KÖZÉLET

Javított Budapest a dugófronton


Újabb navigációs rendszer igazolta a helyzet javulását, ami ugyan nem sok, mindössze 20 másodperc az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ezzel a magyar főváros a 18. helyet foglalja el az európai városok között.

2022-ben javultak a dugóstatisztikák, derül ki a TomTom navigációs szolgáltató friss adataiból. Tavaly egy 10 kilométeres út során az átlag pesti autós összesen 92 órát ült a dugóban a belvárosban, ami még mindig majdnem 4 nap, de így is 2 órával és 10 perccel kevesebb, mint a 2021-es adat.

A vállalat azt is megvizsgálta, a legrosszabb időszakokban átlagosan mennyi időbe telt 10 kilométert megtenni Budapesten: ez 2022-ben 21 perc és 40 másodperc volt, alig 20 másodperccel kevesebb, mint 2021-ben.

A TomTom azt is közölte, hogy a tavalyi évben a legrosszabb budapesti nap szeptember 22-e volt, amikor 26 perc és 40 másodperc alatt lehetett 10 kilométert araszolni a fővárosban.

Ezekkel a statisztikákkal tavaly Budapest – Bécs után, de Krakkó előtt - Európa 18. leginkább bedugult városa volt, világviszonylatban pedig a 40. helyen áll a főváros az összegzésben.

Az első helyen sorban Milánó, Dublin, London és Bukarest végeztek.

Szeptember eleje

A Budapesti Közlekedési Központ adataiból az derül ki, hogy az iskolakezdéssel visszaállt a fővárosi forgalom a szeptemberi szintre. A BKK az első tanítási napokon monitorozta a főváros közlekedését, ebből az látszik, hogy a nyári időszakhoz képest 30-35 százalékkal nagyobb a munkanapi utasforgalom a tanítási időszakban.

A Google adatai szerint a fővárosban gépjárművel közlekedők jóval kevesebb dugót jelentettek be idén szeptember első napjaiban, mint tavaly iskolakezdéskor.

A Waze applikációban több mint 250-nel kevesebb felhasználói jelzés érkezett torlódásokkal kapcsolatban. Budapest különböző pontjain a szeptemberi szokásos forgalomnagyságot és átlagsebességeket lehetett tapasztalni.

Több autó, ugyan annyi lakos

A fővárosban nem a kerékpársávok és a biciklisek miatt van dugó, „hanem azért, mert túl sok az autó. Ha meg akarjuk oldani a dugók problémáját, elsősorban azon kell gondolkodni, hogyan korlátozzuk az autók számát és forgalmát” – közölte az Rtl.hu megkeresésére Tosics Iván, a Városkutatás Kft. egyik ügyvezető igazgatója. A szociológus (PhD) végzettségű városkutatóról érdemes megjegyezni, hogy a Budapest Városfejlesztési Koncepcióját (2003) kidolgozó konzorcium vezetője volt, számos nemzetközi és EU-s projekt szakembere.

Hasonló véleményt fogalmazott meg a lap megkeresésére Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője, felhívva arra az adatsorra a figyelmet, amely szerint az elmúlt években nagyjából 350 ezerrel nőtt az autók száma a fővárosban és az agglomerációban.

Ráadásul Ekés kiemelte:

az autók számának növekedéséhez nincs köze a lakosságszámnak, ugyanis amíg Budapesten 22 és Pest vármegyében 38 százalékkal nőtt az autók száma az elmúlt években, addig a főváros lakossága nem, a vármegyéé pedig mindössze kilenc százalékkal nőtt.