Könyvekből, filmekből, képekről még tudjuk, milyen volt a pesti utca, mikor rikkancsok kínálták a friss újságot, neonfényben úszott a Körút vagy éppen a tejbár előtt álltak sorba reggelihez. Van, amit a technikai változás sodort el, más kiment a divatból, és van, amire a mai napig nagy igény lenne.
Telefonfülkék
Előzetes tippjeinkhez képest az első nyilvános, utcai telefonfülkét egész „későn”, 1928. december 13-án helyezték üzembe Budapesten (pedig a telefonhálózat ekkor már fél évszázados múltra tekintett vissza a fővárosban). Ma már csak elvétve találkozunk velük az utcákon (azokkal is milyen állapotban), pedig egykor a mindennapi élet pótolhatatlan részei voltak, és a 60-as évektől elképesztő – bár néha nem túl praktikus – dizájnnal is készültek.
Kinek ismerős még a mondás, hogy leesett a tantusz? A nyolcvanas évekig egy speciális érmét – a tantuszt – kellett előre megváltania annak, aki telefonálni akart, és ezt a gépbe dobva indíthatta a hívást, csak később terjedt el a fémpénzes, majd a telefonkártyás megoldás.
Utcai mérlegek
A Fortepant nézegetve tűntek fel a képek, amikor elsőre teljesen indokolatlan fővárosi helyszíneken emberek utcai mérlegeken állva mérik le saját magukat. A mérlegeknek két típusa is volt, az egyik az önműködő utcai mérlegek, amikbe aprópénzt kellet dobni, a másik pedig ahol élő emberek mérték a testsúlyt, 1961-ben például 20 fillér volt egy méreckedés az Anker köznél, míg 1972-ben ez már dupla annyiba került egy automata mérlegen.
A feliratokból kiderült, az eszközök a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat tulajdonai voltak – ahonnan háztartási gépeket, fényképezőgépet, strandfelszerelést is lehetett kölcsönözni – így mintegy reklámként is szolgáltak.
Neonreklámok
A városi utcaképnek, és Budapest történetének egyik izgalmas, és mai napig autentikus szelete a megmaradt, régi neonreklámok látványa. Végigmenni a Rákóczi úton ma is olyan, mint egy séta egy hatalmas szabadtéri múzeumban.
Egykor éjjelente is fényárban úsztak a főbb útvonalak – köztük a Rákóczi környéke is – és ugyan a Patyolat és Csemege feliratok, valamint rég letűnt nagyvállalatok, eszpresszók szignói mára kialudtak, de a szemfüles sétáló még jópárat felfedezhet a házfalakon. Esti fényreklámok már a 20. század első felében égtek itt-ott, de az igazi„neonosítási programot” 1968-ban indították el. A cél az volt, hogy Budapest éjszakai látképe is világvárosiasabb arcot mutasson.
Dunai medencék
Még a 30-as években is Budapest belső Duna-partjain a Margit hídtól a Szabadság hídig egymást érték a folyóra telepített, fából épült uszodák. Ahogy a Valyo is írja, a fauszodák vagy Duna-fürdők olyan négyszögletű faalkotmányok voltak, amelyek tutajokra erősítve lebegtek a vízen.
Az így kialakított medencék alja és oldala biztonsági lécvázzal volt megerősítve, a folyó vizének állandó sodrása miatt. Az uszodához kabinok, öltözők is tartoztak. Mára nyomuk sem maradt, pedig a Duna vize újra alkalmas fürdésre, ahogy azt a két szabadvízi strand a Rómain és a Kopaszi-gátnál is mutatja.
Tejivók
A 19. század végén Varsóban megjelenő tejivók pár év alatt elértek Budapestre is, ahol 1906-ban megnyitott az első ilyen – főként reggelizőhely – a Margitszigeten. A tejivók fénykora azonban az 1950-80-as években volt, amikor kisebb-nagyobb utcai bódékból lehetett különféle tejtermékeket, szendvicseket, üdítőket venni. Az állami ösztönzésre sorban nyíló tejbárok egyik célja az alkoholfogyasztás visszaszorítása is volt.
Lámpagyújtogatók
Ma már teljesen természetes, hogy a város egy gombnyomásra éjszaka is fényárban úszik, ám nem volt ez mindig így. A pest-budai közvilágítás története 1777. november 9-én indult – ekkor gyúltak fel az első repceolaj-laternák (kezdetben hetvenöt darab) Budán, Pesten pedig 1790-ben szerelték fel az első lámpákat. Ezeket lámpagyújtogatók gyújtották meg és oltották el, és a munkakör a gázlámpák megjelenésével is alig változott.
A villanyvilágítás a 20. század elejétől kezdett elterjedni, de még 1977-ben is nyolc lámpagyújtogató dolgozott a Fővárosnak, akik a Várban, Óbudán és a Városligetben álló maradék pár száz lámpát kezelték jellegzetes kék ruhájukban, kétméteres gyújtóbotokkal, szeszkannákkal felszerelkezve.
Rikkancsok
Nincs olyan, a 60-as évek előtt íródott Budapestről szóló regény, amiben ne bukkanna fel a rikkancs a lapokon. Kik is voltak ők? Olyan fiatalok, inkább még gyerekek, aki az esti és reggeli friss újságot árulták az utcán – a főbb híreket, szalagcímeket hangosan kiabálva ajánlgatták az olvasóknak a lapokat.
Forgalomirányító rendőr
A jelzőlámpás kereszteződések elterjedése előtt a forgalmasabb csomópontokon bizony egy kis pódiumon álló rendőr irányította szakavatott kézmozdulatokkal és hangos sípszóval a forgalmat.
Felhasznált irodalom:
- Csordás Lajos: Telihold idején szünetelt a közvilágítás. Népszabadság - Budapest melléklet, 2002.11.09
- Katona Csaba: Az első telefonfülkék Budapesten. Népszabadság, 1999.12.13.