
  • Ludovika tér 2. 
  • Magdolna utca 21. 
  • Mária utca 11. 
  • Múzeum körút 27. 
  • Oktogon 4. 
  • Puskin utca 9. 
  • Ráday utca 47. 
  • Rumbach Sebestyén utca 11-13. 
  • Széna tér 1/a 
  • Szent László tér 34. 
  • Tömő utca 6. 
  • Tompa utca 11. 
  • Üllői út 20. 
  • Üllői út 5. 
  • Váci utca 62-64. 
  • Víg utca 32. 
  • Vörösmarty utca 9.

(Kiemelt kép: Danyi Balázs/Budapest100)