Ma már elképzelni is nehéz, hogy miféle munka zajlott a budapesti rendező pályaudvaron. Csakhogy harminchét évvel ezelőtt épp a tehervonatok „rendezése” szünetelt, a dolgozók mással voltak elfoglalva.
Az 1987-es télről több cikkünkben is megemlékeztünk, érdekes, személyes és tragikus vonatkozásairól egyaránt, mindezek fényében biztosan nem mondunk újat azzal, hogy azon a kemény télen a vasúti közlekedés is megbénult. Igazi 22-es csapdája szituáció volt ez, ugyanis nem csak az elfagyott váltók, a hótorlaszos pálya és a lerobbant mozdonyok miatt akadozott a szolgáltatás, de azért is, mert a vasúti dolgozók nem jutottak el a munkahelyükre – legfőképp azért, mert nem jártak a vonatok.
Mindenki bundasapkában
Például a Keleti pályaudvar akkori 790 alkalmazottjának kilencven százaléka volt bejáró, akiknek nagy része kiesett a szolgálatból. Ez azt is jelentette, hogy a munkájukat azoknak kellett elvégezni, akik be tudtak menni dolgozni. (És ez csak egy munkahely volt a sok közül.)
A hiányzások miatt voltak olyanok, akik 24 órás szolgálatot láttak el, ami persze megsokszorozta a balesetveszélyt is.
„Főleg a váltókezelők, a kocsirendezők, a pályafenntartási szolgálat emberei vannak nehéz helyzetben, de nem könnyű a biztosítóberendezések szerelőinek, műszerészeinek sem. Ebben a nagy hidegben az emberek váltják egymást. Ha átázik a cipő, kapnak újat. Pufajkája, vattanadrágja, bundasapkája természetesen mindenkinek van, aki a szabadban dolgozik”
– írta a Népszava 1987. januári 13-i számában, de arra azért nem vennénk mérget, hogy a folyamatos cipőcsere mindenhol jellemző lett volna, mint ahogy arra sem, hogy valóban mindenkinek jutott-e a bundasapka.
De a cikk szerzőjének kincstári optimizmusa egy másik helyszínen, Rákosrendezőn volt igazán szembetűnő. A hatalmas teherpályaudvar, amelynek hasznosításáról mostanában annyi szó esik, akkoriban még valóban hatalmas teherpályaudvarként működött – negyvenkét vágánnyal, hatalmas forgalommal. De 1987 januárjában ennek nem sok jelét lehetett látni.
Nem jönnek a csehszlovákok
„Mozdulatlan, hóval fedett szerelvények Rákosrendező vágányain. Mindenfelé vasutasok lapátolják a havat, tisztítják a váltókat. Egyik csapat váltja a másikat, a jól fűtött pihenőkben meleg tea várja őket” – írta a Népszava, a megszólalók, a körzeti üzemfőnök és a szakszervezeti bizalmi pedig elmondták, hogy nem kell aggódni, mivel a téli felkészülési tervben előírt eszközöket biztosítani tudják.
„Igaz – tették hozzá –, hogy a rövid idő alatt leesett nagy hómennyiség meglepte őket, de a szakszolgálatok összefogásának, a dolgozók helytállásának köszönhetően náluk ez sem okozott különösebb zavart”. A cikkből ugyan kiderült az is, hogy a gördülékeny munkavégzés elsősorban annak köszönhető, hogy pályaudvar fő tevékenysége, az elegyrendezés (továbbhaladó tehervonatok összeállítása) szünetelt, de – mint mondták – ennek az volt az oka, hogy a „csehszlovák oldalon” nem tudják fogadni a vonatokat.
Kiderült, hogy az a 28 kocsiból álló naranccsal megrakott szerelvény is ezért vesztegel Rákosrendezőn, és nem a hazai viszonyok miatt. „Félő, hogy megfagy, mert nem tudták időben eljuttatni Sturovóba” – jegyezte meg az újságíró, hozzátéve, hogy az összes nélkülözhető vasutast munkára fogták, hogy havat lapátoljanak, váltót tisztítsanak.
„Szó nélkül fogják a lapátot. A dolgozók fegyelmezettségére jellemző Tóth III. János kocsirendező példája, aki Füzesabonyból jött szolgálatba, és Rákos állomásról három óra alatt ért Rákosrendezőre. Kovács Miklós kocsirendező hajnali fél háromkor indult el, hogy időben a munkahelyére érkezzen.
Mások Hidasnémetiből, Kelebiáról, Ceglédről utaztak, pedig éppenséggel megtehették volna, hogy otthon maradnak. A X. számú őrhely kocsirendezői elmondják, tisztában vannak azzal, hogy mit jelent az országnak a zavartalan vasúti közlekedés. Természetesnek tekintik, hogy ilyen helyzetben is helytálljanak” – írta a Népszava, de a cikk – természetesen – kitér arra is, hogy a vezetők szervezetten irányítják a munkákat, ügyelnek a biztonsági előírások betartására, és gondoskodnak a dolgozók folyamatos ellátásáról.
„Meleg ruházat, forró tea mindenkinek kijár. Aki nem tud hazamenni, az a munkásszálláson kap helyet. Az üzemi konyha dolgozói vállalták, hogy néhányan éjjelre is bennmaradnak, és főznek a dolgozókra” – olvashatták 1987. január 13-án azon kevesek, akik hozzájutottak a legfrissebb újságokhoz.
(Kiemelt kép: Fortepan/Magyar Rendőr)