KÖZÉLET

A XI. és a XIII. kerületben is bővül a MOL Bubi állomány


2024 márciusától a két kerületben összesen hat állomással lesz több az eddiginél.

Hat új állomással bővíti a MOL Bubi hálózatát idén tavasszal a XI. és a XIII. kerületben a BKK – jelentette be a közlekedési vállalat. Az új állomásokkal így városszerte már 207 helyszínen lesznek elérhetők a sokak által kedvelt, jellegzetes, zöld biciklik.

A márciusban létrejövő állomások pontos helyszínei:

XI. kerület

  • A Budafoki út és a Karinthy Frigyes út sarkán,
  • a Vincellér utca és a Bocskai út sarkán,
  • a Hengermalom út Budafoki úthoz közeli zebránál,
  • a Hauszmann Alajos utca - Szerémi út kereszteződésnél a bringasáv mellett,
  • valamint az Etele út - Fehérvári úthoz tartozó kerékpársáv mellett.

XIII. kerület

  • A Váci út 20. szám alatt – a Radnóti Miklós utca és a Váci út sarkán.

A BKK amellett, hogy társadalmi egyeztetéseket követően valósítja meg a fejlesztéseit, rendszeresen figyeli azt is, hogy egy-egy bővítés hány új felhasználó számára biztosít további közlekedési lehetőségeket. A 2023-as, zuglói bővítéseket követően például a társaság tapasztalatai szerint az új ügyfelek aránya ezeken az állomásokon hónapról-hónapra 20-30 százalékot ért el.

Tavaly évvégi összefoglaló cikkünkben mi is foglalkoztunk a MOL Bubi hálózattal, mely egész évben, mintegy 400 új kerékpárral bővült - ezzel 2023 végéig 2460 darabos volt flotta. Új állomásokat is hoztak létre, tavaly 27-et adtak át, köztük a Budapesten elhelyezett kétszázadik állomást is, ezzel összesen 201 MOL Bubi állomás található a fővárosban, a márciusban átadásra kerülő további hat állomással 207-re nő ez a szám.

(Kiemelt kép: BKK)