Fazekas János évtizedek óta a Lánchíd hídmestere. A nyolcvanas évek underground gitárosaként egy színpadon játszott a U2-val, zenélt a Moulin Rouge színpadán, animátorként dolgozott Dargay Attila, Rófusz Ferenc rajzfilmjein. Családja három generáció óta vigyázza Budapest hídjait.
– Emlékszel, az Igazi zöld, igazi kék című dalra?
– Ti játszottátok, a Sexepil együttes.
– Így van. Amikor katona voltam Taszáron, Hegyi Zoli, az énekesünk vigyázott a lakásomra az Alagútban. Ott írta a szöveget. A Lánchíd fényei ihlették a dalt.
Fazekas János hídmesterrel, underground zenésszel beszélgetünk a várhegy gyomrában kialakított irodájában. Kint dübörögnek az autók, az Alagút felerősíti a zajt. Az irodai asztal feletti kis ablak a Lánchídra néz.
A szobában egy furcsa, robusztus műszer áll, mintha a hatvanas évek Star Trek-sorozatának díszletéből lopták volna.
– Ez az Alagút szellőzőgépének kezelője – feliratozza. – Már lecsapott rá egy múzeum, várhatóan egy laptop lesz az utódja.
A retrogépen egy Lánchíd-makett áll, a falon képek, dokumentumok a híd múltjából: egy krajcár (talán mai áron száz forint) volt csaknem két évszázada a hídpénz, de „hídbárcát” is lehetett venni, vagyis bérletet, ostorcsattogtatás pedig rendeletileg tilos volt az Alagútban. A mostani hídmesteri iroda a hídpénz-szedők székhelye volt, vele szemben, az út túloldalán, az Alagútból nyíltak további helyiségek, irodák, szolgálati lakások, ezek egyikében nőtt fel két húgával Fazekas János.
Dédszülei dunai hajósok voltak. A második világháború után a nagyapja hajóval segítette a Margithíd újjáépítését, az ötvenes évek elejétől ő lehetett ott a hídmester. Fazekas János édesapja lakatos volt, a híd karbantartó csoportjánál dolgozott, rövidesen ő lett a Lánchíd hídmestere.
– Mindkét húgom asztaliteniszező. A hídkamrában felállítottunk egy pingpong-asztalt, ott gyakoroltunk. Én nem voltam kitartó. Csak a lányok. Az Alagúthoz vágatok is tartoznak, onnan szívják be a levegőt a szellőzőgépek, de víztelenítő járatok is átszövik a hegyet. A Várhegy oldalában volt a kertünk. A vár gyerekkoromban tele volt háborús romokkal, grundokkal, fantasztikus világ volt. A haverokkal bejártuk a hegy összes járatát – meséli.
A Batthyány iskolába járt, képzőművész szeretett volna lenni, suli után jelentkezett a Kisképzőbe, de nem vették fel:
– Pedig már óvodás koromban jól rajzoltam: fejből lerajzoltam a Lánchidat. A Kölcsey gimnáziumban érettségiztem le.
A gimiben megalapították a Sikátor együttest, tehetségkutatót nyertek. Akkoriban nem volt könnyű beszerezni a zenéléshez szükséges eszközöket. Pult alól adták-vették a kurrens holmit. Sokszor csak a kiváltságosoknak jutott belőle. Ezért ő inkább a saját útját választotta: erősítőt akart készíteni a gitárjához, elvégzett hát egy kétéves elektronikai műszerész iskolát. Emellett zeneiskolába is járt, ott ismerkedett meg a Sexepil együttes gitárosával. Jött a koncertélet, a bulizás, a csajozás időszaka. Közben a katonaság után kilenc évig a Szabadság híd hídmestere lett, a híd vámszedő házában lakott.
A lányok először nem hitték el, hogy a híd a lakásom. Menő voltam. A Szabadság híd tetején kértem meg a volt feleségem kezét. Onnan nem menekülhetett. 18 évig voltunk házasok, két gyerekünk született.
