Hogyan lett egy világbirodalom városából budapesti kerület?

Az Óbuda története című könyvről

Általában úgy születnek a könyvrecenzióim, hogy megkeres egy kiadó: lenne-e kedvem írni valamelyik kötetükről. Erre legtöbbször lelkesen azt mondom, hogy „hát persze”. El is küldik, én pedig pár nappal később már el is feledkezem az egészről. Amikor hetek múltán udvariasan puhatolózni kezdenek, hogy vajon megkaptam-e a könyvet és ugye írok majd róla, akkor szégyenkezve igyekszem kitérő válaszokat adni. Majd hosszú hónapokkal később, a mardosó lelkiismeret-furdalás hatására kiizzadom magamból a cikket. (Ennek tükrében persze eléggé szégyellem magam, amikor a másik oldalra kerülök, és az én könyvemről ír valaki villámgyorsan egy tök jó anyagot.)

Zubreczki Dávid írása.

Viszont ez a cikk, amit most olvastok, egészen máshogy született. Az Óbuda története című könyvet senki nem ajánlotta nekem, nem azért került hozzám, hogy írjak róla. Egyszerűen jó háttéranyagot kerestem a városrész múltjáról, és örömmel fedeztem fel ezt a kiadványt az egyik könyvesboltban. Megvettem, és szinte azonnal magába szippantott. Nemcsak azt a részt olvastam el belőle, amire a munkámhoz volt szükségem, hanem elkezdtem elölről, mint egy regényt. Sőt, magammal vittem nyaralni is, amin többen megrökönyödtek a társaságban, mert egy több mint két kilós kötetről van szó. Akkora, mint egy lexikon. Viszont annál sokkal olvasmányosabb. Hogy miért?

Először is az alapanyaga miatt.

A tágan értelmezett Óbudának – a kötetben az egész III. kerület területének története szerepel Csillaghegyestül, Békásmegyerestül – elképesztő múltja van. Az ókorban a világ legnagyobb birodalmának volt az egyik kiemelkedő jelentőségű városa Aquincum. Romjainak egy része soha nem tűnt el a föld felszínéről, más maradványai pedig szinte folyton felbukkannak, akárhányszor építés zajlik az egykori ikerváros területén. A 19. században „magyar Pompejiként” is emlegették a világraszóló rommezőt, bár ez nem akadályozta meg eleinket abban, hogy már akkor HÉV-et, vasutat, gázgyárat és egy szecessziós lakónegyedet építsenek rá. Ezzel együtt is egyedülálló leletekkel büszkélkedhet Aquincum, hiszen itt került elő a világ legrégebbi billentyűs hangszere, a híres vízi orgona. (Az már csak lazán kapcsolódik ide, de a ma is működő legöregebb budapesti orgona szintén a kerületben van, Békásmegyer-Ófalu katolikus templomában.)

Hogyan lett egy világbirodalom városából budapesti kerület?

Bár az ókori település elpusztult, de a romjain évszázadokkal később új város virágzott fel, a középkori Buda, mely tulajdonképpen a mai Budapest ősének is tekinthető. Az egykori királyi székhely ugyan veszített jelentőségéből, mikor a tatárjárás után megépült a budai Vár, de – mint a királynék városa – továbbra is fontos központ maradt. Az onnantól Óbudának nevezett településen működött például a klarisszák kolostora, melynek művészeti színvonalát jól mutatja, hogy egyik szárnyasoltárát ma a New York-i Metropolitan Múzeumban őrzik. A kolostor rekonstruált maradványait és számos más középkori emléket ma is láthatja az, aki nyitott szemmel járja a negyed utcáit.

A királynék városa a törökdúlás után elnéptelenedett, de a megszállás után ismét feltámadt romjaiból. Ekkor született meg az a festői, barokk kisváros, amelynek megmaradt emlékeiről már korábban is esett szó. Ebből a korból már egész sok épület és szobor látható mind a mai napig, sőt templom, kolostor, kastély és zsinagóga is. Ez az az Óbuda, amelyre nosztalgiával emlékeztek vissza Krúdy és kortársai, s aztán a nyomukban oly sokan mások.

A 19. század végén azután Budapest megalapításával létrejött a III. kerület, de még a huszadik században is számos izgalmas épülettel, fejlesztéssel gazdagodott a városrész. Elég csak a már említett gázgyári lakótelepre, vagy Kós Károly első budapesti házára gondolni. Bár a háború utáni szanálások és paneles beépítések sok értéket pusztítottak el, még ebben a korban is születtek különleges alkotások. Például az országban egyedülálló, és ma is népszerű kísérleti lakótelep az ötvenes évek végén, vagy az egyedülálló méretű Faluház a Flórián téren.

Óbuda története tehát páratlan gazdagságú. Aki megismeri, az nemcsak a kerület vagy a főváros, de az egész ország történelmébe nyer betekintést. Persze a jó téma még csak lehetőség, de nem garantálja azt, hogy jó könyv szülessen belőle. Lássuk tehát, milyen maga a kiadvány!

