KULTÚRA

A szabadságot és az európaiságot ünnepli a Budapesti Tavaszi Fesztivál


A kultúra vagy szabad vagy nincs. Ezt Karácsony Gergely főpolgármester mondta a 44. Tavaszi Fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón, ahol Rezes Judit és Horányi Juli a fenntartható divatra hívták fel a figyelmet, Lóci játszik pedig ülőtáncra tanította a közönséget.

“Mi abban hiszünk, hogy a kultúra vagy szabad vagy nincs. Centralizált vagy hatalomnak alárendelt kultúrát nem ismerünk, az valami egészen más fogalom. A kultúra szabad és szabadon kell beszéljen arról, hogy milyen világban élünk, a politikának meg kell tartani az egy lépés távolságot az alkotóktól. Az önkormányzatiság lényege a szolidaritás, az elmúlt időszakban és ezután is ezt fogjuk képviselni” - mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján a Merlin Színházban.

Karácsony hangsúlyozta: a főváros büszke a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, amikor az állam úgy döntött, hogy a továbbiakban nem lesz partner a rendezvény finanszírozásában, a fenntartó akkor is kitartott a rendezvény mellett és újragondolta, hogy mit jelent ma egy kortárs művészeti fesztivál. A Tavaszi Fesztivál a kultúrát az intézményi falak közül a városlakók tereibe vitte, hogy ott kezdeményezzen párbeszédet és reflektáljon a minket foglalkoztató kérdésekre. 

2024.
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényközpontja a frissen felújított Merlin Színház és az addigra átadott Városháza Park lesz. Ez lesz a központi helyszíne az európai uniós csatlakozás huszadik évfordulóját ünneplő Hello, Európa! fesztiválnak is. A programsorozatot 2024. április 29. és május 12. között rendezik meg. Karácsony Gergely fontosnak tartja, hogy legyen egy párbeszéd arról a húsz évről, amit Magyarország az Európai Unióban töltött, hiszen Európa elsősorban kulturális közösség, az európai kultúrára a budapesti kultúra részeként tekintünk, és fordítva: az európai kultúrának része a budapesti kultúra is. “Kellemes bekapcsolódást kívánok a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaira!” - zárta szavait a főpolgármester. 

A fesztivált rendező Budapest Brand részéről Faix Csaba vezérigazgató ismertette a programot: a hivatalos megnyitó az Olasz Intézetben lesz a Chamber Orchestra of Europe koncertjével, amelyen magyar gyökerű, európai hatású műveket adnak majd elő április 29-én. Másnap április 30-án, rendhagyó időpontban, éjfélkor, azaz Magyarország csatlakozásának időpontjában Örömóda variációkkal köszöntik az évfordulót a Merlin színháztermében. 

width=3200
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A világhírű színházi társulat, a Rimini Protokoll magánlakások nappalijában rendez majd vitaszínházat: az Európa házhoz megy című előadásuk arról nyit vitát, hogy a demokrácia és az európaiság hogyan jelenik meg a mindennapjainkban. A FreeSzfe egyesület pedig Schilling Árpád rendezésében mutatja be A béke szigete című előadást, ami szintén azzal foglalkozik majd, hogy mit adott nekünk az uniós tagság, mihez kezdünk ezzel a húsz évvel. Az előadás 2034-ben zajlik, amikor már nyolc év telt el a HUXIT óta. A Stereoakt Miután felmondtam című előadása Boross Martin rendezésében a Wesley János Általános Iskolában olyan tanárok történetét dolgozza fel, akik nem fogadták el a státusztörvényt, így nem dolgoznak tovább pedagógusként. Magyarországi ősbemutatóként lesz látható Susan Sontag darabja a Szarajevó Háborús Színház rendezésében: az Alice az ágyban az Örkény Színházban lesz látható. Visszatérő program a Budapest Jazzfest programja, amelynek keretében a Városháza Parkban is lesznek jazz koncertek. 

