KÖZÉLET

Rendkívüli körülmények határozzák meg az életet – így értékelték 2022-t az önkormányzatok, és így látják 2023-at


Megkérdeztük a kerületeket, mire a legbüszkébbek tavalyról, mit várnak az idei évtől, mit tartanak a legfontosabb feladatuknak, valamint hogyan szeretnének visszagondolni majd 2023-ra. Második rész.

A témában egy cikket már közöltünk, a 23 fővárosi kerületből addig hatból érkezett válasz. Azóta újabb két kerület, a fideszes vezetésű XVII. kerület, azaz Rákosmente, és a DK-s polgármesterrel rendelkező, XI. kerület, azaz Újbuda is elküldte a válaszát. Mivel a körkérdésben nem szabtunk meg határidőt, ezért úgy tartjuk fairnek, ha az ő válaszaikat is közöljük.

Ahogy az előző cikkünkben a II. kerület, az V. kerület, a VI. kerület, a VII. kerület, a VIII. kerület és a XIII. kerület válaszai alapján is írtuk 2022 – nem meglepő módon – nem tartozott a legkönnyebb évek közé.

A II. kerületi önkormányzat például arról írt az Énbudapestemnek, hogy sok szempontból sikeres évet tudhatnak maguk mögött, de árnyékot vet rá, hogy a világjárványt követően újabb krízisekre, a háború és az azzal járó gazdasági és szociális kihívások okozta nehézségekre kellett megoldást találniuk.

A Terézvárosból is azt írták, hogy

mindenki számára rendkívül embert próbáló volt a mögöttünk álló év,

és az erzsébetvárosiak is úgy fogalmaztak, hogy 2022 kihívásokkal teli év volt.

A nyolcadik kerület, azaz Józsefváros is azt írta lapunknak, hogy nagyon bizonytalan környezetben kellett a kerület lakói számára és az önkormányzat gazdálkodása számára is biztonságot teremtenünk, de úgy érzik, ez sikerült.

Az Énbudapestemnek küldött levelében Újbuda vezetése is azzal kezdi, hogy 2022-ben nem mindennapi körülmények között kellett biztosítaniuk a kerület működését, gazdálkodásukat rendkívüli körülmények határozták és határozzák meg.

Fotó: Berecz Valter / Képszerkesztőség

 

„A szomszéd országban tomboló háború, rekordmértékű pénzromlás, plafont nem ismerő élelmiszer-áremelkedés, elszabaduló rezsiköltség, megnövekedett önkormányzati terhek” – sorolják a példákat.

„Ezért, mint írják, már azt is sikerként kell elkönyvelnünk, hogy a kerület 2022-ben képes volt eredményesen működni, vezetése következetesen és határozottan végrehajtotta a rábízott és a válság miatt megnövekedett számú feladatokat.”

A kerület azonban büszke arra, hogy ennél azért többet is sikerült elérniük. A válság hatásainak enyhítésére például az önkormányzat vezetése megteremtette annak lehetőségét, hogy 2023-ban már egy felülről nyitott rezsialapot működtethessenek, amiből terveik szerint gyors segítséget kaphatnak a bajbajutottak.

Emellett, mint folytatják, átvállalták a közétkeztetés térítésének 20 százalékos növekedését a 2022-es év végéig, és egyéb, a válaszlevélben nem részletezett intézkedésekkel is igyekeztek a szerényebb jövedelmi helyzetben élő családok megélhetését segíteni.

A kerület mindezek mellett 5 millió forinttal segítette azokat a pedagógusokat, akik

anyagi hátrányt szenvedtek azért, mert kiálltak a jogaikért.

Újbuda kiemelten foglalkozott a menekültügy őket érintő kérdéseivel és azoknak a megoldásaival is. Mint írják, több alkalommal is juttattak el segítséget ukrán testvérvárosuknak, Benének.

Az energiaválság enyhítésére takarékossági csomagot dolgoztak ki, amellyel elmondásuk szerint évente több mint 100 millió forintos megtakarítást érhetnek el, továbbá aktualizálták az úgynevezett Klíma akciótervet, amely azt tartalmazza, milyen fejlesztéseket és átalakításokat kell elvégezniük 2030-ig, hogy intézményeiket gazdaságosabban, környezetbarát módon üzemeltethessék.

Az energiaválság nyilván Rákosmentére is hatással volt. A 2022-es évre, mint magyarázzák, az energiaválság és az orosz-ukrán háború okozta nehézségek miatt nem tudnak gondtalanul visszatekinteni.

