KULTÚRA

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újabb lépést tesz, hogy megérkezzen a 21. századba


Reményeik szerint ebben lehet segítségükre a locker, amit legközelebb a Lövölde téren fognak felszerelni. De mi az locker? És miért fontos?

Ahogy április 10-én, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója a terézvárosi önkormányzatnak küldött kérelmében írta, a könyvtárhasználók jobb kiszolgálása érdekében szeretnének egy úgynevezett locker könyvkiadó és visszavevő automatát telepíteni, ami nem mellesleg az első budapesti köztéren kiállított locker lenne.

A köztéri locker lényegében nem más, mint egy köztéri csomagautomata, ahol 0-24 órában lehetne könyveket kivenni és visszaváltani.

A könyvtári tagok egy online felületen kiválaszthatják a kölcsönözni kívánt könyvet, amit ezen a csomagponton, egy zárt, szekrényszerű, érintőképernyős, 24 fachból álló szerkezetből tudnának átvenni, és itt is tudnák a könyveket visszaváltani.

Az olvasók ennek köszönhetően a könyvtár nyitvatartási idején kívül is, éjjel-nappal tudnának könyveket, különböző médiumokat kölcsönözni.

SmartFreq
Kép: SmartFreq

 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevében eljáró Pro Bibliotheca Civica Alapítvány szerint Krakkóban már nagy sikerrel működik az automata. „Olyannyira nagy igény van rá, hogy ősszel további öt automatát fognak telepíteni” – magyarázzák.

Kovácsné Koreny Ágnes, az FSZEK új vezetője az Énbudapestemnek korábban elmondta,

bár egyre többen vannak, akik a hagyományos könyvtárhasználat mellett igénylik a digitális eszközöket és a tartalmakat is, „a könyvtár lelke továbbra is a könyv, a hagyományos, nyomtatott, kézzel fogható dokumentum”.

A vezető beszélt arról is – ami összefügg azzal, hogy kihelyezik a könyvkölcsönzést –, hogy a könyvtárak egyre inkább közösségi találkozóhelyként funkcionálnak: „már jó húsz éve nincsen csend egy könyvtárban”.

Kovácsné Koreny Ágnes szerint nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem Nyugat-Európában is azt látják, hogy a közkönyvtárnak van egy nagyon zajos, forgalmas, shoppal, turista információval is kibővített, átriumszerű köztere, és csak ahogy fölfelé haladnak, csendesednek a terek.

FSZEK
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Az interjúból az is kiderül, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nem először alkalmazna lockert. A legújabb, soroksári könyvtáruk utcafronti része korábban bankfiókként működött, és ott az egykori bankautomata helyére telepítettek egy lockert, de két budapesti egységébe is állítottak már ilyet, vagyis maga a szerkezet és annak üzemben tartása nem jelenthet számukra kihívást. 

Mint azt Kovácsné Koreny Ágnes is elmondta, „az olvasó az olvasójegye vonalkódjával nyitja az ajtót, pont mint a bankban, s így lényegében bármikor tud hozni és vinni könyvet”.

A könyvtár főigazgatója azzal folytatta, hogy 2024 egyik fő feladata, hogy megnézzék, hogyan tudják a könyvtári hálózatot újragondolni, racionalizálni, közelebb vinni a szolgáltatásokat a budapestiekhez. 

Mint kiderült, gondolkodnak egy locker kihelyezésében a Kálvin téren is. „Ez egy nagyon kényelmes megoldást jelentene a városlakóknak.”

A Lövölde téri locker esetében nem a terézvárosi, hanem az erzsébervárosi önkormányzatot is meg  kellett keresniük, mivel a Lövölde tér a két kerület határán van, és a két önkormányzat fele-fele arányban vállalhatná a locker telepítésének költségeit.

Erzsébetváros önkormányzatának képviselő-testülete április 24-i közgyűlésén egyhangúlag, 12 igen szavazattal elfogadta , hogy könyvtári lockert telepítsenek a Lövölde térre, s mindkét önkormányzat megszavazott a Pro Bibliotheca Civica Alapítvány részére bruttó 3 448 050 forintot, úgyhogy hamarosan felállhat az első köztéri locker.

A Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.-vel közösen végzett felmérés alapján technikai akadálya sincs a telepítésnek.

SmartFreq
Kép: SmartFreq

A Pro Bibliotheca Civica  a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által létrehozott kulturális közhasznú alapítvány. Céljaik közé tartozik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tevékenységének fejlesztése a feladatai minél magasabb színvonalon történő ellátása érdekében.

Az előterjesztés értelmében Pro Bibliotheca Civica Alapítvány a locker elkészülte után azt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tulajdonába átadja. Az üzemeltetést a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Körúti Könyvtár fogja végezni. Az üzemeltetés költségei a könyvtárat terhelnék.

A főváros legelső, nem köztéri lockerét a Műegyetemen adták át 2022 szeptemberében. A könyvek átvételéhez az olvasónak egyszer használatos PIN-kóddal kell azonosítania magát, és a megfelelő rekesz már nyílik is, benne a részére előkészített dokumentummal.

A tavalyelőtti átadáson Marton József, a BME OMIKK főigazgatója arról beszélt, régi vágyuk volt egy ilyen, a mai elvárásoknak megfelelő eszközzel bővítsék a szolgáltatásaik körét.

Mint magyarázta,

látták, hogy külföldön az ilyen típusú szolgáltatás hihetetlen népszerűségnek örvend, „és mivel egyetemünk nemzetközileg is előkelő helyen jegyzett, fontosnak tartottuk, hogy az eszköz üzembe állításával támogassuk mind a könyvtárhasználók kiszolgálását,

mind pedig az intézményünk elismertségét”.

(Kiemelt kép: FSZEK)