Fesztivál a fesztiválban jelleggel valósul meg a Tavaszi Fesztiválon belül az ingyenes Hello, Európa! rendezvény. Május elsején klasszikus családi Majális várja a látogatókat a Városháza Parkban körhintával, arcfestéssel és egy különleges esti koncerttel, amelyen az elmúlt húsz év húsz slágerével vehetünk részt időutazáson. Ebből Csorba Lóci, a Lóci játszik frontembere adott ízelítőt, amikor a Nem táncolsz jobban mint én című, 2017-es évet képviselő slágeréből adott elő egy részletet, megtáncoltatva ezzel a sajtótájékoztató ülő közönségét. 

Lóci
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A koncerten olyan további hazai sztárok lépnek fel, mint Bocskor Bíborka, Freddie, a Hősök, Kállay-Saunders András, Pásztor Anna és Pásztor Sámuel, Wolf Kati, Szebényi Dániel, Szepesi Mátyás, Tanka Balázs és Varga Miklós, akik az elmúlt két évtized mindenki által ismert dalait adják elő. A koncert részeként elhangzik Beethoven Örömódája is, melyet a harminc fős Fővárosi Énekkar előadásában hallgathatunk meg, Krasznai Gáspár karnagy vezetésével. 

A fesztivál egyik kiemelt témája a divat, és annak környezetromboló hatása: Rezes Judit színésznő világította meg, hogy milyen kérdések mentén akarnak foglalkozni a témával a Fenntartható divatőrületek című előadásban május 4-én a Merlinben. Rezes Judit magából indult ki: őt magát nagyon érdekli a környezetvédelem és a fenntarthatóság, de az öltözködés is, és hogy mekkora ökológiai lábnyoma van annak a tömeggyártott pólónak, amit az áruházak polcain lát. Tihanyi Ildi jelmez és díszlettervezővel és a Delta Produkció színházi ügynökséggel váltak egy csapattá, hogy úgy válaszolják meg ezeket a kérdéseket, hogy közben azt csinálják, amihez értenek: egy divatshow-t. Tíz színésznő kedvenc, már nem használt ruháját alakítják át divattervezők, és a színésznők mutatják be a megújult darabokat a kifutón. A közreműködő színésznők: Balla Eszter, Borbély Alexandra, Döbrösi Laura, Eke Angéla, Für Anikó, Grisnik Petra, Péterfy Bori, Szandtner Anna, Trokán Anna, Takács Nóra Diána. 

A résztvevő divattervezők saját kollekciót is bemutatnak majd, a show koreográfusa Duda Éva, zenei vezetője Vajdai Vili. A különleges divatbemutatón fellép majd Horányi Juli énekesnő is, aki már a sajtótájékoztatón is ízelítőt adott abból, hogy mi mindenből készülhet ruha: ő egy elhasznált ruhazsákokból készült darabot mutatott be magán, amit lámpabúrákkal dekoráltak. Az esemény keretében lesznek újrahasznosító workshopok és kerekasztal-beszélgetés is a divattervezők részvételével. 

width=4000
Kép: Pelikán János/Képszerkesztőség

 

A kéthetes fesztivál alatt harminc helyszínen negyven program valósul meg: a Tavaszi Fesztivál keretében lesz ismét Szabihíd, több helyszínen készülnek fényfestéssel, a Városháza parkban pedig egy klubfesztivált is szerveznek, ahol a budapesti kulturális életben jártas klubok szerveznek egy-egy napra minifesztiválokat. 

A részletes program a btf.hu oldalon található, egyes programokra az énbudapestem applikáción keresztül kedvezményesen lehet jegyet vásárolni, sőt, Idén már SZÉP Kártyával is megvásárolhatjuk jegyünket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2024. április 29. és május 12. közötti programjaira.

(Kiemelt kép: Pelikán János/Képszerkesztőség)