STÍLUS

Újabb 1 milliárd forintos keretösszeggel indul a negyedik közösségi költségvetés


Van egy jó ötleted, mitől lenne még jobb hely Budapest? November 15-től 2024 január 5-ig adhattok be ötleteket, a Fővárosi Önkormányzat idén is 1 milliárd forintos keretből valósítja majd meg azokat, amelyek majd a szavazáson a legtöbb szavazatot kapták.

Októberben zárul le az előző évi ötletekről a szavazás, ebben olyan szuper projektek taroltak, mint a különböző bringás-gyalogos fejlesztések, a nyilvános vécék nyitása, de a Blaha randiórája is népszerű volt. A korábbi évekből pedig már számos ötlet megvalósult, mint a Szent István park fejlesztése, a Mester utca zöldítése, vagy éppen az Üllői úti és Váci úti védett bringasávok kialakítása és  hamarosan elkészülő, a kerékpározás biztonságát növelő fejlesztés a Szent István körúton, vagy a graffitis legálfal Óbudán. 

Mester
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

A negyedszer induló, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fővárosi közösségi költségvetés keretén belül a budapestiek tehetnek javaslatot arra, hogy mit fejlesszen a főváros. A teljes összeg egymilliárd forint, az egyes ötletek költségkerete pedig maximum 120 millió forint lehet. Az ötleteket a közösségi költségvetés honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon lehet beadni 2023. november 15. és 2024. január 5. között.

Mitől nyerhet nagyobb eséllyel egy ötlet? 

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a zöld fejlesztések, valamint a kerékpáros és gyalogos infrastruktúrával kapcsolatos ötletek sok szavazót tudnak mozgósítani, de nagyon sok múlik azon, hogy az ötlet milyen helyszínre vonatkozik, ezáltal hány ember mindennapjait befolyásolja.  

-
Kép: Ruzsa Rania/Főváros

Szabadjára lehet engedni a fantáziánkat, de fontos, hogy tisztában legyünk a legfontosabb alapszabályokkal:  

  • Az ötlet megvalósításának összköltsége maximum 120 millió forint lehet
  • Bizonyos ötletek esetében kötelező megadni a pontos helyszínt
  • Az ötlet nem vonatkozhat magán, vagy állami területre
  • Az ötlet által valami új funkciónak kell létrejönnie, az nem irányulhat egy szabály megváltoztatására

Van néhány új szabály az idei évben, ezért az ötletbeadás előtt érdemes végigolvasni a tudnivalókat, amiket idén is nagyon egyszerűen és érthetően összeszedtük nektek. Nézd meg itt a szabályokat, és adj be egy ötletet!

Mi történik a beadott ötletekkel? 

A beadott ötleteket a Főpolgármesteri Hivatal szakértői értékelik különböző megvalósíthatósági szempontokból, ennek eredményéről minden ötletbeadónak visszajelzést küldenek. Ha az ötletet megvalósíthatónak ítélik, az részt vehet a 2024 őszére időzített szavazáson.  

-
Kép: Városháza

Idén két Ötletszalon keretén belül is egy asztalhoz ülhet minden pályázó a Főpolgármesteri Hivatal szakértőivel. Itt lehetőség van egyeztetni velük az elképzelésekről , és ha szükséges, módosítani is azt, hogy nagyobb eséllyel menjen át a szakmai szűrésen.  

Az események FUGA Budapesti Építészeti Központban lesznek, november 29-én szerdán, és december 7-én csütörtökön délután. A részvételhez csak egy nagyon rövid regisztrációra van szükség.. 

Itt regisztrálj Ötletszalonra!