STÍLUS

New Yorkból is jól látszik a Deák téri metróállomás – szavazzatok!


Az amerikai Architizer építészeti szaklap rangos nemzetközi versenyén tűnt fel az M3-as metró felújított és akadálymentesített Deák Ferenc téri állomása – sőt kategóriájában esélyes a fődíjra. Szavazzatok ti is!

2023. január 23-án vehették ismét birtokba a Budapesten közlekedők az M3-as metró Ferenciek tere, illetve a Deák Ferenc tér állomásait.

A kettő közül az utóbbi, a felújított és akadálymentesített M3-as metró Deák Ferenc téri állomása most egy rangos nemzetközi építészeti verseny döntőjébe jutott.

A metróállomás felújítása a New York-i székhelyű Architizer építészeti szaklap A+Awards elnevezésű versenyén Transport Interiors („közlekedési belső terek”) kategóriában

egészen konkrétan a fődíjért van éppen versenyben.

M3
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán azt írta: „Büszke vagyok rá, hogy az M3-as metró felújítása és akadálymentesítése során olyan magas színvonalú állomások születtek, amikre a nemzetközi szakmai közönség is felfigyelt. Ez elsősorban az építészek sikere, ezért szívből gratulálok a Paragram építészeinek".

A döntősökre ide kattintva lehet szavazni.

Budapest világi turistaként

Az elmúlt hónapokban számos díjat zsebelt be a magyar főváros. Januárban a világ legjobb úti céljai közé választotta Budapestet az egyik vezető nemzetközi utazási médium, a Condé Nast Traveler év végi ajánlásában. A világ különböző helyein élő újságírók közreműködésével készülő listára minden évben a 24 legkiemelkedőbb látnivalót gyűjtik össze, erre a listára került fel év elején a magyar főváros.

width=4348
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A Condé Nast Traveler azóta kiadta a Gold List 2024-es listáját is, melyben a világ 75 legjobb szállodáját gyűjtötték össze. Itt is helyet kapott a magyar főváros: a budapesti Four Seasons Gresham-palota mellett olyan neves szállodák szerepelnek a listán, mint az ötcsillagos dubaji Jumeirah Dar Al Masyaf vagy éppen a párizsi Ritz Hotel. A cikk kiemeli a budapesti szálloda grandiózus megjelenését és kiváló lokációját, ahonnan elképesztő kilátás nyílik a Dunára és a Pest-Budát összekötő ikonikus Lánchídra.

Tavaly márciusban Budapest szerepelt az amerikai Time magazin World's Greatest Places 2023 című, 50 turisztikai célpontot kiemelő összeállításában is. A közép-európai régióból a szerkesztők csak Bécset és az Európa Kulturális Fővárosa cím egyik tavalyi kitüntetettjét, Temesvárt válogatták be a világ legjobb 50 turisztikai célpontja közé, a magyar főváros mellé.

Budapest egyedül utazó nőként

Szintén tavaly tavasszal a világ harmadik legbiztonságosabb városává választották az egyedül utazó nők számára Budapestet. A WayAway a világ több mint 200 városát vizsgálta meg, hogy megtalálja köztük az egyedül utazó nők számára 30 legbiztonságosabbat. A lista összeállításához interjúkat készítettek, több forrás alapján a legfrissebb biztonsági jelentéseknek jártak utána, és független biztonsági rangsorokat vizsgáltak.

width=5472
Kép: Merész Márton/Énbudapestem
 

A lista élén Izland fővárosa, Reykjavík szerepel, a sorban második a Puerto Ricoban található San Juan, ezt követi Budapest, negyedik Szingapúr, az ötödik pedig Spanyolország fővárosa, Madrid.

Ez utóbbi lista harmincas mezőnyét ide kattintva nézhetitek meg.