STÍLUS

Egy hídfelújítás rövid története


Pénteken kapja vissza Budapest a Lánchídat, amelyen már a gyalogosok is szabadon közlekedhetnek a buszok, a taxik, valamint a biciklisek mellett. Összeszedtük, hogy miként is alakult a híd felújítása.

A Lánchíd felújításáról szóló szerződést alig több mint két évvel ezelőtt írták alá, s rögtön ezután le is zárták a híd járdáit, majd a teljes forgalom elől zárták el az utat, amit tavaly december 16-án nyitottak meg újra: ekkor már csak a BKK járatai, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők hajthattak át a hídon. Mindez praktikusan azt jelentette, hogy az autósok továbbra sem közlekedhettek a Lánchídon, a gyalogosok pedig még nem, hiszen ehhez az hídon történő összes munkálatot be kellett fejezni.

Karácsony Gergely főpolgármester az autósok áthajtásáról a Lakógyűlésen is megkérdezte a főváros lakosságát. Akkor úgy fogalmazott: a budapestieknek kell dönteniük arról, mi legyen a Lánchíd sorsa. De nem lehet szakmai érvek nélkül dönteni a híd jövőjéről, tette hozzá, ezért készítette el a Budapesti Közlekedési Központ azt a szakmai anyagot, ami tények és adatok alapján foglalja össze, hogy milyen változásokat hozott a Lánchíd felújítása és az autósok hídról való leterelése a budapesti közlekedésben. Erre azonban később még visszatérünk, most ugorjunk vissza az elejére.

A
Kép: BKK

 

Lezárástól az átadásig

Szóval hogyan is kezdődött ez az egész? Szinte hihetetlen, de csupán 2021 februárjában történt, hogy aláírták a Széchenyi lánchíd felújítására vonatkozó vállalkozási szerződést, amelynek keretében a közbeszerzésen nyertes A-Híd Zrt. újíthatta fel Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségét és szimbólumát nettó 18,8 milliárd forintért. Márciusban le is zárták a hidat a gyalogosok elől, amivel el is indult a Lánchíd felújítása. Májusban elkezdődött a híd környéki fém és lőszermentesítés (keresőhajók és búvárok segítették a munkát), véget értek az előkészületek, 2021. június 16-án pedig teljesen lezárták a Lánchidat, innentől már a közúti forgalom sem közlekedhetett rajta.

Az aszfalt felmarásával és a kandeláberek leemelésével indult el az érdemi rekonstrukciós munka.

2021 júliusában leemelték és elszállították restaurálásra a Lánchíd oroszlánjait, ez a hídfelújítás egyik leglátványosabb pillanata volt.

Szeptemberben elkészült az első felújított láncszakasz, 2021. december 14-én a helyére került a medernyílásban az utolsó új acél pályatábla, 2022 júliusára rekordidő alatt elkészült az új acél útpálya, amely a régi, elöregedett vasbeton-pályaszerkezetet váltotta fel. 2022 októberben a budai hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok három teherautó segítségével visszatértek a budai őrhelyükre. Plusz egy oroszlán is érkezett ekkor, a műemlék oroszlánok egy több százezer LEGO® kockából épült oroszlánnal egészültek ki, amely a hídon tett látogatása után a Clark Ádám téren foglalta el a helyét, később a Városháza Parkba került. Novemberre elkészült az aszfaltozás, visszatértek a pesti oroszlánok is a híd elejére.

Sikerrel megtörtént a terheléses próba is, 24 darab, egyenként 20 tonnás tehergépkocsit bírt el a Lánchíd.

Ezután visszaépítették a körforgalmat a Clark Ádám téren, december 16-tól pedig szabaddá vált az út a BKK járatai, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők számára.

2022.11.12.
Kép: Berecz Valter/Képszerkesztőség

 

Autós vagy nem autós?

A Lánchíd jövője túlmutat a közlekedésben betöltött szerepénél, írtuk ebben a cikkünkben, a BKK 40 oldalas szakmai jelentést állított össze, miért javasolja azt, hogy maradjon a tesztidőszak forgalmi rendje, emellett konferenciát is szerveztek a kérdésben, amiről itt lehet többet olvasni, és egy kerekasztal-beszélgetést is szerveztek a témában.

2023 májusában pedig lezajlott a Lakógyűlés, amely során a budapestiek úgy döntöttek, hogy maradjon a Lánchíd autóforgalom-mentes rendje.

Mindez nem is volt egyébként annyira meglepő, hiszen a 21 Kutatóközpont és a Medián korábban végzett közös kutatásának eredményei szerint a budapestiek többsége eleve egyetértett ezzel az elképzeléssel, ami tehát végül közös döntéssé ért.

2023.06.15
Kép: Képszerkesztőség/Ancsin Gábor

 

Premier előtt

Természetesen szorosan követtük mi is a Lánchíd felújítását. Ennek szellemében bejártuk azt töviről hegyire, interjúztunk is Fazekas János hídmesterrel, aki évtizedek óta gondoskodik a Lánchíd épségéről, sőt még a híd oroszlánjainak restaurációs folyamatát is figyelemmel kísértük.

Ezekben többek között arról írtunk, hogy a híd mennyit változott, sőt fogyott a felújítás alatt, hogy a pilonok ugyan az eredetiek maradtak, a láncokat mégis fel kellett újítani – minden mást azonban cseréltek. Hovatovább új, háromágú kandeláberek is kikerültek (amiket fényképek alapján rekonstruáltak), a híd ezért vesztett a súlyából, nagyjából 10-15 százaléknyit. Ezzel stabilabb és biztonságosabb is lett. Fazekas János pedig elmesélte, hogy az underground zenei világ mellett miből is áll egy hídmester élete: a híd lejáróit, aluljáróit figyeli, hibát keres, heti összefoglalót ír az üzemeltető, vagyis a Budapest Közút számára, megrepedt-e az útburkolat, megfestették-e a hidat, volt-e baleset, a lehorgonyzókamra szivattyúi leálltak-e, működik-e a szellőzés, a híd lejáróinak ajtói zárva vannak-e.

Lánchíd
Kép: Barta Bálint/Képszerkesztőség

 

Célegyenesben

Mostanra pedig mindez ott tart, hogy sikeresen befejeződtek a Lánchíd felújításának lezárásához szükséges hivatalos eljárások.

2023. augusztus 4-én, pénteken – mintegy másfél hónappal a tervezett időpont előtt –  tehát megnyílnak a híd két oldalán végigfutó járdák, és a hídfők aluljárói is. Azaz sikeresen befejeződött ez a gigászi munka, a Lánchíd szerkezeti és műemléki rekonstrukciója.

Mint a BKK emlékeztetett, a járdákat 2021. március 17-én zárta le a kivitelező, mert így tudta zavartalanul elvégezni a felújításhoz szükséges előkészítő munkákat, vizsgálatokat és felméréseket. A hidat és környezetét csak 2021. június 16-án zárták le teljesen. A híd megújult útpályáján tavaly december 16. óta közlekedhetnek a közösségi közlekedés autóbuszaival, taxival, motorral, kerékpárral, rollerrel, valamint a megkülönböztető jelzést használó járművekkel utazók.

-
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán azt írta a Lánchíd felújításának végéről:

„Másfél hónappal a határidő előtt, költségkereten belül készült el a Lánchíd felújítása! (...) Ez az átadás egyúttal a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciójának végét is jelenti, ezért történelmi pillanatnak számít Budapest és hazánk életében.”

A pénteki átadó programjairól itt olvashatnak bővebben.

(Kiemelt kép: Bartha Dorka/Énbudapestem)