KÖZÉLET

Szomorú vita, egyhangú döntés: a közgyűlés vizsgálóbizottságot állít fel a pedofil-ügy miatt


A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag elfogadta egy, a gyermekvédelmi intézményrendszerbe vetett közbizalom helyreállítását szolgáló vizsgálóbizottság felállítását, azonban az odáig vezető út az utóbbi idők egyik legszomorúbb vitáját hozta.

„Azt gondolom, nem kell hosszan érvelnem, miért fontos ez” – kezdte Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az első napirendi pont megvitatását. Az egész magyar közéletet megrázta, sőt többek között a köztársasági elnök lemondásához vezetett az úgynevezett bicskei pedofil-ügy, amiről „sajnos azt kell mondanom, hogy egy főváros által fenntartott intézményből indult”.

2011-ben érkeztek meg azok a vészjelzések a fenntartóhoz, amelyek nagyon világosan, drámai erővel jelezték, mik történnek a bicskei gyermekotthonban, és „pontosan tudjuk, hogy mi történt utána: leginkább semmi”.

A főpolgármester javaslatára elkészítettek egy jelentést, ami összegzi azokat a dokumentumokból kiolvasható tényeket, amelyek az ügy kapcsán elérhetőek voltak, „de nyilvánvaló, hogy egy ilyen vizsgálatnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezért azt gondolom, hogy ezt a munkát folytatnunk kell”. Annak érdekében, hogy feltárják, mi történt, és hogy a jövőben tudjanak erre másféleképpen reagálni.

2024.02.28.
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

 

Karácsony azt mondta, nem egy politikai ítélőszéket, hanem valódi vizsgálatot szeretnének. Mindez szerinte abból is látszik, hogy Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetőjének módosító indítványát is támogatja.

Reméli, a vizsgálóbizottság munkája feltárja azokat a pontokat, ahol félrecsúsztak a folyamatok, és ki tudnak alakítani olyan cselekvési tervet és olyan szakpolitikai javaslatot, ami garancia arra, hogy ilyen semmiképpen ne fordulhasson elő.

A bizottság elnökének Karácsony Kiss László óbudai polgármestert, alelnöknek Wintermantel Zsolt frakcióvezetőt, tagnak pedig Gajda Péter kispesti, Soproni Tamás terézvárosi és Dódity Gabriella képviselőt javasolta.

A hozzászóló képviselők valamiért fontosnak tartották megjegyezni, hány gyerekkel rendelkeznek, ezzel szándékuk szerint alátámasztva azt, hogy őket megrendítették az események, vagy úgy indították a hozzászólásaikat, hogy eredetileg nem terveztek hozzászólni, de (...).

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője kezdte a vitát, hozzászólásának lényege kimerült abban, hogy szerinte fontos kiemelni, ez a történet nem 2011-ben kezdődött, a gyermekotthon igazgatóját ugyanis állítása szerint annak ellenére nevezték ki 1990-ben, hogy előtte szexuális zaklatás miatt el kellett hagynia az előző munkahelyét, aztán 5 évente megerősítették a pozíciójában. Wintermantel felemlegette azt is, hogy szerinte csak a botrányt szeretnék meglovagolni politikai haszonszerzés reményében.

Horváth Csaba zuglói polgármester erre válaszolva elmondta, hogy Zuglóban például már 2022-ben elkezdték megerősíteni a gyermekvédelmi koncepciót.

Kiss László óbudai polgármester azzal folytatta: mosakodás helyett bocsánatkéréssel kéne mindenkinek kezdenie a mondandóját, és nem érti, az érintettek miért nem érzik a morális felelősségüket.

Közgyűlés
Niedermüller Péter  Kép: Ruzsa Rania/Főváros

 

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester azt emelte ki, hogy súlyos társadalmi problémáról van szó, ami nemcsak a gyermekotthonok lakóit érinti, hanem az edzők is gyakran visszaélnek a bizalommal, a katolikus egyházban is gyakran felvetődik a visszaélések vádja, mégsem tesz senki semmit. Mint magyarázta, tragédia az is, hogy a szociális rendszer nem biztosít védőhálót azoknak a fiataloknak, akik kikerülnek a szociális intézményekből. Ők ugyanis az utcára kerülnek. Az állam szerinte fiatalok ezreit hagyja magára.

Pikó András józsefvárosi polgármester

a civilek véleményét szerette volna kihangosítani, miszerint attól, hogy politikai felelősöket találnak, a gyerekek esélyei még nem lesznek jobbak. Szerinte olyan ez, mintha éppen a lényegről nem akarna beszélni senki.

