FRISS

Fényfestést kapnak a temetők


A Budapesti Közművek keretében önállóan működő BTI Temetkezési Divízió a korábbi évekhez hasonlóan idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről a fővárosi temetőkben.

Ahogy a vállalat írja, október 31-én, kedden és november elsején, szerdán 17 és 20 óra között a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnákat az alkalomhoz illő,

kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg.

A Budapesti Temetkezési Intézet ezenfelül idén is részt vesz az Országos Mindenszentek napi mécsesgyújtáson, melyet a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete szervez több városi temető csatlakozásával.

2023. november 1-jén 16.00 órától az Óbudai temetőben a látogatókkal közös mécsesgyújtással teremtenek lehetőséget az együttes emlékezésre.

Ahogy korábban írtuk, hosszabb nyitvatartással és forgalomkorlátozással készülnek a fővárosi temetők:

november 1-én és 2-án reggel fél 8-tól este 8-ig lesznek nyitva.

A kegyeleti helyszínek nyugalmának biztosítása érdekében október 31-től november 2-ig a temetőkbe gépjárművel behajtani tilos. Kivétel ez alól az Új Köztemető.

A biztonságos temetőlátogatás, valamint a forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a BTI a temetőkben megerősített rendészeti szolgálatot biztosít, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

(Kiemelt kép: Ancsin Gábor/Képszerk)