KULTÚRA

Sztárdömping: Budapesten forgat Russell Crowe, Rami Malek és Michael Shannon


Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

A hollywoodi színészek fővárosunkban forgatják a Nürnberg című filmet, ami egy eddig ismeretlen perspektívából mutatja be a nürnbergi per eseményeit.

2024 februárjában kezdik forgatni Budapesten a Nuremberg (Nürnberg) című filmet Russell Crowe és Rami Malek főszereplésével – tudta meg a budapestreporter.com.

A film 1946-ban játszódik, és a cselekmény szerint Russel Crowe – aki Hermann Göring német politikust és katonai vezetőt, a náci Németország második emberét alakítja – éppen megérkezik a nürnbergi börtönbe, és várja, hogy a második világháborúban elkövetett háborús bűneiért bíróság elé állítsák.

Mielőtt azonban ő és a náci pártelit felelhettek volna bűneikért, a börtön amerikai főpszichiátere, Douglas McGlashan Kelley alezredes – akit Rami Malek alakít – azt a feladatot kapja, hogy értékelje, vajon a férfiak mentálisan alkalmasak-e arra, hogy bíróság elé álljanak.

A pszichiáter eredeti célja, hogy megtalálja azt a jellegzetes pszichológiai vonást, amely megkülönbözteti a bűnözőket a társadalom többi tagjától, de hamarosan azon kapja magát, hogy empátiát érez a fogvatartottakkal.

A filmben az Oscar-jelölt Michael Shannon alakítja a nürnbergi per főügyészét, Robert H. Jackson legfelsőbb bírósági bírót.

A filmet James Vanderbilt rendezi, akinek a nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Zodiákus, a Csodálatos Pókember, a Gyilkos ösztön, de ő írta az Elnök végveszélyben és a Függetlenség napja: A feltámadás című mozik forgatókönyvét is.

A film alapjául Jack El-Hai: A náci és a pszichiáter című regénye szolgált, továbbá olyan feljegyzésekből merít, amelyek a nürnbergi tárgyalások idején készültek.

Emlékezetes: 2023-ban kis túlzással ellepték a hollywoodi színészek Budapest utcáit. Nyáron Eddie Redmayne-t kaptuk lencsevégre, ahogy a június ötödikei diáktüntetésen sétált keresztül, októberben Johnny Depp-et a Gerlóczy Kávéház előtt, a Városháza mellett lehetett látni, novemberben pedig Angelina Jolie az Operaházban nézte meg Verdi Rekviemjét.

Már korábban is számos rendező fedezte fel a Budapestben rejlő filmforgatási lehetőségeket.

Steven Spielberg 2005-ös München című világhírű filmjében Budapestet egyszerre alakította át Rómává, Párizzsá, Londonná és Hollandiává. Az Eric Bana és Daniel Craig főszereplésével készült thrillerben párizsi helyszínként tűnik fel az Andrássy út és a Gerlóczy Kávéház, az Operaház környéke a filmben Rómát, a Marriott Hotel Londont, a Puskás Stadion Münchent "alakítja".

Angelina Jolie a József Attila lakótelepen forgatta a boszniai háborúról készült filmjét, ugyan itt készült a Fauda című izraeli Netflix sorozat is, melyben Brüsszelben élő bevándorlók negyedeként tűnt fel a IX. kerületi lakótelep. 

A '95-ös Evita című filmben Buenos Aires-t jelenítette meg az Andrássy út, a Keleti pályaudvar és az Alkotmány utca.

Brad Pitt és Robert Redford főszereplésével készült Kémjáték című filmben Kelet-Berlinként bukkannak fel a magyar főváros utcái.

The Alienist című sorozat a Lónyai utcából csinált 19. század végi brooklyni piacot.

Az Atomszőke - David Leitch rendezésével és Charlize Theron főszereplésével - 2017-ben bemutatott amerikai akció-thrillerben Budapest egyszerre volt Kelet- és Nyugat-Berlin.