FRISS

Így változik a közlekedés az augusztus 20-i hétvégén


A nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni a fővárosban.

Az ünnepi rendezvények előkészítő munkái miatt már az augusztus 20-át megelőző napokban is korlátozzák a gyalogosforgalmat az Erzsébet hídon és a Szabadság hídon. Így többek között péntektől nem lehet használni az Erzsébet-, a Szabadság-, és a Lánchíd járdáit sem.

Augusztus 20-án a késő délutáni és az esti időszakban korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést a Margit híd–Kiskörút–Petőfi híd–Alkotás utca által határolt területen, több villamos és busz menterendje is változik, módosított útvonalon vagy éppen megállás nélkül haladnak majd a szerelvények, de leszenek sűrűbben induló járatok is.

Jelentősebb forgalomkorlátozásra kell számítani többi között a Lánchíd utca–Várkert rakpart útvonalon, a Budai Várban és a Műegyetem rakparton, de az V., XI. és XIV. kerületekben is több lezárásra kell számítani.

Biztonsági okokból pedig több MOL Bubi állomás sem fog üzemelni a tűzijáték ideje alatt. A Döbrentei tér és a Szent Gellért tér gyűjtőállomás, valamint a Clark Ádám tér, a Műegyetem és a Bertalan Lajos utca / Műegyetem rakpart gyűjtőállomás augusztus 21-ig nem lesz elérhető.

A forgalmi rend az alábbiak szerint alakul:

Változások a hidak gyalogosforgalmában

 A budapesti hidakon a rendőrségtől kapott információk szerint az alábbiak szerint korlátozzák a gyalogos forgalmat:

  • Lánchíd: 
    • augusztus 18-án, 22:00-tól augusztus 21-én, hétfőn 4:30-ig lezárják a híd járdáit, ebben az időszakban a Lánchíd útpályáját használhatják a gyalogosok, amelyet lezárnak a közúti forgalom elől (kivéve a tűzijáték ideje alatt).
  • Erzsébet híd:
    • augusztus 18-án 6:00-tól augusztus 21-én 12:00-ig lezárják a Lánchídhoz közelebbi, északi járdát,
    • majd augusztus 18-án 22:00-tól augusztus 21-én 6:00-ig a Szabadság hídhoz közelebb eső, déli járdát is.
  • Szabadság híd:
    • augusztus 17-én 0:00-tól augusztus 21-én 12:00-ig lezárják az Erzsébet hídhoz közelebbi, északi járdát,
    • majd augusztus 18-án 22:00-tól augusztus 21-én 6:00-ig a Petőfi hídhoz közelebb eső, déli járdát is.   

Közúti közlekedési változások

  • Lezárják a Budai alsó rakpartot a Margit hídtól a Rákóczi hídig augusztus 22-én 6:00-ig, valamint augusztus 22-én, kedden 22:00-tól augusztus 23-án, szerdán 6:00-ig,
  • Lezárják a Pesti alsó rakpartot Jászai Mari tértől a Közraktár utcáig augusztus 18-án 20:00-tól 21-én, hétfő 6:00-ig, valamint augusztus 21-e és 23-a között minden éjszaka 22:00 és másnap reggel 6:00 között.
  • A Budai Várban ünnepi rendezvények miatt folyamatos korlátozásokra kell számítani:
  • augusztus 23-a, szerda 4:30-ig lezárják a Tárnok utcát a Dísz tér és a Szentháromság tér között;
  • augusztus 23-án éjfélig lezárják a Táncsics Mihály utcát a Hess András tér és a Bécsi kapu tér között;
  • augusztus 23-án 6:00-ig lezárják a Kapisztrán teret,
  • Lezárják a Műegyetem rakpartot
  • a Budafoki úttól a Bertalan Lajos utcáig a Szabadság híd felé vezető oldalon augusztus 18-án éjfélig, valamint augusztus 22-én 6:00-tól 24:00-ig.
  • teljes szélességében lezárják a Budafoki úttól a Bertalan Lajos utcáig augusztus 19-én, szombaton 0:00-tól augusztus 22-én, kedden 6:00-ig, ezen belül augusztus 20-án 16:00-tól 24:00-ig a Goldmann György tértől a Bertalan Lajos utcáig is.
  • A Magyar Ízek utcája rendezvényhez kapcsolódóan augusztus 21-én, kedd 22:00-ig lezárják az I., Öntőház utcát, a Lánchíd utcát, a Lánchíd utcai parkolót, az Apród utcát, a Fátyol utcát, a Fogas utcát, a Várkert rakpartot és a Döbrentei utcát.
  • Lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat augusztus 18-án, pénteken 22:00-tól augusztus 21-én 4:30-ig.
  • Lezárják a közúti forgalom elől az Erzsébet hidat augusztus 20-án, vasárnap 19:00-tól 22:30-ig.
  • Lezárják a közúti forgalom elől a Szabadság hidat augusztus 20-án, vasárnap 16:00-tól augusztus 21-én 4:30-ig,