Az egyetlen dolog, amibe bele lehet kötni, az a beköszöntő: számtalanszor leírtam már, hogy nagyon zavar, mikor valamilyen elnök/miniszter/államtitkár/polgármester (jelen esetben az utóbbi) mosolyog rám egy könyv elején, akinek semmi keresnivalója nem lenne ott. De ez persze ne szegje kedvünk, a maradék – közel 650 (!) oldal – a lényeg.

Egy helytörténeti munka kétféle lehet. Vagy a nagyközönségnek szól, sok képpel, olvasmányosan, kevés, de érdekes információval; vagy tudományos dolgozat, ami a laikus olvasó számára szinte fogyaszthatatlan, cserébe olyan háttéranyagot jelent, ami fontos forrásmunka lehet a témával foglalkozók számára. Az Óbuda történetének főszerkesztője, Népessy Noémi, szinte lehetetlen feladatra vállalkozott szerkesztőtársaival, Láng Orsolyával és Viszket Zoltánnal. Egy olyan tudományos igényű, enciklopédiaterjedelmű könyvet próbáltak összerakni, amit az átlagolvasó is haszonnal, sőt élvezettel forgathat. Ráadásul a kísérletük sikerült!

Hogyan lett egy világbirodalom városából budapesti kerület?

A könyv szerzőinek szinte mindegyike szakember, legtöbbjük az Óbudai Múzeum és a Budapesti Történeti Múzeum más intézményeinek tudományos munkatársai, történészei, kutatói. A könyv tulajdonképpen tehát egy tanulmánykötet, amire az egyes írások elején hangsúlyosan kiemelt szerzőnév is utal. Ez a kifejezés azonban ne rettentsen el senkit, a szövegek sokkal inkább egy egységes történetvezetésű könyv fejezeteire hasonlítanak, mintsem különálló alkotásokra.

Ebben nagy szerepe lehetett az olvasószerkesztőnek is (Győri Luca), akinek sikerült a tudományos szövegeket fogyasztható formára szelídíteni. A végeredmény nagyjából egységes stílusú munka lett, még ha nem is minden fejezetet a szerző stílusa miatt érdemes olvasni.

Ám a fogyaszthatóság az okos szerkezetnek is köszönhető. A szerkesztők például le mertek mondani a szöveget megszakító forráshivatkozásokról és lábjegyzetekről.

 A tanulmányok láncolata végigveszi Óbuda teljes történetét, ami óriási vállalkozás. Vannak ugyan hiányzó láncszemek, de ez ebben a műfajban elkerülhetetlen. Ugyanakkor nagyon jó, hogy az általános korszakismertetők mellett egy-egy speciális témának is szenteltek külön fejezetet. Ilyenek mondjuk az ókori vízvezeték működését, az óbudai malmokat vagy épp az Árpád hidat bemutató írások. Külön öröm számomra, hogy több fejezetet és részletes ismertetést kapott az őskor, ráadásul korszakokra bontva. Az első pár tízezer évet ugyanis a legtöbb helytörténeti munka szereti néhány bevezető mondattal letudni.

Az egyes történelmi egységeket mindig egy-egy kiragadott „főszereplő” bemutatása vezeti be. Egy olyan személyé, aki jelentősen meghatározta a település fejlődését az adott időszakban. Ilyen mondjuk Hadrianus, a Római-birodalom későbbi császára, Harrer Pál, Óbuda első polgármestere, vagy épp Mező Lajos, aki fiatal építészként vezette az új városrész tervezését a hatvanas években.

Hogyan lett egy világbirodalom városából budapesti kerület?

A könyv szépen, szellősen, ízlésesen tördelt, és rengeteg fotóval, térképpel illusztrált, kifejezetten jó kézbe venni, lapozgatni. Persze jobb lett volna, ha mondjuk a különböző forrásokból származó térképeket egységesíteni lehetett volna, vagy ha az őskori lelőhelyek ábráit összevethetnénk a mai kerület szerkezetével. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy helytörténeti munkáról van szó, ilyen egyesített grafikai arculatot legfeljebb egy nagyon komoly enciklopédiától várhatna el az ember. Az is csoda, hogy egy ekkora terjedelmű, igényes kézikönyv egyáltalán megjelenhetett. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb olvasónak az ilyen apróságok talán fel sem tűnnek.

Szóval mindenkit bátorítok, hogy kóstoljon bele a könyvbe, ha érdekli Óbuda, sőt, tulajdonképpen Magyarország történelme. Bármelyik fejezetnél csapjátok fel a kötetet, azonnal fogyasztható, akár az előzmények ismerete nélkül is érthető történethez juttok.

De jó szívvel tudom ajánlani azoknak is, akik csak arra kíváncsiak, hogyan is kellene kinéznie egy helytörténeti könyvnek a 2020-as években. Így.

Hogyan lett egy világbirodalom városából budapesti kerület?
Fotó: Bódis Krisztián

Borítókép: Bartha Dorka