FRISS

Prágánál olcsóbb, Belgrádnál drágább egy budapesti albérlet


Térségünk legmagasabb ingatlanbérleti díjait idén nyáron Prágában mérték: egy kétszobás belvárosi lakásért átlagosan 380 ezer forintot kell fizetni havonta, ami beelőzte a hagyományosan legdrágábbnak számító Bécset.

Budapesten az év első hat hónapjában kötött szerződések alapján a téglalakások havi bérleti díja 236 ezer forint, ami 14 százalékkal magasabb, mint a tavalyi átlag – közölte az Otthon Centrum (OC). Az ingatlanközvetítő hálózat adatai alapján a legnagyobb vidéki városokban 165 ezer forint a bérlemények középértéke, ami már jelentősen, 22 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakánál – tette hozzá a közlemény. Az OC ezután a környező országok bérlakáspiacainak árait összegezte.

Mint írták, Prágában a belvárosi lakások borsos ára (380 ezer forint) mellett a városközponttól távolabb is 287 ezer forint a havi bérleti díj átlagosan, egy négyszobás lakás pedig forintra átszámolva félmilliós bérleti díjért érhető el.

albérlet,
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Ez azt jelenti, hogy a cseh fővárosban egy év alatt 18-20 százalékot emelkedtek a bérleti díjak, ami azért érdekes, mert a régióban hagyományosan legdrágábbnak számító Bécs árai tavalyhoz képest csökkentek. A belvárosi kétszobás lakások esetén ez ugyan csak 3 százalék körüli árcsökkenést jelent, de a belvárostól távolabb a tavalyinál akár már 20-25 százalékkal kedvezőbb árért is lehet bérelni lakást az osztrák fővárosban. A havi bérleti díj a belvárosban átlagosan 880 euró, míg a külső kerületekben az egy hálószobás kis lakás bérleti díja 656 euró, ami mintegy 328 ezer, illetve 245 ezer forintnak felel meg.

Varsóban egy belvárosi kétszobás lakás bérleti díja forintra átszámítva 310 ezer, a városközponttól távolabb pedig 245 ezer forintot tesz ki havonta az elemzés szerint.

Pozsonyban egy belvárosi egy hálószobás lakásért átlagosan 246 ezer forintnak, a külső városrészben pedig 190 ezer forintnak megfelelő eurót kell havonta fizetni (rezsiköltségek nélkül) az ingatlan bérlőjének.

Ljubljana belvárosában 225 ezer forintot, a külső városrészben 178 ezer forintot kell havonta a lakhatásra fordítani. Horvátországban már euróban kell fizetni a bérlakásokért, forintra átszámolva gyakorlatilag a szlovén fővároséhoz hasonló az árszint.

Ennél relatív kedvezőbbek a bérleti díjak Belgrádban, ahol 188 ezer forintnak megfelelő szerb dinárért tudnak az emberek belvárosi kétszobás lakást bérelni.

lakás,
Kép: Merész Márton/Énbudapestem

 

Kolozsváron 177 ezer forintnak megfelelő román lejért lehet átlagosan lakást bérelni a városközpontban, a külső kerületekben pedig ugyanez 122,5 ezer forintba kerül havonta. Bukarestben pedig egy belvárosi kétszobás lakás bérleti díja átlagosan 185 ezer forint.

Bécs, Prága, illetve Varsó 30-40 százalékkal drágább Budapestnél, Ljubljanában vagy Zágrábban a magyar fővároshoz hasonló szinten lehet lakást bérelni, ezzel szemben Belgrád, Bukarest vagy Kolozsvár lakásait – az átlagos bérleti díjat tekintve – 20-25 százalékkal olcsóbban lehet kivenni a Budapesten elérhető lakásokhoz képest.

(Kiemelt képünk illusztráció / Forrás: Unsplash)