KÖZÉLET

Lázár János rengeteg budapesti kormányberuházást kaszált el


Mintegy nyolcvan, nagyrészt budapesti fejlesztés lezárásáról döntött a miniszter a Telex birtokába került dokumentumok szerint. Lázár János megerősítette a hírt.

„Sajnálom, hogy a Telex a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit, noha én mindig, minden kérdés esetében igyekszem a rendelkezésükre állni” – kezdte válaszát a lap megkeresésére Lázár János. Az építési és közlekedési minisztert arról az általuk megszerzett dokumentumról kérdezték, amelyben nyolcvan, nagyrészt budapesti fejlesztés lezárásáról döntött.

A válasz úgy folytatódott, hogy a korábbi Nemzeti Közlekedés Központ projektjei közül „30 jelenleg is folyamatban van; 25-öt a brüsszeli szankciós politika és a háború gazdasági hatásai miatt fel kellett függesztenünk; 7 beruházás befejeződött; míg 14 projekt lezárásra került. A kormány a jelenlegi gazdasági helyzetben azokat a fenntartható beruházásokat akarja és tudja támogatni – függetlenül attól, hogy azok vidéken vagy a fővárosban valósulnak meg – amelyek nemzetgazdasági szempontból fontosak, gazdaságélénkítő hatással bírnak”.

Vagyis Lázár elismerte, hogy az általa saját kezűleg, néha egészen furcsa jegyzetekkel ellátott dokumentum valódi. E szerint tényleg egy tollvonással állíttatott és állíttat le sokszor olyan beruházásokat is, amelyek végül veszteséggel járnak a kormány számára: nagy a pénzügyi kockázatuk, vissza kell fizetni a fel nem használt uniós forrást, kötelezettségszegési eljárást vonnak maguk után vagy politikai hátrány származik belőlük.

A leállítandó projektek listáján többek között olyan beruházások szerepelnek, mint

  • a Városmajor megújítása,
  • a Gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének tervezése,
  • a vármegyei, agglomerációs P+R parkolók fejlesztése,
  • a Füredi utca külön szintű közút-vasút átvezetése,
  • a kelenföldi Duna-parti sétány fejlesztése,
  • az átfogó agglomerációs-budapesti kerékpáros hálózati stratégia folytatása,
  • a gellérthegyi közpark tervezése,
  • a kelenföldi új buszpályaudvar, a Galvani híd, az óbudai-szigeti gyalogos-kerékpáros híd, a Salkaházi Sára rakpart – Közraktár utca előkészítése,
  • sőt a dél-budai Centrumkórház megközelíthetőségének tervezése.

De a lista hosszan folytatódik. Ahogy azt mi is megírtuk, Lázár János legutóbb a teljes Nyugati pályaudvar és környékének megújulását is lefújta.

Kiemelt kép: Városmajori látványterv / Fürjes Balázs/Facebook

Címlapkép: Fortepan/Visnyovszky Éva / Illusztráció: Sturm Dániel