KULTÚRA

Segítenek túlélni a magányt


Ezeket a helyeket nemhogy szeretni nehéz, de bárhogy kapcsolódni is hozzájuk. Ám vannak, akik mégis megpróbálják. Szokatlan kiállításon jártunk a Három Hollóban.

Nem-jelenlét címmel szervezett kiállítást a MyMuseum Gallery  – utólag azt mondom, kicsit becsapós módon. Ahogy a kiállítás Facebook oldalán is olvasható, a kiállítás alkotásai a nem-helyek fogalmát értelmezik újra.

A kifejezést (franciául non-lieux ) Marc Augé francia etnológus, antropológus alkotta meg, és az 1992-ben megjelent Nem-helyek (Bevezetés a szürmodernitás antropológiájába) című könyvében vezette be.

A nem-helyeket olyan helyekként lehet leírni, amik

olyan személytelenek, hogy képtelenség kötődni hozzájuk,

olyan monofunkcionális objektumok, amik leginkább csak egymásra hasonlítanak, amiknek nincs történelme, nincs identitása. Gondoljunk arra, hogy ha letesznek minket a világ bármely pontján egy benzinkútra, repülőtérre, bevásárlóközpontba, ezek mindenhol annyira hasonlítanak egymásra, hogy elsőre képtelenség lenne megmondanunk, hol is vagyunk.

width=5783
Kép: Sándor Emese/Sándor Emese

Mélyi József művészettörténésznek egy 2023 februári kiállításmegnyitón, ha lehet, sikerült egy kicsit még közelebb hoznia, közérthetőbbé tennie a nem-helyek fogalmát, amikor felidézte Korda György Reptér című számát.

Korda ismét híressé vált száma ugyanis így kezdődik: „Ez a föld a senki földje / Állandó lakója nincs / Nem köt itt senkit semmi népszokás.” Mint Mélyi magyarázta, a szöveget író S. Nagy István ezzel, több mint tíz évvel Augé híres szövege és fogalomalkotása előtt,

meg is alkotta a nem-helyek pontos definícióját.

A MyMuseum Gallery kiállításának munkái az elképzelés szerint a nem-hely fogalmát értelmezik újra, tágítják ki; a nem-helyek és a magány kapcsolatát vizsgálják az egyén nézőpontjából. A kiállításon bemutatott munkák szereplői az őket körülvevő helytől eltávolodva vannak jelen a mű által megjelenített pillanatban.

width=5728
Kép: Sándor Emese/MyMuseum Gallery

Ahogy Török Tünde, a galéria tulajdonosa a nyitóbeszédében elmondta, ez a tavaszi évad utolsó kiállítása. Az Énbudapestemnek később úgy folytatta, hogy a kiállítás összerakása alatt az a gondolat izgatta, hogy a városokban, közösségben élő emberek,

mégis hogyan élik meg a magányosságot.

A hely, mint magyarázta, szerinte leginkább attól lesz hely, hogy emberek találkozásának színhelyéül szolgál, az itt kiállított képeken viszont az történik, hogy hiába mutatnak egy helyet (visznek el valamilyen helyre), mégis azt érzed, hogy nem vagy sehol, csak valami átmeneti térbe kerültél.

Az itt kiállító Murányi Kristóf a MyMuseum visszatérő művésze, nem sokkal azelőtt például, hogy az internet 2015-ben felkapta a képeit, a múzeum Tupperware régen és most című, a recycling témájával foglalkozó kiállításán már szerepelt Lázár Dórival és Békési Ervinnel.

width=5497
Kép: Sándor Emese/MyMuseum Gallery

Murányi 2004-ben végzett tervezőgrafikusként, és már közel 15 éve készíti az illusztrációit, amiken panellifttel, Ladával, Wartburggal, Kádár-kockával egy rakás, egyszerre retrósnak és ironikusnak nevezhető kompozíció látható (ha nem tudnánk, hogy az alkotó nem szereti, ha retrónak nevezik a dolgait).

„Elsősorban a múltból induló, de a jelenben is ható jelenségek érdekelnek és állnak hozzám közel. Volt néhány éve egy kiállításom Pécsett, 

Imperfektum – folyamatos múlt címmel. Ez talán alkalmas az öndefinícióra is.”

A másik magyar kiállító, Tihanyi Anna pedig a Budapesti AblakZsiráf (haszontalan útikalauz térkép nélkül) című kiállításának néhány képét hozta el.

„Budapesten születtem 1979-ben. Itt nőttem fel. Itt ismertem meg a lehetőségeimet és a korlátaimat. Budapest az a város, ahonnan elmegyek, és ahová mindig hazajövök. A 80’-as évektől végigkísértem változásait, és próbálom ismeretlen arcai ellenére, újra meg újra megtalálni magam benne” – magyarázza egy korábbi beharangozójában.

width=5507
Kép: Sándor Emese/MyMuseum Gallery

„A [Budapesti AblakZsiráfban] sorra veszem azokat a személyes élményeket és kollektív emlékezeti ismeretanyagokat, amelyek egy letűnt koron keresztül villantják fel Budapest arcait.”

Ahogy Tihanyi a lapunknak hozzátette, tavaly kezdett el a kollázsokkal foglalkozni, amik aztán összeálltak a képekké. A kollázsok készítésekor pedig rájött, hogy

jobban szereti Pestet, mint gondolta.

„Azt hiszem, nehezebb lenne itthagyni, mint gondoltam” – tette hozzá.

A harmadik kiállító, az olasz Duccio Guarneri két képpel képviseltette magát, amikhez a glitch-technikát használta, és mint kiderült, az egyiket egy pánikroham ihletett.

Az Énbudapestem laikus műkedvelőjeként azt tudom elmondani, hogy egy-egy kép előtt percekig el tudtam ácsorogni, azon töprengve (mondom: laikus!), vajon mire gondolhatott a szerző, amikor egy magazinból kivágott nőfejet félbevágott, a kép alsó részét, a nyakát, az ajkát, az orrát megtartotta, a fej fölső részét viszont egy jégheggyel és a nullás kilométerkővel pótolta(?)?

width=5760
Kép: Sándor Emese/MyMuseum Gallery

A kiállítás címének becsapósságára visszatérve, ahogy aztán az esemény leírásában is olvasható, az alkotók a képeken nagyon is jelen vannak: Murányi a humorával, Tihanyi a múlt különleges, csak rá jellemző megidézésével (miért fontos neki egy Fabulon-reklám?), a nosztalgiájával, Guarneri pedig a szédületével.

Maga Marc Augé is azt mondja, hogy a nem-helyek megfogalmazásban semmilyen értékítélet nincs, nem azt mondja, hogy a helyek jók, a nem-helyek pedig rosszak, a helyzet szerinte ennél sokkal bonyolultabb.

width=5507
Kép: Sándor Emese/MyMuseum Gallery

A kiállítás maga pedig egy kis reményt jelenthet: amikor mindenki rohanó világról, elidegenedettségről, kiüresedésről és hasonlókról beszél, akkor bemutat olyan alkotókat, akiknek a (mondjuk úgy, hogy)

túlélési stratégiája vagy jó kiindulási alapként szolgálhat,

vagy – Guarneri esetében – segíthet feldolgozni a szorongást.  

MyMuseum Gallery egyébként havonta megrendezi az ArtPiac nevű kipakolóját, ahol a galéria gyűjteményének alkotásai közül lehet böngészni. A következő június 30-án lesz, 12 és 17 óra között.