A fideszeseknek pedig azt üzente: nekik azért nem lehet semmiben hinni, mert mindent alárendelnek a központból érkező lejáratókampányoknak.

Dódity Gabriella fideszes képviselő azzal folytatta, hogy szerinte ebben az esetben objektivitásra van szükség, hiszen mindannyian felelősséggel tartozunk a gyerekekért.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mintha elsőként kapcsolt volna, és elmondta, hogy a közbizalom nem az ilyen politikai beszédeknek köszönhetően fog helyreállni.

Borbély Lénárd csepeli polgármester szerint a teremben pártállástól függetlenül mindenki elítéli a gyermekek elleni bűncselekményeket, és egyetért Kiss Ambrussal abban, talán most először, hogy nem lenne helyes politikai síkra terelni a kérdést. Borbély nem hiszi, hogy a politikusoknak most egymással kellene versengeniük, vagy egymást kellene lejáratniuk, aztán idecitált egy ellenzéki esetet Csepelről.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester arról érdeklődött, vajon Bagdy Gábor fideszes képviselőt, aki főpolgármester-helyettes volt, amikor a főváros kitüntette a pedofil igazgatót, bevonják-e a vizsgálóbizottságba, hiszen vélhetően sok értékes információval tudna szolgálni.

Wintermantel nem szeretett volna másodszor is hozzászólni, de neki őszintétlennek tűntek a reakciók. Bagdy pedig reagált Baranyinak, miszerint ő boldogán áll a bizottság rendelkezésére.

Közgyűlés
Dódity Gabriella   Kép: Ruzsa Rania/Főváros

 

Dódity Gabriella kért megint szót, hogy megerősítse, nagyon bízik benne, hogy objektívek tudnak maradni. Szerinte ezért érdemes lenne szakértőt is bevonni a vizsgálatba.

A vizsgálóbizottság felállításának előzménye volt, hogy Karácsony Gergely február 14-én azonnali belső vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy a fideszes városvezetés idején

ki, miért, és milyen információk birtokában döntött a 2013-ig fővárosi fenntartásban működtetett bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményekért később elítélt vezetőjének fővárosi kitüntetéséről.

Egy héttel később, február 22-én elkészült a belső vizsgálati jelentés, ami alapján a főpolgármester azt mondta, „ha több emberség, felelősség és gondoskodás lett volna, akkor a főváros előző fideszes vezetése már 2011-ben feltárhatta és megállíthatta volna a felügyelete alatt álló bicskei gyermekotthon lakóinak szenvedését”.

A jelentés szerint 2011-ben például a bicskei gyermekotthon két dolgozója is eljött az akkori fenntartóhoz, a Fővárosi Önkormányzathoz és részletesen, dokumentálva elmondta, mit művel a bicskei gyermekotthon igazgatója a gyerekekkel, mégis folytatódhattak a borzalmak.

A főpolgármester a Facebookon közölt videóban aztán úgy fogalmazott: „Az érintettek közül van, aki ma is a fővárosi Fideszben politizál, vannak, akik a kormányban dolgoznak magas tisztségben, lehet jönni és vállalni a felelősséget.” Egyúttal bejelentette azt is, hogy kezdeményezni fogja egy vizsgálóbizottság felállítását.

Ahogy Kiss Ambrus egy szintén február 22-i háttérbeszélgetésen fogalmazott, úgy látják, hogy

a pedofil-üggyel kapcsolatos botrányok megtépázták a bizalmat az intézményrendszerekben, és hogy a bizalom helyreállításában mindenkinek van feladata és teendője. Mint megjegyezte, nem politikai motiváció vagy boszorkányüldözés van mögötte.

Az ülésen egyébként ötpontos intézkedéscsomagot fogadtak el a családon belüli erőszak megelőzésére – az erről szóló beszámolónkat itt olvasható.

Mint ismert, Novák Katalin egykori köztársasági elnök 2023. április 27-én, a pápalátogatás alkalmából kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.

Minderre egy ügyvéd hívta fel a 444 figyelmét. A kegyelmi ügy végül Novák Katalin lemondásához, a kegyelmi döntést még igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit visszavonulásához vezetett. Balog Zoltánnak is le kellett ugyan mondania zsinat lelkészi elnökségéről, azonban továbbra is református püspök maradhatott.

(Kiemelt kép illusztráció: Unsplash)