FRISS

Két év után először csökkentek a lakbérek


Budapesten az átlagos bérleti díj 200 ezer forintot tesz ki.

Csaknem két év után először mérséklődtek havi szinten a lakbérek 2022 decemberében:

országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal lettek alacsonyabbak

az előző hónaphoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com szerdán közzétett lakbérindexéből. A KSH ugyanakkor rámutatott, a 2021 decemberében mérthez képest országosan 20, Budapesten 22 százalékkal voltak magasabbak a tavaly decemberi lakbérek. Közölték: a nominális lakbérek továbbra is jóval magasabbak az egy évvel korábbiaknál, reálértéken számítva viszont augusztus óta csökkenő tendenciát mutatnak, ami a járvány előtti, 2020 januári csúcshoz képest országosan 13, Budapesten 15 százalékos csökkenésre vezetett.

Hozzátették: a hirdetések száma jelentősen csökkent, a 2020-as és 2021-es évitől egyaránt több mint ötödével elmaradt. A csökkenés döntően a fővárosi visszaesésből adódott – olvasható a KSH honlapján. Az ingatlan.com január 25-én, szerdán az MTI-nek eljutatott közleményében arra is kitért, hogy 2023 januárjában a közvetítők és a magánszemélyek több mint 12 ezer hirdetésben kerestek bérlőket.

Budapesten az átlagos bérleti díj 200 ezer forintot tesz ki.

Az V. kerület a legdrágább, ahol 350 ezer forint az átlagos havi bérleti díj, utána a II. és az I. kerület jön 285 ezer és 250 ezer forinttal. A legolcsóbb albérleteket a X., XX., XXI. és XXIII. kerületekben kínálják, ezeket 140-150 ezer forintért adnák bérbe a tulajdonosok – írta az ingatlanhirdetési portál.