A Lánchíd hídkamrájában próbáltak a szocializmus utolsó évtizedének lázadó művészei, zenészei: a Sexepil mellett az URH, az Európa Kiadó és a Bizottság is. Most éppen felújítják a szűk kis helyiséget, régen tojástartók voltak a falán, közepén egy lyuk tátongott, vasajtó fedte, alatta húsz méteres létra vezetett le a híd úgynevezett horgonyzó kamrájába. Volt, hogy kijött a rendőrség, elővették Fazekas János apját, hídmesterként miért engedi a fiatalok zajongását. Elvették tőle a hídkamra kulcsát, aztán visszaadták, egy ejnyebejnyével megúszta.
Nagy kockázatot vállalt az apám. Az ügynöki jelentésekben olvastam, hogy figyelték a koncertjeinket, éneklünk-e rendszerellenes, lázító szövegeket. De nem mi voltunk a fő célpont, inkább a punkok, a CPg együttes és a többiek.
A felszínen a Clark Ádám tér virágai anno vörös csillagot formáztak, ott a németek leghíresebb punkzenekara, a Toten Hosen pózolt a kameráknak.
– A Ráday Klub volt a törzshelyünk. Egyszer katonaruhában, a taszári laktanyából utaztam a koncertre. A Sexepil két másik tagját az elmeosztályról hozták ki az ápolók, a fiúk bolondnak tetették magukat, hogy megússzák a kötelező sorkatonaságot. Képzeld el azt a fellépést, amikor egy őrült katonaruhában tépi a húrokat, a másik kettőre meg a színfalak mögött ápolók várnak – nevet.
A 2. műsorral Párizsban, a Moulin Rouge-ban léptek fel, stílszerűen idehaza az egyik legismertebb számuk: az „Alain Delon szeretnék lenni, éjjel-nappal napszemüvegben lenni” – kezdetű nóta volt.
De játszottak Utrechtben, Amszterdamban, Németországban. Hollandiában egy színpadon léptek fel a U2-val, az ír fiúk akkoriban még nem voltak világsztárok. Itt házfoglalók lakásaiban éltek, hónapokig nem jártak Magyarországon. Idővel elhalt a turnévilág, és képzőművész felesége unszolására jelentkezett a Pannónia rajzfilmstúdióba. Fázisrajzolóként kezdte, Dargay Attila Erdő kapitánya című sorozatában dolgozott, később kulcsrajzoló lett, a legfontosabb „pózokat” neki kellett felfestenie. A Hetedik testvér című Dargay-filmben már animátorként dolgozott.
– Dargay egyébként itt lakott a Lánchíd utcában. Kutyasétáltatás közben találkoztunk. Amikor a Pannónia megszűnt, átkerültem egy Cartoonworks nevű kis kanadai céghez: netes animációkat, reklámokat gyártottunk, mexikói megbízásra egész estés rajzfilmet készítettünk.
Rófusz Ferenc Ceasefire (Tűzszünet) című háborúellenes rajzfilmjében dolgozott animációs igazgatóként. Rófusz anno a Légy című filmjével érdemelte ki az Oscar-díjat. Hasonló stílusban készült a Tűzszünet-film is.
– Érdekes volt kipróbálni a ceruzával rajzolást, a grafikaszerű megoldásokat, a satírozást – mondja.
Ám a filmezés nem tartott sokáig: 2004-ben meghalt az édesapja, animációs munkái amúgy is leáldozóban voltak, elvállalta a Lánchíd hídmesteri szerepét.
Az életem során valahogy mindig visszatértem a hídhoz. Mára kiderült, nem tudok nélküle élni.
Hogy mit csinál egy hídmester?
– Félúton vagyunk a mérnök és a karbantartó között – mondja.
