KÖZÉLET

A fideszesek elhagyták a közgyűlést, Karácsonyék gyorsan végeztek a büdzsé elfogadásával


A Fővárosi Közgyűlés kisebbségben lévő kormánypárti frakciója fölháborodott, amiért a többség felvonult a Várba. Amikor Karácsonyék visszatértek, simán átvitték a 2024-es költségvetést.

„Szomorúan konstatáljuk, hogy a Fidesz-KDNP frakció képviselői nincsenek jelen”

– kezdte Karácsony Gergely főpolgármester.

Aztán megállapította, hogy a közgyűlés ennek ellenére is határozatképes. A budapesti Fidesz eközben megosztott egy videót, amin Kovács Péter, 16. kerületi polgármester arról beszél, hogy szerintük Karácsony Gergely munka helyett a pártpolitikát választotta, faképnél hagyta a Fővárosi Közgyűlést, mert neki fontosabb volt az első kerületi párttársának az ügyében egy látványos demonstráció, mint az, hogy az év utolsó közgyűlésén elvégezzék azt, amit eredetileg kitaláltak.

„Fölháborító és botrányos, ebben nem kívánunk részt venni”

– tette hozzá Kovács.

Az előzményekről ebben a cikkünkben olvashat részletesen. Az első kerületi polgármesternek fegyelmi ülésen kellett részt vennie, ami a főpolgármester szerint hatalmi machináció, ezért berekesztette a közgyűlést, és a többségi frakció elindult a Várba, hogy a támogatásukról biztosítsák V. Naszályit. Kovács videójából már tudni lehetett, hogy a közgyűlés a Fidesz-KDNP nélkül folytatódik majd.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Így is lett, a Fővárosi Közgyűlés – miután a többségi frakció képviselői visszaértek a Várból – a jövő évi költségvetés javaslataival folytatta a munkát, a Fidesz-KDNP frakciójának tagjai azonban nem ültek vissza a terembe.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban elmondta már, hogy

a 2024-es büdzsét az „újrarendezés költségvetésének” szánják, és nem számolnak benne semmilyen, normatíván felüli állami támogatással.

Egy kis történelmi kitekintés után, miszerint a fővárost a kormányok kezdettől fogva béklyóba szerették volna zárni, Kiss most úgy fogalmazott, hogy nemcsak az újrarendeződés, hanem a küzdelem költségvetése is lesz a jövőévi.

Mivel a fideszesek nem voltak a teremben, 17 igennel megszavazta a közgyűlés az előterjesztést, amit hatalmas taps és ováció fogadott.

A Rákosrendező területére tervezett ingatlanberuházással folytatták, amivel kapcsolatban a döntést Wintermantel eredetileg szerette volna elhalasztatni. A szavazás előtt Karácsony kommentálta még az ügyet.

„Az egész világon, Magyarországon is folytatódik az urbanizációs folyamat, tehát egyre több ember költözik a városokba. Magyarországon a KSH előrejelzései szerint a Közép-Magyarországi régióban hamarosan több mint 3 millió ember fog élni. Ez a népességnövekedés elsősorban az agglomerációkban fog megjelenni, ami nagyon súlyos környezeti terhet fog jelenteni – Budapestre különösen.”

width=3984
Kép: Meresz Marton /Énbudapestem

 

Ezért aztán, folytatta Karácsony, Rákosrendezőnek és a hozzá hasonló rozsdaövezeteknek egy hosszútávú, fenntartható várostervezési stratégiába illeszkedő fejlesztése az egyik legfontosabb, vagy a legfontosabb kérdés Budapest jövője szempontjából. Ez a terület ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy egy kompakt város filozófiáját követő, minőségi lakó és zöldövezetet jelentő új, többfunkciós városrész alakuljon ki kiváló közlekedési kapcsolatokkal.

„Ha ezt a lehetőséget a város elbaltázza azért, mert befektetői vagy politikai érdekek eltérítik erről az útról, akkor sajnos berögzül egy rossz gyakorlat, és könnyen lehet, hogy más értékes területekkel is ez fog történni”

– jegyezte meg a főpolgármester. Márpedig ennél rosszabbat ő el se tudna képzelni Budapestnek. Szerinte Lázár János világossá tette, hogy Budapest akaratával szemben semmi nem fog megvalósulni, ezért ezt az akaratot nekik pontosan kell megfogalmaznunk. Erre készült ez az előterjesztés.

Horváth Csaba, Zugló polgármestere, a másik előterjesztő annak a kívánalmának adott hangot, hogy a Zugló területén található Rákosrendezőn konszenzusra épülő, emberi léptékű fejlesztés történjen. Emellett fontos még szerinte, hogy

  • a fenntarthatóságot is szem előtt tartsák,
  • organikus városrésszé váljon,
  • és a kötöttpályás fejlesztéseket részesítsék előnyben az építkezésnél.
width=4000
Kép: Ancsin Gábor/Képszerkesztőség

 

„Bízom benne, hogy ez a fajta konszenzusra törekvés nemcsak a szavak szintjén jellemzi majd a kormánnyal való megbeszélésünket” – tette hozzá Horváth.

A közgyűlés támogatta az előterjesztést.

A munka mindezek után szinte zökkenőmentesen folyt a közgyűlésben, egyetlen fennakadást leszámítva. Amikor ugyanis a II. János Pál pápa tér kutyabarát fejlesztésével kapcsolatos döntést hozták volna meg, a 15. kerületet képviselő, egyébként DK-s Cserdiné Németh Angéla félrenyomott. Mindez hatalmas derültséget váltott ki a közgyűlésben, Cserdiné kérésére viszont új szavazást rendeltek el, ami után elfogadták ezt a rendeletet is.

(Kiemelt kép: Merész Márton/Énbudapestem)