KULTÚRA

Nagy közös dalszerzést kértek az első nyári szülinaposok – ilyen volt a júniusi Mit kívánsz, Budapest?


Júniusban Lilit, Hannát és Zsófit ünnepeltük. A lányok egy nagy közös dalszerzést kértek szolfézs csoportjukkal a fővárosi Bartók Béla Emlékházban. Tanárnőjük, Mónika és iamyank szakmai irányításával végül megszületett a csoport saját dala.

Az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest a jubileumi évben minden hónapban ajándékot ad egy lakójának – tizenkét szülinapi kívánság teljesül a tizenkét hónap alatt. Eddig volt már bábszínházi előadás Andrisnak, egész napos városnézés Zsuzsa nénivel, és mozizás Albert osztálytársaival a Puskinban is. 

A nyár első hónapjában szülinapos Lili, Hanna és Zsófi a szolfézs csoportjukkal szerettek volna egy közös dalt írni. A dal szövege is már különlegesen született, a gyerekek egymásról írtak egy-egy sort, ez lett összefűzve zenével, amihez némi szakmai segítséget kértek. 

-
Kép: Ancsin Gábor/Képszerk

A Bartók Béla Emlékház Budapest második kerületének zöldövezetében található, ez az épület volt Bartók Béla utolsó budapesti lakhelye. A zeneszerző egykori szobáiból kialakított, családias hangulatú hangversenyterem évek óta az életművével foglalkozó koncertek helyszíne, a születésnaposok és iamyank is itt, ebben az impozáns térben szerezhették a közös művet.

Iamyank műfaji határokat feszegető zenei világa az elektronikától a komolyzenéig utaztatja a hallgatókat különböző világokon át. Budapest általa is kezd felkerülni az odafigyelést igénylő finom elektronikus zene térképére. A fiatal zenész azonnal megtalálta a hangot a diákokkal, közvetlensége és profizmusa pedig sokat hozzáadott a közös, jó hangulatú művészi munkához. A hangulatfelelős, egyben házigazda Szabó Simonnak is hála a program mindenki számára örök emlék marad, ez kiderül a születésnapi videóból is: