KULTÚRA

Ingyenes, vezetett sétán ismeheted meg a magyar tudomány és kultúra legnagyobbjainak sírjait


„Ha valahol megtalálható a magyar kultúra, az a Fiumei úti sírkert” – a Nemzeti Örökség Intézete szombaton csatlakozik a magyar kultúra napjához.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát – emlékeztet a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) közleménye.

Mint írják, az alkalomból

január 20-án 10 órakor ingyenes, vezetett séta indul, amelyen a jelentkezők felfedezhetik a Fiumei úti sírkertben a magyar tudományos és kulturális élet 19. századi kibontakozásának lenyomatát a kor jeles képviselőinek és nagylelkű mecénásainak sírjait meglátogatva.

A leírás szerint a séta többek között érinti a 210 évvel ezelőtt született Pulszky Ferenc síremlékét, és a résztvevők megtudhatják, hogy mennyire sorsdöntő hatású volt a német ajkú joggyakornok életében a pozsonyi találkozás Kölcsey Ferenccel. Kiderül az is, hogy a szabadságharc leverését követő emigrációból visszatérve hogyan vált Pulszky Ferenc az egész magyar múzeumügy irányítójává és fejlődésének előmozdítójává.

A résztvevők felkeresik többek között Erkel Ferenc, a Himnusz és Egressy Béni, a Szózat megzenésítőinek sírját, Kelety Gusztáv nyughelyét, aki a kiegyezés korának meghatározó művészpolitikusaként volt ismert, továbbá Trefort Ágoston művelődéspolitikus és Izsó Miklós, a nemzeti szobrászat megteremtőjének sírját. A sétához csatlakozók érdekességeket tudhatnak meg az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar Színház színészeinek életéről.

„Nem volt kérdés, hogy idén is csatlakozunk az emléknaphoz, hiszen ha valahol megtalálható a magyar kultúra, az a Fiumei úti sírkert” – idézi a közlemény Móczár Gábort, a NÖRI főigazgatóját. „Számos nagy művészünk, írónk, politikusunk nyugszik ezen a nemzeti emlékhelyen, az ide látogatók tehát nemcsak egy sírkertet találnak, hanem kulturális örökségünk egyik legfontosabb helyszínét” – tette hozzá.

A sétán a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni ide kattintva lehet.

(Kiemelt kép: Nemzeti Örökség Intézete/Fiumei úti sírkert)