„Az említett nehézségek ellenére folytatódtak az intézményi felújítások, a Budapesti Útfelújítási Program keretében kormányzati támogatással az útépítések” – írták az Énbudapestemnek.

Emellett a folytatták a faültetési programjukat, az illegális hulladék, illetve a veszélyes hulladék elszállítását, begyűjtését.

A legbüszkébbek a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont átadására voltak,

ami – mint fogalmaztak – 2022 legfelemelőbb eseménye volt számukra.

Fotó: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

 

A kerület élhetőségének fejlesztését Újbudán is kiemelték. Ők 2022-ben bevezették az évek óta halogatott parkolási rendszer reformját, ami az első tapasztalatok alapján segítséget is jelent a kerületben élőknek.

Ahogy a korábbi cikkünkben is írtuk, a környezet zöldítése mellett

a parkolási káosz felszámolása is az egyik legfontosabb intézkedéssé vált

a budapesti önkormányzatoknál. A 13. Kerületi Önkormányzat büszkén írta, hogy 2022-ben bevezették a kizárólagos lakossági parkolást, és hogy bővítették a smart parkolási rendszerüket, a második kerület pedig 2023 egyik legnagyobb kihívásának a Fény utca és a Lövőház utca parkolási káoszának felszámolását tartotta.

Az Énbudapestemnek a Józsefvárosi Önkormányzat is azt mondta, hogy 2023-ban a legjelentősebb változást új parkolási rendtől várják.

A XI. kerületi önkormányzat kiemelte még, hogy 2022-ben útjára indult a Bartók-negyed programjuk, aminek terveiben, mint fogalmaztak, nem csak nagy léptékű, XXI. századi gondolatok szerepelnek, de kulturált együttműködést, együttélést is biztosít a kerület lakói és a vendéglátó egységek között.

Az önkormányzatnak egyébként nincsenek illúziói 2023-mal kapcsolatban,

szerintük nagyon kemény év lesz az is.

„De minden nehézség ellenére folytatni fogjuk a munkát, tovább halad majd Újbuda fejlesztése és zöldítése, a gazdasági nehézségek ellenére sem állítjuk le kiemelt programjainkat. Egyik legfontosabb feladatunk 2023-ban, hogy olyan költségvetést fogadjunk el, amelyről elmondható, hogy Újbuda Önkormányzata minden előre látható eshetőségre felkészült.”

A korábban megkérdezett kerületek sem voltak túl optimisták 2023-mal kapcsolatban. „Talán megadatik – fogalmazta meg a második kerületi önkormányzat –, hogy olyan évként emlékezhetünk majd 2023-ra, amikor nem kellett újabb nagy válság hatásával megküzdenünk, és többé-kevésbé kiszámíthatóság jellemzi az időszakot” – válaszolta például a 2. kerület.

„Amikor egy év múlva visszatekintünk 2023-ra – mondta a Józsefvárosi Önkormányzat –, szeretnénk azt látni, hogy eseménydús, a kerületieket kultúrával, élhető és zöld közterekkel gazdagító, a lakhatási- és energiaszegénységben élők számára könnyebbséget hozó, közösségi programokban gazdag éven vagyunk túl.”

Az V. kerület a 2023-as esztendőre is úgy szeretne emlékezni: „amely a belvárosiak közössége számára minél inkább gondtalanul, biztonságban, nyugalomban, otthonos, élhető körülmények között és boldogan telt,

A 17. kerület azt reméli 2023-tól, hogy a Fővárosi Önkormányzat három év után végrehajtja a közlekedési fejlesztéseket: gyalogos átkelőhelyeket, lámpás csomópontokat épít a Gyökér utcánál, az Ady utcánál, a Ferihegyi úton és Szabadság sugárúton.

Ezen kívül remélik, hogy a Patak-menti kerékpárút is a megvalósulás útjára lép a Főváros Önkormányzat, mint projektgazda vezetésével.

A legfontosabb feladatuknak 2023-ban azt tartják, hogy továbbfejlesszék Rákosmente közlekedési infrastruktúráját. A legégetőbb ezek közül is a Vidor utca megépítése.

Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

 

„További projekteket is előszítünk, ilyen a Naplás-Tarcsai út összekötése, az Újlak utcai uszoda fejlesztésének előkészítése, szabadidős tevékenységekhez szükséges fejlesztések.”

Erre az évre úgy szeretnének emlékezni majd, mint arra az évre, amikor ismét sikerült az itt élők életminőségét tovább javítaniuk, hogy mind jobban érezhessék a modern kertváros kellemes, otthonos légkörét.

 

(Kiemelt kép: Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont)