STÍLUS

Dzsungel a szennyvíz fölött, avagy hogy tisztul, amit a csatornába küldünk?


„Senki nem szólt, hogy egy dzsungelbe jövünk” - mondta egy épp nyíló liliomot nézegető iskolás lány mellettünk. És miért a meglepődés? Mert a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep „Élőgépében” álltunk, alattunk a zubogó szennyvízzel, körülöttünk pedig katicák, lepkék, banánfák, és más ezernyi növény tobzódott. Na de ez a történet közepe, nézzük honnan indultunk, és hova jutunk – avagy mi a szennyvíz útja?

Mi lesz a tisztított szennyvíz sorsa, mi mindent nyernek ki belőle és azt mivé alakítják? Mibe lóg a banánfák gyökere a hatalmas üvegházakban? A Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen bizonyítékokat láttunk arra, hogy a Nokia 3310-es még a csatornákat is túléli, hogy a növények mennyire csodálatosak, és hogy a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozói mennyire szeretik a munkahelyüket.

Mit ne dobjunk, öntsünk, eresszünk a csatornába?

Egyre nagyobb tudatosság figyelhető meg a lakosság részéről, és egyre többen látják, hogy azzal, hogy valamit lehúzunk, a probléma nem szűnik meg, csak máshol okoz még nagyobb gondokat. Sokan tudják, hogy nem jó, ha zsiradék, ételmaradék vagy nagyobb tárgyak kerülnek a csatornába, de az új főellenség a nedves törlőkendő, még a lebomlónak sincs elég ideje, hogy valóban feloldódjon, mire végigfut a rendszeren.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Egy különleges alkalom volt, amikor 2021 telén pár szerencsés kiválasztottal megnézhettük, hogy hova tűnik, amit lehúztunk, és bepillantást nyerhettünk a Nagykörút alatti szennyvízcsatorna rendszerbe, avagy a bajuszcsatornák, zsírszörnyek és párizsi szelvények világába. Most – az FCSM nyílt napján – több, mint 4500 emberrel együtt azt néztük meg, hogy hova kerül a csatornák tartalma, és hogyan is tisztítják meg a szennyvizet és hogyan lesz belőle jórészt energia.

De mielőtt megnéznénk, mik ezek a hatalmas kör alakú medencék, amik már a Google Maps térképeken jól beazonosíthatóvá teszik a telepet, vagy éppen mit rejtenek a hatalmas üvegházak, kicsit fussuk át, mi is van Budapest alatt, és hogy jut el idáig az, amit bedobunk a lefolyóba vagy lehúzunk a WC-n.

Tekervényes út a lefolyótól a szennyvíztisztítóig

A budapesti hálózaton napi közel 500 ezer köbméter szennyvíz gyűlik össze, ezt három helyszínre vezetik a csatornák, a város keleti és északi részének vizét Újpesten, a budai oldal, Csepel, a pesti belváros és kelet-Pest egy részének vizét a csepeli Központi Szennyvíztisztítóban, míg a déli, XVIII., XIX., XX., XXI.  kerületek és a gyáli, vecsési, üllői agglomeráció vizét Soroksáron kezelik. A megtisztított szennyvíz éves mennyisége pedig nagyjából három Tisza-tónak felel meg.

Fotó: Kovács Tamás György/Énbudapestem

A Dél-pesti telep Magyarország első tisztítója volt, építéséről 1952-ben döntöttek, az 1960-as években helyezték üzembe, és azóta is folyamatosan korszerűsítik. Mára a telepen a beérkező, átlagosan napi 53 ezer köbméter szennyvízre és az itt feldolgozott szerves hulladékra úgy tekintenek, mint nyers erőforrásra, amit megfelelően kezelve teljes mértékben hasznossá lehet tenni.

A budapesti csatornarendszer bő 80 százaléka egyesített csatornákból áll, azaz a szennyvíz mellett az esővíz is ide folyik be. Ami a dél-pesti telep esetében egy száraz napon óránként 3333 köbméter folyadékot jelent, azonban egy özönvízszerű esőzés esetén 42 ezer köbméter is érkezhet óránként, amit ráengedni a rendszerre katasztrófa lenne, ezért telepen kívül záporvíz-elválasztó működik. Csak hogy a méreteket is el tudjuk képzelni, a csatornarendszer 20-30 centiméteres átmérőjű csövekkel indul a házak között, távol a teleptől, de a Torontál utcánál már 3,2 méter átmérőjű szelvény csatlakozik be. 

