Számoljunk le azzal a legendával, hogy a farsangi fánk Bécsből származik, és azzal is, hogy veszélytelen foglalatosság annak elkészítése. A korabeli sajtóból megtudhatjuk, mitől jó a fánk, mit ettek mellé a pestiek, és Petőfi korában hogyan juttatott koldusbotra óvatlan családokat.
1934-ben a Cukrászok lapja írta meg a farsangi fánkról, hogy sokáig azt hitték, hogy egy bécsi kalácssütögető nő találmánya. A bécsi sajtó azt írta ugyanis 1750-ben, hogy egy bizonyos Cecillia Krapfen nevű asszony először éppen farsang idején készített forró zsírban kisütött, ökölnagyságú gombócokat, amelyeket először saját nevére keresztelt és Cecillia-golyók név alatt hozott forgalomba.
Állítólag a gombócokat csak később keresztelte át családi nevére, „Krapfen“-re. „Nemrégen azonban – írta kilencven éve a lap – egy történelmi kutató véglegesen és megdönthetetlenül megállapította”, hogy a „Krapfen“ elnevezés nem a bécsi kalácssütő asszonytól származik, hanem már egy 12. századi étlapon ott találjuk a Craphunnak nevezett, forró zsiradékban kisütött tésztafajtát.
Sőt, 1220-ban, a jeles lovagköltő, Wolfram von Eschenbach is hírt ad a szép és ízletes Krapfuleinről. A Cukrászok lapja szerint kiderült, hogy a fánk nevű süteményfajta még régibb keletű, már a régi rómaiak is ismerték és „Globich“-nak nevezték.
Hogy ki találta fel a fánkot? A lap szerint Martius Philius Cato, akinek Krisztus előtt 149-ben megjelent „A mezőgazdaságról“ című munkájában a következő receptet hagyta hátra:
Tejfölből és lisztből készült gombócokat formálj és süsd ezt forró zsírban. Kisütés után hints rá mézet és erre egy kis tejet.
Ha már tisztában vagyunk a fánk eredetével, nézzünk utána, hogyan is elkészíteni!
Ugyancsak a Cukrászok lapjában ezt írta Hradek Ede: „a farsangi fánk elkészítésénél különösen fontos az, hogy minden hozzávaló anyag melegen legyen tartva, ugyanígy a fánk tésztája is.
Ő anno ezt a receptet használta:
Egy font lisztből és 4 deka élesztőből 2 deci tejjel kovászt készítünk. Hozzávaló anyagok: 10 deka vaj, 5 deka cukor, 5 tojássárgája és 1 egész tojás, egy kevés só. Fontos, hogy a fánk tésztája jól ki legyen dolgozva. Kidolgozás után kelni hagyjuk. Ez a mennyiség körülbelül 28-30 darab fánkot ad ki. Forró zsírban sütjük ki, amely után vaníliás cukorral behintjük.
A fánk készítésénél azonban fontos az is, hogy a tűzrendészeti szabályokat betartsuk. Már Petőfi korában is voltak, akik fittyet hánytak a legelemibb szabályokra.
A Hasznos mulatságok 1834-ben arról írt, hogy „szomorú tapasztalás az, hogy különösen a farsangi és a böjti időkben számos tűzi veszedelmek támadnak. Ezeknek okát többnyire azon körülményben kell keresni, hogy ilyenkor sok zsíros és vajas süteményeket és tésztás ételeket szoktak készíttetni.”
A megolvasztott vagy fölforralt zsír és vaj könnyen „megtéríthetetlen károkat okoz és számtalanokat koldus botra juttat” – írta a lap újságírója, aki arra figyelmeztetett: ne öntsünk vizet az olaj lángjaira, mert a kéményen keresztül könnyen kigyullad tőle a tető.
Végezetül annak is utána néztünk, hogy mit ettek dédszüleink (már akinek volt rá pénze) a fánk mellé a farsangi időszakban. A Pesti Napló a második világháború előtt egy évvel a következő fogásokról írt:
Ebéd:
- Korhely káposztaleves
- Töltött rostélyos konzerv zöldbabbal.
Vacsora:
- Sült burgonya vajjal, vagy libazsírral.
- Párolt aszalt szilva.
Hamvazószerdán, a farsang utáni első napon, már nem jutott hús az asztalra. Ez a böjt időszakának első napja:
Ebéd:
- Savanyú tojásleves.
- Parajfőzelék rántott zsemlyeszeletekkel.
- Mákos metélt.
Vacsora:
- Heringes káposzta.
- Sajt. Retek.