STÍLUS

Óbuda legaranyosabb madárszobrai és új sétautak - ilyen lett a megújult Kiscelli parkerdő


A ma Kiscelli Múzeumként ismert épület volt kolostor, laktanya és kastély is, és ennek megfelelően a körülötte elterülő erdő is sokat és sokszor változott. A 15 hektáros parkerdő most közösségi tervezéssel született újjá.

A 2018-ban a Tér-Köz pályázat keretében elindult közösségi tervezés mostanra ért révbe, és március végén végre mindenki – gyerekek, sétálók és négylábúak birtokba vehették újra a területet.

A Múzeum falaitól a kálvária mentén a Szent Vér kápolnáig húzódó terület Óbuda egy igazi rejtett kincse, ami korábban is népszerű volt a helyiek körében, ám ráfért már a rendbetétel.

A parkerdőben – a pályázat céljával, ami a kastély környezetének közösségi célú rehabilitálása volt – kialakítottak új sétautakat és ezek közvilágítást is kaptak, valamint ivókutakat, bringatámaszokat, piknikezős padokat és tűzrakóhelyeket is találunk itt, és helyreállították az egykori díszlépcsőt is.

A legkisebbeknek egy új, természetközeli, egyedi játszóhelyet hoztak létre, ahol a környék élővilágát is megismerhetik, valamint egy meseösvény is kanyarog a fák alatt. A játszóhely központi eleme a hágcsókkal, csúszdával, aranyos faragott állatokkal teli faépítmény, ami mellett ügyességi- és akadálypályákat is találunk. A közösségi tervezés részeként egy kutyafuttatót is létesítettek, ahol a négylábúak kedvükre rohangászhatnak.

A óbudai parkerdő ideális választás, ha csak kicsit kimozdulnánk az ébredező természetbe, de több turistaútra is becsatlakozhatunk innen, ha egy hosszabb sétát tennénk. A K+ jelzést követve eljuthatunk a Remete- és Mátyás hegyre, de a kalandvágyóbbak akár a Hármashatár-hegyig követhetik a jelzéseket. 

Ha erre jártok, akkor a 2021-ben nyílt szabadtéri kiállítást se hagyjátok ki: a park történetét bemutató „tárlat” a városban egyedülálló módon madárodúk oldalán olvasható. Nagyon kedves és praktikus ötlet is, hiszen tökéletesen illeszkedik a környezetbe, és a B, C és D típusú odúban sok széncinege, rozsdafarkú, barázdabillegető és seregély lel otthonra. Csak arra figyeljen mindenki, hogy az odúkat költési időszakban (tavasszal és nyáron) maximum 2-3 méterre közelítse meg, hogy ne zavarják a fiókákat!

(Fotó: Barta Bálint/kepszerk.hu)