STÍLUS

Sok év szünet után újra lesz budapesti Tour de Hongrie-szakasz


Bemutatták a kerékpárverseny 2023-as útvonalát: idén az ország nyugati felén, Szentgotthárdon indul majd a megmérettetés.

Mivel 2022-ben az ország keleti és északi régióira helyeződött a hangsúly, ezúttal a nyugati területek kerülnek fókuszba: a verseny Szentgotthárdon veszi majd kezdetét, a befejező etap pedig az idén 150 éves főváros, Budapest lesz. Szentgotthárd a verseny 97 éves története során először láthatja vendégül a Tour de Hongrie mezőnyét, míg Budapest a rekordot jelentő 78. alkalommal köszönti majd a kerékpárosokat.

Ahogy Eisenkrammer Károly, korábbi versenyző, főszervező elmondta, 2023-ban két új emelkedővel bővül majd a Tour de Hongrie hegyi befutóinak története, így a verseny nem csak a sprintereknek kínál majd lehetőséget a felkészüléshez a Tour de France-ra, de a hegyi menők számára is tartogat kihívásokat.

Fotó: Ruzsa Rania/Énbudapestem

 

Az 5 etap

  1. szakasz 05.10. - Szentgotthárd, Őriszentpéter, Körmend, Szentgotthárd. 167 km hosszú – a sprintereknek kedvez
  2. szakasz 05.11. - Zalaegerszeg, Sümeg, Keszthely. 175 km hosszú – a sprintereknek kedvez
  3. szakasz 05.12. - Kaposvár, Orfű, Pécs. 180 km hosszú, 2511 m szintkülönbséggel – hegyi szakasz
  4. szakasz 05.13. - Martonvásár, Etyek, Zsámbék, Esztergom, Dobogókő. 206 km hosszú, 2646 m szintkülönbséggel – hegyi szakasz (Valter Attila kedvenc edzőhelyszíne)
  5. szakasz 05.14. - Budapest, Műszaki Egyetem, Lánchíd, Parlament, Margit híd, Budai vár érintésével. 150 km hosszú – a sprintereknek kedvez

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség döntése értelmében 2023-tól a ProSeries kategóriába kerül a magyar körverseny, egy ilyen eseményen csak a sportág legmagasabban jegyzett csapatai indulhatnak. Ez a ProSeries-licenc három évre szól.

A 98 éves Tour de Hongrie története során 19-szer nyert összetettben hazai kerékpáros, idén pedig a magyar válogatotton kívül lesz külön magyar csapat is, aminek tagjai a két legnagyobb név, Jakobsen és Groenewegen dolgát is megnehezíthetik.

(Kiemelt kép: Ruzsa Rania/Énbudapestem)