FRISS

A Magyar Közlekedési Klub szerint lehetne bátrabb is a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégia


Ők például már korábban is javasolták, hogy az alap sebességkorlátozás a 30 km/h legyen.

Az irány és a helyzetelemzés jó,

az intézkedési javaslatok azonban bátrabbak és gyorsabbak is lehetnének

– értékelte a február 25-én, szombaton közzétett fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát a Magyar Közlekedési Klub.

Mint írják, a szavak, jelmondatok szépek, de a konkrét intézkedések egy része egyrészt 20-30 évvel ezelőtti gondolatiságot tükröz, másrészt – mint fogalmaztak – a dokumentum komolysága is néhol megkérdőjelezhető.

„A Zöld Munkacsoport tagjaiként már tavaly javasoltuk, hogy a városban

az alap sebességkorlátozás a 30 km/h legyen,

és ez alól legyen kivétel a törzshálózat, ami alapvetően a BKK-járatok által használt utakat jelenti. A közlekedők számára is megjegyezhetőbb, és követhetőbb, mintha random növekednek itt-ott a 30-as zónák” – írták többek között.

A javaslat szerintük, szemléletmódban is különbözik: megmutatja, hogy a városban az autós közlekedés nemhogy nem VIP vendég (ahogy eddig kezelve volt), de – helyfoglalása és veszélyessége miatt – csak akkor megtűrt, ha jól viselkedik, azaz nem veszélyezteti a város többi lakóját.

Emellett fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a fő gondot balesetbiztonság szempontjából továbbra sem a kis utcák, hanem a főútvonali hálózat jelenti.

„Az olyan városellenes főutak, mint a mai Rákóczi út, vagy épp a sűrűn lakott részeket brutálisan kettévágó három autópálya-bevezető (főleg a Nagykőrösi úti M5 bevezető, ahol anno villamost is megszüntettek)

továbbra is magukban hordozzák az autós korzó hamis álomképét,

és ezzel áttételesen a közlekedés biztonsága ellen is rengeteget tesznek.”

Ahogy az Énbudapestem megírta, az eredeti tervek szerint a közlekedésbiztonsági stratégiát csak valamikor nyár környékén jelentették volna meg, azonban február 19-én vasárnapra virradóra egy 23 éves – a villamosmegállóban várakozó – lányt halálra gázolt egy gyorshajtó, a Harminckettesek terénél.

A Vision Zero célkitűzéssel elkészült stratégiát a vártnál hamarabb hozta nyilvánosságra a BKK, és a társadalmi egyeztetés után a közgyűlés dönt az elfogadásáról.

A stratégiában megfogalmazott cél az, hogy

2030-ra a maihoz képest felére csökkenjen a halálos balesetek számára,

2050-re pedig elérve a Vision Zero célkitűzését, felzárkózzunk Osló vagy Helsinki mellé, ahol volt olyan év, amikor konkrétan egyetlen ember sem halt meg közúti balesetben, bármilyen közlekedési módot is használjon a városban – gyalogos, kerékpáros, rolleres vagy autós.

A belváros sebességcsökkentése értelmében két határvonalat húztak, a Hungárián belül 50 km/h lenne a maximális megengedett sebesség, míg a Nagykörúton belül már maximum 40 km/h-val lehet menni (már ma is vannak a körútnak 30-as korlátozott szakaszai).

 

Fotó: Merész Márton