KÖZÉLET

A Utcajogász Maraton idején a lakhatási válságra is felhívják a figyelmet


Április végén jár le a téli kilakoltatási moratórium, ezért az Utcajogász Egyesület idén is maratoni ügyfélfogadást tart. Az esemény április 26-án, pénteken lesz a Blaha Lujza téren.

A 2010 óta működő Utcajogász Egyesület ingyenes jogi segítséget lakhatási és szociális jogok területén rászorulóknak. Minden pénteken, délután 3-5 óra között a Blaha Lujza téren tartanak ügyfélfogadást. Mivel ügyeik száma az elmúlt évben, a gazdasági válság miatt radikálisan megnőtt, a szervezet munkatársai most, a kilakoltatási moratóriumot megelőző pénteken a szokásosnál is több ügyfélre számítanak, hiszen ebben az időszakban sok család kap levelet a végrehajtótól, amelyben az kitűzi a kilakoltatás időpontját.

Az Utcajogász ezért úgy döntött, hogy április 26-án, a megszokott ügyfélfogadási idő helyett ezúttal 12-18 óra között fordulhatnak hozzájuk azok, akiknek jogi tanácsra van szükségük, de nem tudnák megfizetni az ügyvédi munkát.

Az utcajogászok azt kérik az ügyfelektől, hogy hozzanak magukkal minden, az ügyükre vonatkozó iratot a Blaha Lujza térre, mert hatékony segítséget csak így tudnak nyújtani. Az úgynevezett Utcajogász Maraton célja az ügyfélfogadáson kívül az is, hogy felhívja a figyelmet a lakhatási válság problémájára, valamint szélesebb körben tegye ismertté az Utcajogász munkáját, hogy az egyesület önkéntes jogászai minél többeknek tudjanak a jövőben segíteni. Miként azt közleményükben írják, április 26-án azokat is várják a Blaha Lujza térre, akik csak a munkájuk iránt érdeklődnek, és beszélgetnének velük a jelenlegi lakhatási helyzetről.

-
Kép: Schneider Márton/Utcajogász

 

Az ügyfélfogadás után az Utcajogász Maraton az Aurórában folytatódik. Az egyesület csapata jótékonysági főzésre invitál mindenkit az Auróra Klímakertjébe, ahol adományért cserébe jogászok által készített lecsót és süteményeket fogyaszthatnak a résztvevők, közben ismereteket szerezhetnek a lakhatás jelenlegi helyzetéről.

Az Utcajogász telefonos ügyfélfogadása minden kedden és csütörtökön 17 és 19 óra között érhetó el, a telefonszám: +36 20 282 3616. A szervezet munkatársai arra kérik leendő ügyfeleiket, hogy a telefonos megkeresést csak sürgős, rövid határidős jogi ügyben vegyék igénybe. Minden más esetben emailben forduljanak hozzájuk az utcajogasz@gmail.com címen. Az emailes megkeresésekre igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül reagálni.

Az egyesület a tavalyi Utcajogász Maratonról, amit 2023. május 5-én tartottak, a következőt írta honlapján: „Az történt, amire számítottunk: délután kettőtől este nyolcig a szokottnál is több ügyfél érkezett hozzánk a maratoni napon – jogászainknak egy percnyi pihenőjük sem volt. Ez egyszerre tölt el minket örömmel és szomorúsággal. Örömmel azért, mert úgy tűnik, egyre többen vannak, akik értesültek róla, lehet tőlünk tanácsot, segítséget kérni. Szomorúsággal pedig azért, mert tapasztalataink szerint egyre többen vannak azok, akiknek szükségük van a tanácsunkra, segítségünkre.

Sokan kérdezik tőlünk, hogy mennyire érezzük a gazdasági visszaesés következményeit, a válaszunk pedig mindig az, hogy nagyon.

Egyrészt ügyfeleink megnövekedett számában, másrészt abban, hogy már nemcsak a legszegényebbek fordulnak hozzánk segítségért, hanem olyan középosztálybeliek is, akiknek veszélybe került az egzisztenciája.”

(Kiemelt kép: Schneider Márton)