KÖZÉLET

Az Oktogonon lesz a fővárosi megemlékezés – az állam visszafogottan ünnepel


Karácsony Gergely beszédével, zenészek, színészek közreműködésével tartják meg az 1956-os forradalomra való fővárosi megemlékezést hétfőn az Oktogonon. A színpadon beszédet mondanak a diákok és a tanárok képviselői is. A korábbi évekhez hasonlóan idén is visszafogott ünnepséggel fog megemlékezni az állam az 1956-os forradalomról, a civilek vonulással és tüntetéssel készülnek.

Október 23-án az Oktogonon felállított színpadon este hat óra előtt az Egmont nyitánnyal kezdődik a fővárosi megemlékezés az 1956-os forradalomra. A "Szabadság! Érted." című  rendezvényen fellép Kollár-Klemencz László zenész, Edvy Remo slammer és a Csaknekedkislány zenekar is. Beszédet mondanak majd a diákok és a tanárok képviselői és várhatóan negyed 8-kor Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere.  

Az eseményről részletesen itt olvashatsz!  

A fővárosi megemlékezéshez kapcsolódik a Városháza Parkban október 21-én megnyíló, 23/23/23 című rendhagyó plakátkiállítás is, amely korabeli fotókon mutatja be a főváros összes kerületét. A legtöbb fényképen a forradalmi Budapest fog megelevenedni, a fővároshoz csak 1950-ben csatlakozó kerületek pedig későbbi felvételeken mutatkoznak majd meg.

Az Oktogonra szervezett megemlékezés előtt a civilekkel tüntetést tartanak a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront szervezésében. Ahogy a Facebook-eseményben írják: „A Hősök teréről együtt fogunk átvonulni az esti tüntetésre, hogy megemlékezzünk ‘56 hőseiről és kiálljunk a jövőnkért!”

Október
Kép: Főváros

 

A civilek felvonulásának részleteit itt találod.

A civil menet elhalad majd a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt, így emlékezve meg a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárokra, majd tovább indul az orosz nagykövetség felé, ahol az ’56-os vérengzésre, valamint az ukrán áldozatokra emlékeznek. A menet utolsó állomásaként pedig a Terror Házánál lesz, ahol mécsesgyújtással emlékeznek majd meg a tüntetők a kommunista diktatúra áldozatairól.

A 444 írta meg, hogy minden eddiginél szolidabb lesz az ’56-os szabadságharcra való megemlékezés az állam részéről. Olyannyira, hogy idén csupán két miniszterhelyettes, Dömötör Csaba és Panyi Miklós vesznek majd részt az ünnepségsorozaton, az ünnepélyes zászlófelvonás mellett pedig csak néhány kisebb kiegészítő programban lehet majd részt venni.

(Kiemelt kép: Barta Bálint/Képszerkesztőség)