FRISS

Kereshető térképre tették a Fiumei úti temető sírjait


A budapesti temetők közül elsőként a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyről készült kereshető térképes felület, amelyen bárki elérheti az ott nyugvókkal kapcsolatos információkat.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) olyan térképes adatbázist készíttetett, amely könnyen, felhasználóbarát módon teszi elérhetővé a sírokkal, elhunytakkal, a Nemzeti Sírkert védettségét élvező temetkezési helyekkel kapcsolatos adatokat – közölte szerdán az intézet az MTI-vel.

A Fiumei úti sírkert honlapján elérhető temetőtérképen számok szerint lehet tájékozódni a parcellák között, de lehetőség van parcellák szerinti keresésre, továbbá

név vagy sírhelyszám szerint is megtalálhatók a nyughelyek és az azokhoz tartozó, jogszerűen publikálható adatok, ráadásul a térképen az adott sírok fényképe is elérhető.  

Az adatbázis azt is feltünteti, ha egy sír a Nemzeti Sírkert részeként védett, ebben az esetben a név alatti linkre kattintva további információhoz juthat az érdeklődő, miután a Nemzeti Örökség Intézetének honlapjára navigál a felület. Ugyanígy jelenik meg, ha az adott sír műemléki védettséget élvez, vagy hősi halott nyugszik benne.

temeto.envimap.hu
Kép: temeto.envimap.hu

Az adatbázis folyamatosan bővül, a NÖRI felméri a sírkertet, és ez alapján egészíti ki a térképet. Amennyiben a felhasználóknak az elhunytak adataival kapcsolatban bármilyen észrevételük lenne, azt egy bejelentőablak segítségével, egy email-cím megadásával könnyedén beküldhetik. A bejelentéseket az intézet minden esetben megvizsgálja majd.

A térkép az EnviMAP fejlesztésében készült, és a fiumeiutisirkert.nori.gov.hu oldalon érhető el.