Így tisztul meg a víz

Innen a szennyvíz az első lépésben egy mechanikai tisztításon esik át, a kőfogó-rácson fennakadnak a két centiméternél nagyobb szilárd dolgok, és a szűrés legnagyobb modern kori ellensége, a nedves törlőkendő. Ez nem csak a csatornákban okoz gondot, ahol a háztartási zsiradékkel összetapadva borzalmas zsírszörnyeket képeznek, hanem itt is. Majd nyugodtabb áramlási körülmények között egy széles nyílt csatornában leülepítik a homokot.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Már itt megindul az anyagok újrahasznosítása, a rácsszemét hulladékának általában magas a fűtőértéke, ebből tüzelőanyagot fognak előállítani (a folyadékot kipréselik, és megy a rothasztóba, erről még később szó lesz, mi is ez), és a homok kétszer mosott homokként még játszótérre is alkalmas lenne, de inkább építkezésekhez használják fel.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

A már némiképp megszűrt víz nagyobb darabok nélkül érkezik meg az első ülepítő medencébe, itt történik a szerves szennyező anyagok elválasztása. A köralakú medencékben egy keverőlapát mozog, és a medence alján található lyukakon távozik a leülepedett anyag, szintén a rothasztók irányába.

A telep csobogóit, kis tavacskáit a dolgozók építik, hogy szebb legyen a környezetük. Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Majd követve az egyre tisztuló szennyvíz útját, megérkezünk a telep leglátványosabb részéhez, a három hatalmas üvegház egyikébe. Zseniális hely, mind funkciójában, mind látványában. Első ránézésre olyan, mint egy botanikus kert, de a szakemberek „Élőgépnek” hívják, mivel az itt élő növények ismertetőjele, hogy jó hosszú gyökérzetet növesztenek, ezeken élnek azok a baktériumok, amik szintén nagy erőkkel azon dolgoznak, hogy a vizet tovább tisztítsák.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Az üvegházakat 2012-ben telepítették, és a növényeknek hála sokkal kisebb területigénye van a telepnek, mivel ezzel az élőgép technológiával háromszoros hatékonysággal tudnak dolgozni. A hasznos bacikat azonban a megtisztult vízzel együtt nem engedik ki a soroksári Dunába, hanem újra és újra munkára fogják őket.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

A nyílt napon Tuba László telepvezető vitt végig minket a telepen, a bejárás végén mintha csak egy érdekesen megtartott kémiaórába csöppentünk volna - a vízben még megmaradt nitrogén- és foszforvegyületek eltávolításáról mesélt. Amik azért különösen veszélyesek, mert növényi táplálékként akár a Fekete-tenger elmocsarasodását is okozhatja. Ugye milyen hosszú, és sérülékeny a lánc a fürdőszobánktól, konyhánktól a tengerig?

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Az utolsó lépésként következik a hatósági előírásra történő fertőtlenítés, amit jelenleg UV C fénnyel történik, aminek nincs utóhatása, se kockázata, szemben a korábban használt igencsak veszélyes klórgázzal. A víz innen megy a Kis-Duna ágba, ám a munka a telepen nem ért véget, hiszen nagy mennyiségű iszap maradt vissza.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

Ez megy a fura alakú tornyokba, az úgynevezett fermentorba, ahol az egyéb beérkezett szerves hulladékkal (lejárt, lefoglalt ételek, moslék stb.) oxigéntől elzárva 35-37°C fokon rohasztják a masszát, amiből így részben ártalmatlan, büdös fekete lötty (komposzthoz kitűnő) és biogáz lesz. A gázból pedig elektromos áramot állítanak elő, amit a telep működésére fordítanak, a túltermelt maradékot pedig kitáplálják az országos hálózatba.

Fotó: Bartha Dorka/Énbudapestem

És hogy a már szöveg elején is emlegetett elpusztíthatatlan Nokiához is visszatérjünk, a telepen dolgozóknak már egy kisebb vitrint megtöltő gyűjteménye van a csatornából kifogott dolgokból, amik között érmék, kitüntetések, ékszerek, karóra és műfogsor, bankkártyák, biliárdgolyó, evőeszközök és kulcsok is akadnak szép számmal.

Amit az ember beszed és kibocsát, az megjelenik itt - ezzel a felütéssel kezdtük a bejárást, és a végén is erre konklúzióra jutottunk, megpendítve a jövőt is, amikor a már egyre inkább kimutatható mikroműanyag vagy gyógyszeri maradványok kiszűrésére tovább fog majd bővülni a telep.