 További korlátozások

  • Lezárják a , Alkotmány utcát a Nagy Ignác utca és a Szemere utca között augusztus 23-án, szerda 6:00-ig.
  • Lezárják a , Konrád Adanuer utat a Kós Károly sétánytól a Zichy Mihály útig a Hermina út irányába augusztus 22-én 6:00-ig.
  • Lezárják a , a Kós Károly sétányt a Hősök terétől a Hermina útig augusztus 21-én 6:00-ig.
  • Lezárják a , Szent István teret a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hercegprímás utcáig, valamint a Sas utcát a József Attila utcától az Arany János utcáig augusztus 18-án, pénteken 12:00-tól 24:00-ig.
  • Lezárják a , Szent Gellért teret a Budafoki út felé, valamint a Budafoki utat a Csiky utcától a Szent Gellért térig augusztus 19-én, szombat 12:00-től augusztus 20-án, vasárnap éjfélig.
  • Lezárják , Széchenyi rakpartot a Kossuth Lajos tértől a Széchenyi térig, valamint a Zoltán utcát a Széchenyi rakparttól az Akadémia utcáig augusztus 19-én, szombat 21:00-tól augusztus 21-én 4:30-ig.

Közösségi közlekedési változások 

  • A 2-es, a 2B és a 23-as villamosok augusztus 18-án, pénteken 18:00-tól augusztus 19-én, szombaton 22:00-ig csak a déli végállomások és a Kossuth Lajos tér M (Széchenyi rakpart) között közlekednek, majd augusztus 19-én, szombaton 22:00-tól üzemzárásig csak a déli végállomások és a Boráros tér között járnak a szerelvények. Augusztus 20-án, vasárnap a 2-es villamos a Közvágóhíd H és a Március 15. tér, a 2B villamos a Határ út M és a Mester utca / Ferenc körút között közlekedik, a 23-as villamos helyett pedig a sűrűbben induló 24-es villamossal lehet utazni.
  • A 9-es, a 15-ös és a 72-es járatok augusztus 20-án, vasárnap 12:00 és 20:00 között egyik irányban sem állnak meg a Szent István Bazilikánál.
  • A 15-ös busz augusztus 20-án, vasárnap 15:00-től az utolsó járat indulásáig módosított útvonalon, a Kiskörúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedik.
  • A 16-os autóbusz augusztus 22-ig, keddig nem közlekedik. A Várnegyed a Széll Kálmán tér felől a Szentháromság térig (19-én és 20-án csak a Bécsi kapu térig) közlekedő 16A és a 116-os, a Clark Ádám tér felől pedig a Dísz térig közlekedő 216-os buszokkal érhető el. A 216-os busz augusztus 18-án, pénteken 22:00-tól augusztus 21-én 4:30-ig a pesti oldal érintése nélkül, csak a Dísz tér és Batthyány tér között közlekedik a Lánchíd lezárása miatt. A 916-os éjszakai járat augusztus 23-ig két szakaszon, a Széll Kálmán tér és a Szentháromság tér (19-én és 20-án éjszaka csak a Bécsi kapu tér), valamint a Dísz tér és az Uránia között közlekedik.
  • A 19-es villamos augusztus 18-tól, péntektől 21-ig, hétfőig két szakaszon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Clark Ádám tér (Jégverem utca), valamint Kelenföld vasútállomás M és a Döbrentei tér között jár.
  • A 41-es villamos augusztus 18-tól, péntektől 21-ig, hétfőig a Döbrentei tér és a Margit híd, budai hídfő H között módosított útvonalon, a Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Margit körút útvonalon közlekedik.
  • A 47-es és a 49-es villamosok augusztus 20-án, vasárnap 16:00 és 19:00 között a Deák Ferenc tér helyett a Döbrentei térig közlekednek.
  • A 105-ös, a 178-as és a 210B autóbuszok, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai járatok a Lánchíd korlátozásának idején, augusztus 18-án, pénteken 22:00-tól augusztus 21-én, hétfőn 4:30-ig módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át közlekednek.
  • A 107-es autóbusz augusztus 23-án kedden 6:00-ig az Infopark felé módosított útvonalon közlekedik, a Műegyetem rakpart helyett a Budafoki úton.  A 107-es és a 133E buszok a Műegyetem rakpart teljes zárása idején, augusztus 19-én szombaton 14:00-től az utolsó járat indulásáig, illetve augusztus 20-án vasárnap 14:00 és 19:00 között mindkét irányba terelve közlekednek, a Műegyetem rakpart helyett a  Bartók Béla úton.

(Kiemelt kép forrása: BKK)