Hogy milyen volt szavazni Újbudán, a Havanna Lakótelepen, vagy a 13.kerületben? Kollégáink kipróbálták.
A 9-es szavazókör Újbudán
1990 óta minden alkalommal a XI. kerületben, a Műegyetem közelében, az Egry József utcai Széchenyi Gimnáziumban szavaztam, bár a 20. században még úgy hívták: Egry József Utcai Általános Iskola. Az idei választásokon a 5. számú választókerület működik itt a 7-es, 8-as, 9-es, 10-es, 11-es, 12-es és 13-as szavazókörökkel. Nekem a 9-es szavazókörben mennem. Összehasonlítva az elmúlt 34 évvel, viszonylag kevesen vannak délelőtt 11-kor. Ami szembeszökőbb az az elmaradt ünnepélyesség, régebben több csillogó szemet lehetett látni. Most inkább feszültek a sorban állók, akik tolakodnának – mert vannak ilyenek is –, azokat nagyon hamar helyreteszik a hátrébbról érkező hangok: „Itt a sor vége!” A Nemzeti Választási Iroda szerint a 9-es szavazókörben, 11 órakor 24,47 százalékos volt a részvételi arány. A legmagasabb a XI. kerületben.
Havanna Lakótelep
A Havanna-lakótelepen minden rendben ment, várakozni nem kellett. A borítékozás itt opcionális, minden választót megkérdeznek, akarja-e borítékba tenni a lapokat. Én úgy láttam jónak, az én öt szavazólapom befért. A lakótelep fideszes képviselőjelöltje a sétányon ül egy padon, csendben cigizik egyedül, idős néni odaszólt neki, hogy drukkol.
Álmos 13. kerület
2022-ből hosszú sorokra emlékszem, most ma ebéd előtt nem volt senki a Jász utcai szavazókörben, a családi tapasztalat szerint reggel sem kellett sorban állni, 8 körül sem volt senki. A szavataszámláló bizottság szerint 5 körül szokott jönni a nagyobb tömeg.
Délután egyig a szavazók 33,14 százaléka ment el voksolni. Budapesten 34,58 százalék szavazott, vagyis 464 ezer 534 ember.