KULTÚRA

A tinédzser Janikovszky Éva szerepében Sodró Elizát láttuk tündökölni


Janikovszky Éva fiatalkori naplójából előbb könyv, most színielőadás készült: ott voltunk a Kizárólag az utókor számára premierjén, és csodákat láttunk.

Janikovszky János, a Móra Kiadó vezetője csak édesanyja halála után vette a bátorságot, hogy a sok évtizeden át komódban lapuló, kiváló állapotú spirálfüzetekbe beleolvasson. Aztán 2021-ben megjelentette az anyagot Janikovszky Éva: Naplóm 1938-1944 címmel. A könyvből Keresztes Tamás rendezésében készült monodráma Kizárólag az utókor számára címmel. A 2022/2023-as évad utolsó premierje most, június 9-én 19 órakor volt a terézvárosi 6színben, Sodró Eliza és Martinkovics Máté előadásában. 

Két különálló, különleges, de különböző élmény a naplót olvasni, és az az alapján készült darabot megnézni. Össze lehet őket hasonlítani, talán érdemes is, de semmiképp sem szükséges, egymás nélkül is működnek.

Kizárólag
Kép: Szkárossy Zsuzsa

 

A Naplót olvasni önmagában is izgalmas, Janikovszky Éva fiatalon is úgy írt, hogy – bár ő maga sem tudta – ezt jól felismerhető módon: janikovszkiévasan tette. Vagy tudta, csak nem sejtette. A naplót olvasva az író karakterei azokon a hangokon szólalnak meg, amiket talán legismertebb művéből, a Kire ütött ez a gyerek?-ből már jól ismerünk. Fejünkben szinte Réber László rajzait is látjuk megmozdulni.

Gyerekszáj és tinédzser lamúr – Kucses Éva (Janikovszky Éva leánykori neve) a második világháború kirobbanása előtt, 12 éves korában kezdte el, és 18 éves korában fejezte be a naplóírást.

Miközben vidám, cserfes lányból fiatal felnőtté válik, megismerjük iskolai barátságait, szerelmeit, a szegedi korzót. Ahogy haladt a fiatal Éva a naplójával, és haladunk mi is a könyvvel, lassan elhalványul báj és humor, egyre hangosabb lesz a háború a háttérben. Aztán az előtérben is.

Azonban a színdarab, a Kizárólag az utókor számára nem csak a könyvből készült: a stáb kemény próbái mellett sok-sok szeretet is kellett hozzá. Mekkora közhely lenne ilyet írni, ha nem lehetne érezni minden percen, minden apró kis ötleten, ahogy kevés színházi kellékkel, de annál több kreativitással és rengeteg színészi eszközzel sikerült életre kelteni, leanimálni a naplóbejegyzések statikus sorozatát.

A férfi mellékszereplő, Martinkovics Máté és a rendezés szépen asszisztálnak Sodró Eliza játékához, aki – talán nem blaszfémia ilyet írni – ugyanolyan sugárzóan erős, ugyanúgy ragyog, mint maga a szöveg.

A szószátyár tinédzserből fiatal felnőtté érő nőt sok játékossággal, a főszereplő megszólalásainak ritkulásával, érzelmeinek, gondolatvilágának sötétedésével mutatja meg nekünk. 

Kizárólag
Kép: Szkárossy Zsuzsa

 

A monodráma (a Napló színpadi változata) jellegénél fogva magányos műfaj lenne, de a gyakran felcsendülő, korabeli zenék a fiatal Évát sosem hagyják magára, az egy közös nevezőre hozott, összes „rém helyes fiúkát” játszó Martinkovics pedig annak ellenére is hatalmas és tényleg vicces hozzáadott érték, hogy helyzetéből adódóan szavak nélkül kellett helyt álljon. Működött.

Ahogy ezt Sodró Eliza is elmondta a premier után: „Ha ilyen egy monodráma, akkor még sok ilyenben szeretnék részt venni.” Szemében még egy 13 éves, egyébként cserfes lány megilletődött háláját láttam csillanni.

Kizárólag az utókor számára – Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján: 6szín Teátrum, 2023. június 9.

További előadások: július 9. és augusztus 30.