FRISS

Feljelentést tesz Karácsony Gergely


Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Karácsony Gergely, a főpolgármester szerint hamis tanúzással akarták őt és helyettesét „lecsukatni”.

Hivatali visszaélés miatt feljelentés tesz Karácsony Gergely, mivel – mint fogalmazott - két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akarta őt és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest a NER „lecsukatni”.

A főpolgármester egy, a napokban megjelent, HVG cikkre hivatkozott, mely szerint az egyik gyanúsított az ügyben meglehetősen aktív Budai Gyula fideszes politikus régi ismerőse. Az illető vallomása szerint Orbán Viktor erőltette, hogy Bajnai Gordon volt kormányfőt is belekeverjék a történetbe.

Karácsony azt írta, hogy másfél éve látott napvilágot a „Városháza-ügynek nevezett kamu”, melynek során „egy orosz módszertan szerinti, orosz érdekeket is kiszolgáló kompromat, vagyis egy konstruált, hazug lejárató kampány” folyt ellenük.

„Van itt minden, külföldi befektetőnek hazudott statiszta, a Dagály fürdő gőzébe tervezett Budai Gyula-találkozó, hogy engem és a helyettesemet „le tudják csukatni”, vagy éppen a Fidesz volt gazdasági igazgatójának nagyotmondásai. Mintha csak egy ZS kategóriás KGB-filmet néznénk.” – írja a főpolgármester.

Az úgynevezett Városháza-ügyről először az Index írt, a lap szerint a főváros vezetése a Városháza épületének eladását tervezi. Később kiderült, hogy ez nem igaz. Ezzel párhuzamosan a kormányközeli sajtóban egymás után jelentek meg a leleplezőnek szánt videók, hangfelvételek. Gansperger Gyula, aki a Fidesz-éra alatt a privatizációért volt felelős, meghívta Bajnai Gordon volt kormányfőt egy orosz üzletemberhez. Az ottani beszélgetésen felmerült a Városháza eladásának kérdése is. A tárgyalásról titokban hangfelvétel készült. 

Bajnai az illegális módszerekkel készített felvétel ügyében feljelentést tett a rendőrségen és egy tavaly novemberi Facebook-posztban nyilvánosságra hozta a nyomozás során keletkezett határozatot. Azt írta, ez igazolja, hogy kelepcét állítottak ellene, lehallgatták, mondandóját megvágták, annak értelmét alapvetően megváltoztatták és ezt a manipulált szöveget a széles nyilvánosságban terjesztették.

 

Karácsony a Facebookon azt írja, „a történet akár még szórakoztató is lenne, ha nem folyt volt hónapokig tíz- és tízmilliókkal megtámogatott lejárató kampány, ha nem szálltak volna ki házkutatásra, ha nem asszisztált volna ehhez az országos és a fővárosi Fidesz. Ne legyen kétségünk: a hatalom eltanulta orosz gazdáitól, hogy bizonyítékokat konstruáljon és hamisítson, csak még ebben is bénák.”