KÖZÉLET

Gyertyagyújtással emlékeztek Sólyom Lászlóra a Sándor-palotánál


Keresztes László Lóránt, Csárdi Antal, Deutsch Tamás, Karácsony Gergely és Navracsics Tibor is ott volt a Hont András és Schiffer András által szervezett megemlékezésen.

Sólyom Lászlót, Magyarország volt köztársasági elnökét, az Alkotmánybíróság első elnökét, akadémikust, egyetemi tanárt 81 éves korában, vasárnap érte a halál.

A Sándor-palotánál hétfőn estek gyűltek össze azok, akik egy szál gyertyával szerettek volna tisztelegni a volt köztársasági elnök emléke előtt. A gyertyagyújtókat emlékhely várta az elnöki rezidencia bejáratánál.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

A Hont András újságíró, publicista és Schiffer András, egykori LMP-s politikus, jogász által szervezett eseményen megjelent, és közösen rótta le tiszteletét többek között

Keresztes László Lóránt és Csárdi Antal, az LMP parlamenti képviselői, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Navracsics Tibor miniszter.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Jogi tanulmányait szülővárosában végezte, 1964-ben diplomázott. Bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni, közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken volt tanársegéd és német polgári jogból is doktorált.

1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt, tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is.

1989-ben az újonnan létrejött Alkotmánybíróság tagjává választották, ekkor minden politikai és társadalmi tisztségéről lemondott, az MDF-ből is kilépett. Az Alkotmánybíróságnak először elnökhelyettese, majd 1990 és 1998 között első elnöke volt. 

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Az Országgyűlés 2005. június 7-én az 1989-ben kikiáltott Magyar Köztársaság harmadik elnökévé választotta, hivatalát 2010. augusztus 5-ig töltötte be.

Számos elismerése mellett 1998-ban Humboldt-díjjal, 1999-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 2003-ban Nagy Imre-érdemrenddel, 2005-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal, 2013-ban Magyar Szabadságért díjjal tüntették ki.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem