KÖZÉLET

Felújítják az Árpád hidat, de csak a legszükségesebbre futja


Mivel Budapest második legnagyobb kiadása a kormány támogatása, azaz a szolidaritási hozzájárulás, ezért a napi működés mellett csak uniós támogatásokból tudnának nagyobb felújítást végezni.

Az Árpád híd Pest felé vezető oldalán a margitszigeti lehajtó utáni szakaszon egy sáv folyamatosan le lesz zárva dilatációcserével kapcsolatos munkálatok miatt,

figyelmeztet a Budapest Közút. A közúti forgalom napközben két sávon haladhat 30 km/h-s sebességkorlátozás mellett.

Este 10 és reggel 5 óra között a híd Pest felé vezető oldalán további egy sáv lesz lezárva a margitszigeti lehajtó után. A munkálatok várhatóan 40 napon át fognak tartani. A cég tájékoztatása szerint a BKK járatai ez idő alatt is a megszokott rend szerint fognak közlekedni.

A Budapest Közút közleményében arra is kitér, hogy megbízásából, tavaly ősszel több helyszínen zajlottak  hídmunkálatok a fővárosban: az Erzsébet híd pesti és budai hídfőjénél, a Kacsóh Pongrác úti, valamint a Hungária körúti felüljárón is végeztek dilatáció- és hídszigetelés-javítást.

Az Erzsébet híd pesti lehajtójának déli oldalán 2023. szeptember 19-én kezdődtek meg a szigetelési munkálatok, egy forgalmi sáv lezárása mellett. A javítások több ütemben, körülbelül 3 hét alatt valósultak meg, a munkálatok az október 9-i héten értek véget.

Árpád
Kép: Ancsin Gábor/Képszerk

 

A híd budai hídfőjénél a Szent Gellért rakpart felé vezető lehajtót  2023 október 9-től zárták le. Mint magyarázták, a híd és a felüljárók burkolata a szigeteléssel együtt több helyen nagymértékben elhasználódott. az aszfaltburkolat javítása önmagában már nem elegendő, ezért szükségessé vált a szigetelés lokális javítása.

Az Árpád híd és környezete egy ideje nincs a legjobb formában.

2022 szeptemberében kisebb riadalmat keltett, hogy darabok szakadtak le a Flórián téri felüljáróból, de ráadásul nem is az első eset volt. Egy évvel korábban, 2021-ben is potyogtak darabok a felüljáróból, s ennek kapcsán a Népszava emlékeztetett is: felüljárón és alatta naponta több tízezer autó halad át.

Az akkori cikkekből az is kiderült, hogy a Budapest Közút 2019-ben összeállított úgynevezett hídjelentésében, amit szintén a lap szerzett meg, külön is foglalkozott az Árpád híd budai felüljáróival. "A hidak dilatációs szerkezetei áznak, esős, hideg időben rendszeresen kitöredeznek, balesetveszélyt, károkat okozva. A támaszok, fejgerendák és az előregyártott gerendákat megtámasztó rövid konzolok szintén áznak, a kilátszó acélbetétek erősen rozsdásodnak” - írták.

A fővárosi önkormányzat akkor azt válaszolta a Népszavának, hogy a Flórián téri híd biztonságos, de valóban felújításra szorul. Mint magyarázták, mintegy hárommillió négyzetméter út, száz kis híd, felüljáró és kétezer kilométernyi vízcső-hálózat felújításával van elmaradásban,

mivel a korábbi városvezetés a szükséges összegek egytizedét sem fordította e célra 2010-2019 között.

A főváros tulajdonában összesen 307 híd, 77 aluljáró, 703 lépcső és 25 kilométer hosszú támfal van, amelyek üzemeltetése a Budapest Közút Zrt. feladata. Ezeknek alig hatoda számít jó állapotúnak, míg csaknem harmada (97) teljesen átépítendő (szerkezeti beavatkozásra, megerősítésre, tartócserére szorul) vagy jelentős felújítást igényel (szegélyátépítés, szigetelés-, burkolat-, korlát-, dilatációcsere).

Árpád
Kép: Ancsin Gábor/Képszerk

 

A jelentést egyébként az akkor munkába álló új városvezetés rendelte meg.

Mint a Népszava is írta, fővárosi hidakon eddig két hullámban végeztek felújítást: 1965-1976 között, illetve 1977-1988 között. Ezt követően újult meg az Erzsébet-, a Szabadság- és a Margit híd. Értelemszerűen ezek vannak a legjobb állapotban.

A legrosszabb állapotban a Petőfi híd van, amelynek korrózióvédelme és a korlátok szegecselt kötései nagy részben tönkrementek, az acélszerkezetben jelentős anyaghiányok és károsodások keletkeztek, a hídfő-helyiségek áznak.

A Budapest Közút már akkor azt mondta, hogy a Lánchíd kivitelezésével párhuzamosan el kellene indítani a felújítás tervezését. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy 2023-as év végi háttérbeszélgetésen azt mondta, nagyon jó lenne, ha már idén nyáron el lehetne indítani a felújítását, azonban nincs rá pénze a fővárosnak.

A jelentés szerint, folytatta a Népszava,

az Árpád híd acélszerkezetének korrózióvédelme is tönkrement, néhány elem máris komoly károsodást szenvedett.

A háború után készült margitszigeti vasbeton elem szerkezete „nagy felületen súlyosan károsodott”. A felújítás tehát itt sem várhat sokáig

A 2024-es költségvetés elfogadásakor, amelyen emlékezetes módon a kormánypártok polgármesterei és képviselői nem voltak jelen, Kiss arról beszélt, hogy Budapest második legnagyobb kiadása a kormány támogatása, azaz a szolidaritási hozzájárulás – ez 75,5 milliárd forintot tesz ki a költségvetésben.

Árpád
Kép: Ancsin Gábor/Képszerk

 

A főváros problémáit jól érzékelteti, mondta a főpolgármester-helyettes a már említett háttérbeszélgetésen, hogy emiatt a napi működés mellett annyira nem marad pénzük, hogy az Árpád híd egyik oldalán a Göncz Árpád városközpontot fel tudják újítani uniós pénzből, de a másik oldalon található Flórián téri felüljáróhoz – forrás híján – nem tudnak hozzányúlni.

Legfeljebb annak örülhetünk, hogy a Budapesti Közlekedési Központ a 2015. évi híd-műtárgyi felújítási program keretében elvégezte az Árpád híd margitszigeti lehajtójának rekonstrukcióját. A munka 2015 szeptemberében indult, és 2016 nyaráig tartott. A rekonstrukció során a lehajtó hídszerkezet, illetve a hídfő és a hídfő mögötti üzemi tér, valamint a támfalas rész felújítását is elvégezték. A hídfőkamránál egy új dilatációs szerkezetet építettek be, a kamrában pedig egy körülbelül 80 cm széles vizsgálófolyosót alakítottak ki.

Az Árpád híd dilatációit 2016-ban cserélték utoljára. A munkálatok miatt először a Budáról Pest felé haladó oldalon a Hajógyári-szigetnél volt forgalomkorlátozás, majd Pest felől Budára a Margitszigeti lehajtónál. A munka a két dilatációnál akkor 1-1 hónapig tartott.

(Kiemelt kép: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség)