KÖZÉLET

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját


Június 9-én rendezik meg az önkormányzati és az uniós választásokat Magyarországon. A főpolgármester-jelölteknek legalább ötezer budapesti választópolgár ajánlását kell összegyűjteniük az induláshoz.

Ma kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselők, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását Sulyok Tamás köztársasági elnök. Az első alkalommal egy időben tartott választásokra 2024. június 09-én kerül sor.

Ezt egyébként eddig is lehetett tudni, de Magyarországon most vált hivatalossá a voksolás időpontja. Tavaly májusban dőlt el ugyanis, hogy az Európa-szerte június 9-én lesz az uniós voksolás. A magyar Országgyűlés pedig még 2022-ben döntött arról, hogy egy napon lesz az uniós és az önkormányzati voksolás.

A Nemzeti Választási Iroda oldalán azt írják, hogy

a 21 magyar európai parlamenti képviselő mellett választjuk majd meg Budapest főpolgármesterét, a 3 177 polgármestert, körülbelül 16 500 települési, 432 vármegyei és 33 fővárosi önkormányzat képviselőt.

Korábban írtunk róla, hogy Budapesten, öt szavazólapot kap a választó: nemcsak az Európai Parlamentbe küldhet képviselőt, hanem a kerületi polgármesteréről, képviselőjéről is dönthet, de szavaz a fővárosi közgyűlés tagjára (az adott jelölőszervezet listájáról kerül majd be a közgyűlésbe) és a főpolgármester személyére.

A kampányidőszak április 20-án indul. Ezen a napon kezdhetik gyűjteni az ajánlásokat az önkormányzati választás polgármester- és képviselőjelöltjei is. A főpolgármester-jelölteknek legalább ötezer budapesti választópolgár aláírását kell összegyűjteniük az induláshoz. 

Az öt évvel ezelőtt megválasztott, jelenleg is hivatalban lévő önkormányzati képviselők és településvezetők megbízatása nem szűnik meg a mostani választással, az október 1-jéig tart.