A híd lejáróit, aluljáróit figyelik, hibát keresnek. Heti összefoglalót írnak az üzemeltető, a Budapest Közút számára, megrepedt-e az útburkolat, megfestették-e a hidat, volt-e baleset, a lehorgonyzókamra szivattyúi leálltak-e, működik-e a szellőzés, a híd lejáróinak ajtói zárva vannak-e?
Fazekas János már nem lakik az Alagútban, de régen, ha baj volt, csak becsöngettek hozzá, hogy segítsen.
A filmeseknek kedvelt helye a Lánchíd. A kétezres évek elején, egy este az Én a kém című film forgatásakor nem akarták beengedni az Alagútba Marcsit, a húgát, aki ma már Európa-bajnok asztaliteniszező. Sokat kellett hadakoznia a biztonságiakkal, mire hazamehetett. Mielőtt lefeküdt, még utoljára kinézett az ablakon, az orra előtt egy kötélen ott lógott Eddie Murphy. Éppen azt a jelenetet vették fel, amelyben a színész ejtőernyője fennakad az Alagútnál. A lány felhívta a barátnőjét:
Ezt nem fogod elhinni, itt lóg az ablakomban Eddie Murphy!
Arról nem szól a fáma, hogy a barátnő elhitte-e.
– Az egyik jelentben Murphy felszalad a Lánchíd tetejére vezető lépcsőn. Sokan kérték számon tőlem, hol ez a lépcső. Nem létezik, a híd láncán kell felmenni a tetejére, ami elég veszélyes – mondja Fazekas János.
A másik emlékezetes, bosszúságot is okozó történet Will Smith sztorija. Az amerikai színész egy instagramos kihívás nyomán napfelkeltekor felmászott a Lánchíd tetejére táncolni.
– Reggel jöttem munkába. Észrevettem, hogy a fönti pilonajtó nyitva van. Felmásztam, bezártam. Erre csörögni kezdett a telefonom. Láttad, mi van a neten? – kérdezte mindenki. Nem tudtam semmiről. Partizán-akció volt, nem kértek senkitől engedélyt, pedig mivel Will Smithről volt szó, még lehet, hogy kaptak is volna. A gond az volt, hogy a netes videó után elkezdődött a népvándorlás. Rendőrök, közteresek próbálták megakadályozni, hogy a járókelők felmenjenek a híd tetejére.
Budapest hídjait négy ember felügyeli. Ma már Fazekas János nagybátyján kívül egyik sem lakik a hídjában. Munkaidőn túl havonta egy hétig egyikük az ügyeletes, ilyenkor ő nem kapcsolhatja ki a telefonját, bármikor jöhet riasztás. A hidak aljára riasztórendszert építettek ki, gyakori, hogy kábeltolvajok miatt kell intézkedni. Előfordult, hogy egy fiatal kimászott a margitszigeti jégre, beszakadt alatta és a Lánchídnál próbálták a tűzoltók kihalászni. A hídmester nyitotta ki a híd ajtajait, hogy hevedereken lógva ki tudják halászni a szerencsétlent a jeges vízből. Egyszer a Rákóczi hídnak ütközött egy uszály, mérnököket kellett hívni, akkora volt a baj. Máskor meg a Greenpeace-aktivisták miatt kellett lépni: hevedereken lógtak a Duna felett.
Fazekas János a rajzolást abbahagyta, de a zenélést nem. Három együttesben is muzsikál: a Blues Fathersben bluest, a Party Art's-ban tánczenét és az Énidőben a zenekar tagjainak kedvenc zenéit nyomják, például Jamiroquai számokat. De a híd maradt az élete.
Bácskai Kati tervező-mérnök mondta nekem: János, ha szereted a hidat, akkor el fogja mondani neked, hol fáj neki. És valóban, apró jelekből többször fedeztem fel olyan komoly problémát, amit avatatlan szemnek rejtve maradt. A híd tényleg megmutatja, mi a baja.
(Fotók: Merész Márton/Énbudapestem)